Fel a kezekkel: ki nem látta még ezt a filmet? Aki feltette a kezét, most mélységesen szégyellje el magát.
Shrek, a magányos ogre, köszöni szépen, remekül elvan magában: éldegél a kis mocsarában, sárfürdőzik, ijesztgeti a falusiakat, és válogatott undorítóságokat művel. Ám egy nap fenekestül felfordul az élete, mikor hirtelen egy este megszállják a meseszereplők a mocsarát. Történt ugyanis, hogy a közeli úr – aki véletlenül sem király –, Farquaad, ki nem állhatja a meselényeket, és, hogy megtisztítsa tőlük országát, a mocsárba száműzte őket. Shrek persze ezt nem hagyhatja – mégiscsak az otthonáról van szó! –, ezért egy idegesítő szamárral az oldalán elindul, hogy rendezze a számlát. Farquaad, mint már említettem, eközben még mindig nem király, ám ez ellen nagyon tenni szeretne valamit – a probléma megoldása pedig, az elvarázsolt tükör szerint, nem más, mint hogy feleségül kell vennie egy hercegnőt. Farquaad ki is választja a megfelelő arát, Fionát, aki egy toronyban raboskodik, amit egy sárkány őriz. Ám mivel ezen kívül a kisujját sem hajlandó mozdítani az ügy érdekében, lovagi tornát rendez, aminek győztese elnyeri a kegyet, hogy megmentheti Fionát, és elhozhatja a királylányt Farquaadnak. Shrek pont a torna kezdetekor érkezik a városba, és mindenkit lever, aminek nyomán egyezséget kötnek Farquaaddal: ő elhozza neki Fionát, Farquaad pedig eltávolítja a mocsárból a mesefigurákat. Shrek és Szamár útnak is indul, ám elég hamar rá kell döbbenniük, hogy a küldetés nem fog olyan simán menni, mint gondolták – mondjuk nem a sárkány, hanem a királylány miatt.
Sokszor hallom azon kifakadást – például mikor bejelentették a csupa csaj Szellemirtók rebootot –, hogy ez bizony „tönkreteszi az ember gyerekkorát”. Nos, ha van valami, ami arcán őrült vigyorral bemocskolja, széttépi és eltiporja az ember tökéletes, habos-babos, rózsaszín gyermekkorát, akkor az a Shrek – ez a film ugyanis minden zsánert, minden toposzt, minden klisét kiforgat és átszab, és teszi ezt a lehető legjobb, legszórakoztatóbb módon.
A film alapjául amúgy egy 1990-ben megjelent, William Steig tollából született mesekönyv, a Shrek! szolgál, aminek története a leírás alapján erősen hasonlít a franchise első részére, ám, tekintettel arra, hogy gyerekkönyv, valószínűleg jóval kevesebb er… felnőtt utalást tartalmaz. De az akkor is már itt is feltűnik: adott egy mesebeli lény, méghozzá egy ogre, aki leginkább arról ismeretes, hogy szeret embereket elfogyasztani, és hogy nincs igazán toppon a személyes higiéniája, és ez a kis szörnyike egy furcsa csavar folytán a történet főhősévé avanzsálódik.
A film Shrekje erősen introvert, amit leginkább az eredményez, hogy soha sem ismert senkit, aki szerette volna, vagy akiben egyáltalán megbízhatott volna – még az apja is megpróbálta megenni, külseje és híre miatt pedig ugye legszívesebben senki sem megy a közelébe. Ez az alapszituáció változik meg előbb Szamár, majd pedig Fiona megjelenésével – Szamár maga is számkivetett, ráadásul üldözött, és védelmet remél Shrektől, ezért nem fél mellette maradni (és van annyira hülye, hogy még be is szólogat neki), miközben Fionának is megvan a maga oka rá, hogy megértse az ogrét.
Amúgy Fionával kapcsolatos az a csavar, ami aztán végképp rányomja a „korszakalkotó” bélyeget a filmre (ami amúgy tényleg korszakalkotó, mivel, javítsatok ki, ha tévedek, de mintha a Shrek franchise indította volna el úgy igazán a kicsavart mesék műfaját, legalábbis a mainstream popkultúrában). Nem árulom el, hogy mi ez a csavar, de nem hiszem, hogy van bárki is az olvasók közt, aki ne tudná, hogy miről beszélek.
Az alapvető történetvezetésen kívül – ahol a gonosz ogre a hős, a királylány sorsa se az, amire várnánk, a hős lovag egy egomán szemétláda, a sárkány pedig beleszeret a szamárba – a film humora is erősen a meseklisék kiforgatására épít, és teszi ezt gyönyörűen. Rengeteg az utalás más filmekre és történetekre – Robin Hood, Mátrix, Hófehérke, csak hogy párat említsek –, a velük kapcsolatos poénok pedig olyan pimaszak, merészek és formabontóak, hogy a premier előtt a producerek biztos lerágták mind a tíz körmüket, mert tudták, hogy ez vagy nagy siker lesz, vagy csúfos bukás.
Természetesen az előbbi jött be.
A Shrek, ez a visszájára fordított tündérmese egészen új fejezetet nyitott az animációs filmek történelmében, és méltán érdemelte ki helyét a kultfilmek csarnokában. Nem csoda hát, hogy három folytatása is készült, mondjuk azok már változó minőségben.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback