John Carpenter csontig hatoló sci-fi horrorjának remake-jéhez a huszonegyedik századig kellett várni, ami valójában nem is feldolgozás, hiszen a történet egy korábbi szakaszában játszódik. A 2011-es film legnagyobb erénye, hogy halál lazán lemásolták Carpenter zseniális mozzanatait és stílusát, azonban a végére ezekből már semmi sem maradt.
Carpenter filmjében norvég kutatók üldöznek egy kutyát, ám egy baleset következtében már nem tud kommunikálni egymással a két csoport – nos, mostani filmünk ennek az eredetnek jár utána. Kate Lloyd (Mary Elizabeth Winstead) paleontológusként érkezik az antarktiszi norvég kutatóállomásra, aminek tudósai talán az emberiség eddigi legnagyobb felfedezését tették. Egy idegen űrhajót találtak, aminek a belsejében elsőnek egy halottnak hitt űrlény pihent, amiről a felszínre hozatala után kiderült, hogy valójában csak hibernálódott, és hogy egyáltalán nem jószándékú. A tudósok egymás ellen fordulnak a zárt térben, ahol nincsen barát, csak potenciális ellenség, és egy rossz döntés az életedbe kerülhet.
Nem mondom, hogy Carpenter 1982-es horrorja lenne a legjobb, de egy nagyon okos és jól összerakott darab, ami még pontosan azt nyújtotta, amit ígért: jéghideg borzongást. A remake/prequel készítőinek egyszerre volt könnyű és nehéz dolga, hiszen egy igen jó alapról indultak, ugyanakkor fel kellett érniük a korábbi film nagyságához – utóbbi azonban nem ment ügyesen.
A dolog egy jól működő film, fokozatosan bomlik ki a cselekmény, és kellően titokzatos ahhoz, hogy izguljunk a végkifejlet miatt. Az ügyes kamerakezelésnek hála itt is működik az, ami Carpenternél, hogy lassan emelik a néző pulzusszámát, és egyre nagyobb erővel bombázzák az ingerküszöböt. Azonban ezeket mintha a korábbi filmből koppintották volna, és meg sem próbáltak volna valami újdonságot belevinni az amúgy igen ötletes alapba. A 2011-es A dolog azért működik jól, mint horror, mert szinte teljesen leutánozza az 1982-es stílusát, ezt pedig leginkább az ötlettelenségnek nem pedig a tiszteletnek tudnám be. Ráadásképpen az utolsó jelentsorban az egész eddig korrektül felépített félelemfaktort lerombolják egy eszeveszett és abszolúte nem ebbe a filmbe illő zúzással.
Itt is ügyesen alkalmazzák a sötét szűk tér és a világos kinti hómező közti kontrasztot, sőt ezúttal az animációs is egy fokkal minőségibbre sikerült – bár az alacsony költségvetés miatt tényleg csak egy fokkal jobb. Ami viszont nagy, és méghozzá pozitív változás az a női főszereplő, Kate Lloyd személye, aki nemcsak, hogy nem a szokásos horror klisés mindenen síró és sikító nőszemélye, hanem már-már Ellen Ripley-re hajazó (de nyugi, csak hajazó!) hölgyemény, aki bizony tesz azért, hogy ne falják őt fel a szörnyek álmában. Mary Elizabeth Winstead hitelesen hozza a karaktert, és ez talán annak is köszönhető, hogy külsőre igen bájosnak tűnik, ezáltal még erősebb a kemény csajos kontraszt.
A 2011-es A dolog nem került be a kedvenc horrorjaim, vagy sci-fijeim közé, de ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne, csak éppen azon túl, hogy másolat, nem nagyon próbált meg semmit letenni az asztalra.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
