Azt hiszem, univerzálisan elfogadott alaptézis, hogy egy film második része csak nagyon ritka esetben sikerül jobban, mint az első – a megszokottabb eset inkább az, ha sokkal gyengébben sikerül. És éppen ezért olyan jó érzés az, amikor az ember belefut egy olyan franchise-ba, ahol a második fejezet nem hogy utoléri, hanem még túl is szárnyalja az elsőt.
Shrek és Fiona éppen csak most ért vissza nászútjukról, és nagyban élvezné a mézesheteket – lehetőleg egyedül, szerelmi bánatos Szamár nélkül –, ám, csak úgy, mint az első részben, a lápot hirtelen váratlan vendégek lepik el. A látogatók ezúttal azonban nem mesefigurák, hanem kirélyi küldöncök: Fiona szülei értesültek lányuk esküvőjéről, és szeretnék meghívni az ifjú pár otthonukba, Túl Az Óperenciánba, hogy azt méltó módon megünnepelhessék. Shrek persze messze nem érzi magát otthon a királyi környezetben, már csak azért sem, mert természetesen mindenki egy daliás hercegre számított, nem pedig rá – a problémát pedig még csak tovább tetőzi, hogy apósa, Harold király, még személyes ellenszenvvel is fordul irányába. Haroldnak persze megvan erre a maga oka: anno ugyanis egyezséget kötött a Jó Tündér Keresztanyával, mégpedig arról, hogy annak fia, Szőke mentheti meg majd Fionát, és lehet így később Túl Az Óperencián királya. Csakhogy Shrek ugye beelőzte a bájgúnár herceget, akinek anyja most a jussát követeli.
A sorozatból mindig is a második volt a kedvenc részem, talán azért, mert amíg az első rész „szimplán” csak kiforgatta a szokásos meseszerepeket – a jóból lett a rossz, a rosszból a jó, a királylány a végén ogre maradt –, addig a folytatás, még tovább emelve a szatirikus hatást, bevitt a sztoriba egy kis tényleges hollywoodi fűszerezést. A mesefigurák többé már nem szimplán – a negyedik falat bontogatva – tisztában vannak vele, hogy ők bizony egy mese szereplői, hanem egyenesen sztárok: mint Hollywoodban, térkép mutatja, merre laknak, a jó Tündér Keresztanyát hatalmas reklámtábla hirdeti, az elvarázsolt tükörben megy a valóságshow, no, meg a tudósítás a vörös szőnyegről. Ez volt az a kis plusz, ami abszolúte eladta nekem a filmet.
A sztori is simán felér, sőt, talán még le is hagyja az első rész történetét: Shreket továbbra is saját ogresége nyomasztja, ám eljut arra a pontra, hogy inkább megváltozik szerelme kedvéért, akkor is, ha ezzel egy olyan életet hagy hátra, amit rettenetesen élvez. Ennek kapcsán az események folyama mintegy tükörképe lesz az első résznek, méghozzá nagyon szórakoztató módon. Ehhez jön még hozzá pár titok, jó sok családon belüli feszültség, és egy Tündér Keresztanya, aki nem is olyan jó.
Mert hát igen, Shrekék megint megcsinálták: a filmben Hamupipőke jótevője – akinek itt van némi umbridge-es beütése – lett a főgonosz. Jó Tündér narcisztikus, cukormázas, felvágták a nyelvét, nagyon nem képes betartani a diétáját, és mindent megtesz, minden szabályt áthág, hogy véghez vigye tervét. Eme tervének inkább eszköze, mintsem résztvevője fia, Szőke – aki kicsit az Asterix és a vikingek Olafjára emlékeztet –, a metroszexuális anyupicifia, aki nagyjából egy hatéves érzelmi és éretelmi szintjével rendelkezik, arra viszont már rájött, hogyan kell használni a hajhálót és a szájfényt. Komolyan mondom, régen találkoztam már ilyen nagyszerű gonosztevő-párossal.
A film fényét emelik még olyan dolgok, mint az újonc Csizmás Kandúr, a spanyol kardvívó és bérgyilkos, kinek családja almozottan hátrányos helyzetű, és aki, rendes macska módon, egyetlen cuki pillantással képes lefegyverezni az ellenséget, valamint a dalok – Tündér Keresztanya I Need a Herója egy dolog, a rögtönzött dalocska, amit levág a film elején Fionának, egy teljesen másik kategória. Ha létezik zseniális dalszöveg, akkor ez az. A mozi végén beütő kis csavarokról pedig már ne is beszéljünk.
Ha tetszett a Shrek első része, akkor ez is tetszeni fog, de ha az első fejezettől nem is voltál elájulva, akkor is érdemes adni egy esélyt a folytatásnak, mert, mint már mondtam, a Shrek 2 egészen új magasságokba emeli a franchise humorát, iróniáját és abszurditását. Kihagyhatatlan!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
