A hatalmas sikert arató, 2011-es Életrevalók után nagy várakozás övezte a rendezőpáros, Eric Toledano és Olivier Nakache új filmjét, a Sambát, amiben ráadásul ismét Omar Sy a főszereplő. Az biztos, hogy a készítőknek erős affinitásuk van a komoly tematikák érzékeny, sőt, kedves ábrázolásához, ám ennek ellenére a Samba mintha kevésbé lenne merész, mint méltán ünnepelt elődje.
Samba Cissé (Omar Sy) illegális bevándorló Párizsban. Tíz évig sikerül elkerülnie a hatóságokat, ám amikor mégis elkapják, kilátásai még a korábbi helyzethez képest is leromlanak. Jogi segítőként kiosztják mellé a karakán Manut (Izia Higelin) és az önkéntesként dolgozó Alice-t (Charlotte Gainsbourg). Tapasztaltabb társa hiába figyelmezteti Alice-t, hogy ne engedje túl közel magához az ügyfelet, a nőnek szinte azonnal megtetszik Samba. A helyzet bonyolult, és nem csak Samba papírjai miatt, így a két főszereplőt rögös út vezeti egymás felé.
A film érdekesen próbál egyensúlyozni a dráma, a romantika és a vígjáték között. Az alapvető probléma igen komoly. Samba a családján próbál segíteni, ezért bármilyen alantas munkát elvállal, sokszor hazugságra, sőt, menekülésre kényszerül. A frusztráció és a félelem mindennapos számára, és mindezek mellett még saját identitását is gyakran fel kell adnia – nem viselhet olyan ruhát, amilyet szeretne, és a sok álnév között szinte elveszik a sajátja. A helyzet nem túl rózsás, de annyira sosem drámai, hogy megrázó legyen. A Samba szomorú, melankolikus képet fest a bevándorlók életéről, ám a végletektől tartózkodik, csontig hatoló realizmusról szó sincs.
Ezzel együtt tényleg az a legtalálóbb jelző a történetre, hogy kedves. A romantikus szál lassan épül, sok a meghitt, emberi pillanat benne – nem olyan magtól értetődő és sablonos, mint amit a hasonló műfajú hollywood-i rokonoktól megszokhattunk. Ehhez jön a humor, ami megint csak túl visszafogott ahhoz, hogy tisztán vígjátékról beszéljünk, de a megfelelően elhelyezett humoros jelenetek jelentősen feldobják a hangulatot.
Az biztos, hogy a Samba, furcsa, kissé se ilyen, se olyan műfaja miatt, sokkal kevésbé működne, ha a színészi gárda nem lenne ennyire szórakoztató. Omar Sy elképesztő jelenség, egyszerre komikus és drámai hős, és aki esetleg jártas a francia nyelvben, a felvett akcentusát is élvezheti. A női főszereplő, Charlotte Gainsbourg szintén igen sokoldalú. Többek között Lars von Trier filmjeiből lehet ismerni, szerepelt a Melankóliában, bár az utóbbi időben valószínűleg inkább A nimfomániásból emlékezhetnek rá sokan. A Sambában nagyon más szerepet kapott – kiégett munkamániás, dühkezelési gondokkal –, és kiválóan teljesít. A mellékszereplőkre sem lehet panasz, külön kiemelném a Tahar Rahim által alakított Wilson karakterét, aki egyszerűen zseniális.
A kellemes hangulathoz nagyban hozzájárul a csodálatos zene is, ami Ludovico Einaudi munkája – aki még nem ismeri a munkásságát, mindenképp hallgasson bele! A film képi minősége szintén kifogástalan, ügyes vágásokkal, szép beállításokkal dolgozik. Így az összhatás nagyszerű, még ha a film nem is akarja megváltani a világot. A Samba kellemes kikapcsolódást nyújthat azoknak, akik unják a tipikus szerelmi történeteket, és helyettük szeretnének valami okosabbat és humorosabbat látni, ahol azért komoly dolgokról is szó esik néha.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
