Ellentétben a korábban említett Szél támad című filmmel, a Ponyo a gyermeki fantázia szószólója – elképesztően színes, hihetetlenül gazdag, kézzel rajzolt mágikus világ, ami pont emiatt bármilyen korosztályt a képernyő elé szögez. A történetet mindenki ismeri, de ilyen formában még biztosan nem látta.
Az öt éves Souske egy tengerparti kisvárosban lakik. Egy nap segít egy bajba jutott halacskán, aki cserébe megnyalja a kezét, begyógyítva egy vágást rajta. A halacska, Ponyo, mágikus ereje az emberi vértől szárba szökken, és elkezd kislány alakot ölteni, hogy újdonsült barátjával játszhasson. A két világ egyensúlyát azonban megborítja ez a különös barátság, így hatalmas vihar zúdul a városkára. Maradhat-e Ponyo Souskéval és az anyukájával, vagy vissza kell térnie az övéihez?
A történetben tobzódik a Miyazakitól megszokott mágia. Vízi varázsló, a tenger úrnője, hatalmas, ősi lények, halak, medúzák – a helyszínválasztás kétségkívül rendkívül jó alapot biztosított a virtuóz animáláshoz. Tényleg leírhatatlan a Ponyo látványvilága, egyszerűen álomszerű, és a szó lehető legjobb értelmében gyerekes. Talán a mai napig a víz jelenti a legnagyobb kihívást az animátorok számára, de nem a Ghibli stúdiónak. A tenger hullámzása, mozgása áthatja az egész filmet, méghozzá olyan eleganciával, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga.
Az egyetlen dolog, amit többen támadnak a Ponyoval kapcsolatban, az a történet gyengesége. Ezúttal nincs vérmes társadalomkritika, vagy poszt-apokaliptikus felállás, se világmegváltó kaland, vagy nagy szerelem. A Ponyo tényleg csak az ötévesek mesevilágáról szól, ami ebből fakadóan inkább a kép, mint az események szintjén hatásos – ízlés kérdése, de szerintem rendben van így. Ráadásul Miyazaki még ebben a képeskönyv stílusú elbeszélésben is megtalálja a módját, hogy belecsempésszen pár „felnőttes” témát a történetbe. Például a környezetvédelem fontosságára ismét felhívja a figyelmet – a vízszennyezés sok kellemetlenséget okoz a tengeri varázslónak. Ebben a formában az egészen kicsi gyerekekre is hatással lehet az üzenet, ami pedig mindenképp fontos és jó dolog.
A Ponyo talán nem olyan mély és filozofikus, mint Miyazaki többi alkotása, de kétségkívül mestermű animációs technika és látványvilág tekintetében. Emellett pedig végtelenül kedves, szívmelengető történet, amit a legkisebbekkel együtt a szülők is élvezhetnek – elvégre a legjobb animációs filmeket szívesen nézi közösen a család. Ha valaki szeretné már óvodás korban kiváló minőségű animációval fertőzni az ismerős, vagy saját gyerekeket (és remélem sok ilyen van), annak mindenképp ajánlom a Ponyot. Egyébként felnőtt fejjel, alibinek használt kiskorú nélkül is nagy élményt nyújt.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
Trackback/Pingback