Most nagy bajban vagyok kedves kockatársadalom. Mint ahogy azt anno kifejtettem a Dead or Alive játék kapcsán, én előbb találkoztam a filmmel, mint a játékkal, és akkor nagyon tetszett is, de miután közelebbről is megismerkedtem a DOA világával, ez a szeretet, bár nem tűnt el teljesen belőlem, azért rendesen a földbe lett döngölve. És ezért vagyok bajban: alapvetően szeretem ezt a filmet, de a hibái nagyon zavaróak a játék ismeretében. Jöjjön tehát a 2006-os Dead or Alive film.
Történetünk szerint válogatott harcművész hőseink megkapják meghívóikat a híres DOA Viadalra, amit most nem a milliárdos Fame Douglas rendez – elhunyási okokból –, hanem annak jó barátja és kollégája Victor Donovan (Eric Roberts). Központi főszereplőink, a pankrátor Tina (Jaime Pressly), a bérgyilkos Christie (Holly Valance), rezidens nindzsa hölgyünk Kasumi (Devon Aoki), aki a korábbi viadalon eltűnt bátyját Hayatet (Collin Chou) jött megkeresni, és még Fame lánya, Helena (Sarah Carter) is a központi jókat erősíti. A viadal megindul, a harcosok száma fokozatosan csökken, közben pedig jó pár mocskos dolog készülődik a háttérben Donovannak hála.
Hogy elkerüljem a válogatott szitkokat, az elkövetkező merész érvelésemet – miszerint nézhető a film – próbálom a lehető leghihetőbben alátámasztani. Kezdjük is egyből a karakterekkel: a főszereplők szerintem nagyon jól lettek kidolgozva, még ha némelyik kapott egy kis jellemkiigazítást (pl.Christie). Egyszerűen nem lehet őket nem szeretni, főleg a Tina-Bass (Kevin Nash) apa-lánya kombót, akiken én nem tudtam nem nevetni. Szintén jól sikerült még megalkotni a folyton pörgő és poénkodó Zack (Brian White) élő verzióját – bár így visszatekintve a játékban valahogy jobban elsütött poénjai voltak. Donovant is jól tudták előhúzni a kalapból a készítők, hiába tudjuk az első perctől fogva, hogy ő lesz a fő gonosz.
Másik remekül megkoreografált (szó szerint) tény pedig a harci jelenetek, amiből nem csak, hogy nagyon sok van, de mind pörgős és változatosak is maguk módján, legyen szó akár a kezdeti selejtezőkről, vagy a végén lévő boss fightról. Látszik, hogy Corey Yuen azért ölt nem kevés kreativitást ebbe a filmbe – de sajnos ez egyben a hátulütője is a DOA-nak.
A főszereplőkkel, mint mondtam nincs bajom, de FŐBB szereplőkkel már annál inkább: Kasumi testőre Hayabusa (Kane Kosugi) eleve nem volt nekem szimpatikus, de amikor megláttam a játékbeli énjét, aki klasszisokkal tökösebb gyerek, mint a filmbéli, akkor kezdtem el még inkább utálni. Ayane (Natassia Malthe), aki itt egy bosszúszomjas/szerelmes domina, a játékban is hasonló a jelleme, és ezzel még nem is lett volna gond (ismerve nem igazán pozitív múltját), de hogy a film végén összehozzák Hayatéval aki a játékban nem csak a kuzinja, hanem a féltestvére is – na, az nálam nagyon kicsapta a biztosítékot.
A másik nagy sallert is a szereplők miatt kapja a film, ugyanis volt, akiket éppen csak bemutatott (Brad Wong, Jann Lee), vagy nem dolgozott ki rendesen (Bayman), de a legrosszabb húzás az volt, hogy olyan szereplőket is tettek bele, akik kicsit sem idevalóak. Ezek pedig Max (Matthew Marsden), Christie pasija, valamint a Helena után koslató programozó Weatherby (Steve Howey). Talán az alakításuk még nem is lenne annyira rossz, csak egyszerűen nincs létjogosultságuk ebben a filmben, de nem én vagyok a rendező.
Nos, itt ez ideje a végső leszámolásnak: kissé dühös vagyok magamra, hogy így le kellett osztanom egyik kedvenc filmemet, de a játék ismeretében nem tagadhatom a hibáit. A DOA alapvetően jót akar, és ahol kell, ott üt is nagyot, mégis csak egy részét tudták visszaadni a játéknak, nem az egészét, ami talán a film legnagyobb szöge önmaga koporsóján.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
