Egyetlen nagy meglepetésre számíthatunk a hetedik részben, rögtön az elején, már akinek az előző részben nem esett le, hogy Lester miért pakolja bele a pisztolyt egy hátizsákba (és ilyen vagyok én). Sejtettem, hogy el akarja tüntetni a bűnjeleket, és arra is gondoltam, hogy az öccsére akarja kenni, de ami végül történik, arra egyáltalán nem számítottam.
Az első epizód óta folyamatosan változik Lesterről a véleményem, ráadásul egyre negatívabb irányba. A sajnálnivaló papucsférjhez még némi szolidaritással viszonyultam: az teljesen emberi, sőt, hétköznapi volt. Aztán jött a gyáva Lester ─ persze ez sem kevésbé emberi ─, aki mindent megtesz,, hogy meneküljön, az olyan teljesen nyilvánvaló helyzeteket pedig, mint Sam Hess feleségének a közeledése vagy a fejvadász páros megjelenése, nem tudja magabiztosan a helyén kezelni, pedig már az elején kiderül, hogy nem hülye. A felesége és a rendőr meggyilkolását látszólag véletlenül úszta meg, de valójában már akkor úgy állította be magát, mint a legnagyobb áldozatot. Horogra is akadt mindenki, Mollyt kivéve.
Molly igazságos, és ésszerű keretek közt jóindulatú is, de éppen az a legerősebb tulajdonsága, ami más rendőrökből, például a főnökéből hiányzik: ő bizonyítékokat vizsgál, és csak tényekkel lehet meggyőzni, míg körülötte mindenki a felesége elvesztéséért sajnálja Lestert. A jó rendőrt/nyomozót nem érdekli a százszor hallott, sokszor csak érzelmi elterelésre szolgáló magánéleti dráma, míg mindenki más sajnálja az áldozatot, miközben valójában ő a gyilkos. Ezért volt annyira egyedül a véleményével Molly, a főnöke pedig nem racionális, hanem „emberiességi” indokból fordította el a fejét, vagyis nem akart megvádolni egy szerencsétlent, akit iskolás kora óta ismer, és éppen most vesztette el „élete szerelmét”.
A gyáva Lester után valami meglepő jött: a mindenáron menekülő Lester. Amikor az öccse meglátogatja a kórházban, sejti, hogy valami sokkal betegebb dologba került a testvére, mint eddig hitte volna. Először tudni akarja, hogy miről van szó, de a bátyja hajthatatlan, és nem túl meggyőzően játssza a hülyét. Ekkor olyan dolgot mond neki, ami sok mindent megmagyaráz: már kiskora óta hiányzott belőle valami. Hogy mi ez a valami, arra nekem csak tippem van: a szociális érzék, emberi érzések. Nem véletlen, hogy Lester és Lorne találkoztak, és hogy Lorne-nak be kellett valamit indítania ahhoz, hogy ez a hiány a felszínre törjön, és most már az sem kérdés, mit láthatott Lesterben. Persze lehet, hogy csak káoszt akart szítani, vagy élvezte, hogy lerombolhatja az álmos kisváros álcáját, hogy az megmutathassa, milyen valójában.
A harmadik típus tehát a pszichopata vonásokat mutató Lester. Egészen profin keni rá az öccsére az összes bűnt, amit ő követett el, és közben nem hogy lelkiismeret─furdalás nélkül, hanem gondtalanul és magabiztosan sétál ki a rendőrségről. Az öccse már nem köpheti be, és semmilyen nyom nem vezet többé hozzá, ezért nem csodálom, hogy legyőzhetetlennek érzi magát. Most jön a magabiztos Lester, aki gonoszsága miatt az előző gyenge és szerencsétlen figuránál összehasonlíthatatlanul ellenszenvesebb, és ijesztő is, mert kiderült, hogy ravasz, és semmilyen érzelmi visszatartó erő nem működik nála (nem siratja a feleségét, de az sem zavarja, hogy az egyetlen testvére életét tönkretette).
Molly ebben az epizódban nem tud beavatkozni az eseményekbe, pedig ő lenne az egyetlen, aki nem az áldozati bárányt látja Lesterben. Ő láthatóan meg is könnyebbül, hogy nem a rendőrnő, hanem a főnök hallgatja ki az öccsével kapcsolatban, mert ő mindent el fog hinni, és nem kezd bele az események elemzésébe, ahogy Molly tenné, és meg is teszi a kórházban. Hozzá kell tennem, hogy Lester egyáltalán nem profi. Gondolom, annak köszönheti, hogy még nem bukott le, hogy egy ilyen kisvárosban személyesen ismerik őt az emberek, és ezért eszükbe sem jut megkérdőjelezni a szavahihetőségét. Nekem, mint kívülálló nézőnek viszont akkor is akkor is gyanús lenne mostanra, ha nem tudnám biztosan, hogy ő a gyilkos: a gyilkos kalapács mellett Lester a feleségéről készült fotókat is becsempészi öccse fegyverszekrényébe, ami túl sok, már-már gyanúsan egyértelmű bizonyíték, és a kihallgatáskor észrevehető kis szüneteket tart, de a rendőrkapitány észre sem veszi, hogy éppen az orra előtt találja ki a történetet.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
