Az argentin filmekkel kapcsolatban általában vég nélküli szappanoperák rémlenek fel előttem, de ezt a képet némileg átrajzolta az Eszeveszett mesék: hat életszerű vázlat és sajátságos humor kellett, hogy új, eddig ismeretlen színekben láthassam Dél–Amerikát.
A film természetesen nem Argentínáról szól, hanem hétköznapi emberekről és olyan eseményekről, amelyek eleinte mindennapinak tűnnek – és amelyekhez a világon mindenki viszonyul valahogy, ezért a történetek könnyen utat találnak hozzá –, de hamar abszurd fordulatot vesznek, és elszabadul a jól megtervezett, egyszerre szellemes és felkavaró, nevetséges és együttérzést keltő káosz. A magyar nézőközönségtől ez a hangulat nem idegen: hasonló lenne az eredmény, ha megfilmesítenénk néhány egyperces novellát.
Az Eszeveszett mesék hat rövid történetből áll, különálló, egyedi gyöngyszemek alkotnak benne láncot. Mindegyik cselekménynek iránya van – fokozódó konfliktussal, csattanós befejezéssel –, és mindegyik önmagában zárt, mintha rövidfilmek sorozatát látnánk. Első ránézésre semmi sem tartja egyben a részeket, de ezt az észrevételt rögtön megcáfoljuk, amikor felfedezzük a közös elemeket: a fekete humort és az abszurd szituációkat. Ezen kívül mindegyik vázlat középpontjában a bosszú áll, ami a kontroll elvesztéséhez vezet, így a szereplők már saját életüket sem tudják irányítani.
Az első történet csak néhány perces, és az a feladata, hogy megelőlegezze a film hangulatát, és érdeklődést keltsen. Egyetlen frappáns csattanóra épül ez a jelenet, akár vicc is lehetne: egy repülőgépen beszélget két utas, akik megállapítják, hogy véletlenül ismerik ugyanazt az embert. Egyre több utas csatlakozik, aki hallja őket, és kiderül, hogy mindenki ismeri az illetőt – ráadásul senki sincs róla jó véleménnyel –, és megértik, hogy nem véletlenül vannak mind ugyanazon a járaton.
Az indító vázlatot egyre hosszabb és kibontottabb történetek követik: a következő helyszín egy kis, félreeső étterem. Itt, és az összes többi esetben is igaz, hogy mivel rövid történetekről van szó, végig a cselekményre koncentrálunk, és a szereplőkről alig tudunk meg valamit, ezért névtelenek és ismeretlenek maradnak. A harmadik vázlatban szerepe is van ennek, ahol két férfi végletekig fajuló bosszúhadjáratát láthatjuk: a gazdag városi ember megelőz egy vidékit az országúton, és közben szitkokat szór rá, de arra nem számít, hogy váratlanul defektet kap a semmi közepén, és a sértett fél hamarabb beéri, mint gondolná.
A leghatásosabb, legátérezhetőbb történet viszont az, amelyben egy robbantással foglalkozó mérnök autóját újra és újra elvontatják, de hiába akarná érvényesíteni az igazát, mindig a bürokráciába botlik, aztán becsületessége és harcias igazságérzete miatt végül mindent elveszít. Mind átéltünk már olyan helyzeteket, amelyben az igazságérzetünk többet árt, mint használ, és az ilyen esetek könnyen abszurd fordulatot vesznek. Az Eszeveszett mesék mindegyik vázlata egy–egy véletlen egybeesést és azok váratlan következményeit bontja ki. Olyan területre tévedünk, ahol nincs normális, sem abnormális: a hat történet nem más, mint az őrültség hat tünete.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
