Oldal kiválasztása

graceklinika11.14_3

A múlt heti epizód folytatásaként ez a rész is Herman, Amelia és Arizona történetére fókuszált, jó kis generált drámával, én mégis unatkoztam egy kicsit.

Amelia önmagával szemben támasztott kétségeinek ellenére kezdetét veszi Herman műtétje, ám a sebésznek hamar rá kell döbbennie, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét, viszont legalább ott van mellette Stephanie, aki elhatározta, kitart, és egészen a műtét végéig asszisztál. Eközben egy másik műtőben Arizona átveszi Herman páciensét, azt a nőt, akit Bailey ajánlott be. Az operáció alatt Bailey is jelen van, és mikor komplikációk lépnek fel, összekülönbözik Arizonával – amíg Miranda világra segítené a babát, addig Robbins elhatározta, hogy elkerüli a császármetszést. Mindeközben Herman műtétjén tele a galéria, mivel minden szabad orvos ott lebzsel, kommentálva az eseményeket.

graceklinika11.14_1

Tudom, hogy már nem egyszer mondtam, hogy kedvelem, mikor egy, vagy legalábbis kevesebb karakterre fókuszál egy-egy epizód, és tartom is magamat eme véleményem mellett, azonban ez a rész már nekem is sok volt. Herman műtétje nagyjából ez epizód háromnegyedénél ért véget, Arizonáé egy kicsit hamarabb, hogy legyen ideje mentora lehetséges halálán agonizálni, amíg az még a műtőasztalon fekszik. Ezen a két műtéten kívül pedig nem igazán volt említésre méltó esemény a részben.

Mondjuk az tény, hogy ez a két operáció elég drámaira sikeredett – talán kicsit túl drámaira is. Volt itt minden, komplikációkon át, leálló szíven keresztül, elájuló rezidensekig. Azt elismerem, hogy a színészi játék megint nagyon a helyén volt, de a műtéteket, főleg Hermanét, nagyon elhúzták, és hiába volt Amelia önmarcangolása tökéletesen hiteles, én húsz perc után már untam az egészet. Ez az érzés pedig csak erősödött bennem az utolsó tíz percben, ami gyakorlatilag nem volt más, mint az utóbbi két rész epilógusa, egy nagy kérdéssel a végén: mi lesz Hermannal? Maradjunk annyiban, hogy a szálát lezárták, és nem hiszem, hogy látjuk majd még a doktornőt.

graceklinika11.14_2

Ami viszont tetszett, az a galérián ülők viselkedése volt. Mivel az epizód nagyon központi fókuszú, ráadásul drámai is, kellett azért valami, lehetőleg humoros, mellékszál, és ezt a leskelődő orvoskkal sikerült is megoldani. Bár Meredith a háta mögött ülő orvosnak szánt magyarázatait néha kicsit már szájbarágósnak éreztem, a mozis allegória, a helyfoglalás és a folyton pisszegés tökéletesen elérte azt a komikus hatást, amire az alkotók törekedhettek.

Egy dolog van azért, amiért kicsit haragszom az alkotókra – nem mint írókra, hanem mint emberekre. Az Aprilt alakító Sarah Drew egy időben volt várandós karakterével, és alig két nappal azután, hogy April babája megszületett, Sarah is megszült – közel négy héttel a kiírt időpont előtt. Kislánya közel két hetet töltött a kórházban, és alig hogy hazaengedték, Sarah-nak be kellett mennie forgatni – ezt a részt, ugyanis az eredeti terv szerint csak januárban kapott volna szülési szabadságot. A problémám itt pedig az, hogy April, mint karakter, teljesen felesleges volt ebben a részben – egy szcénában megjelent a galériában, kijelentette, hogy még nem áll rá készen, hogy visszajöjjön dolgozni, aztán a végén volt még egy kis jelenete Jacksonnal a sürgősségin. Ez együtt maximum egy, talán másfél perc, és semmi lényegit nem ad hozzá a történethez – ennyi erővel ki is húzhatták volna a jeleneteit, hogy addig is otthon lehessen a babájával.

graceklinika11.14_4

Egyfelől értékelem ezt az epizódot, mert szépen lezárta azt a történetívet, amit már a szezon eleje óta építgettek az írók – másfelől csalódtam benne, mert túlhúzták, túldramatizálták, és úgy alles zusammen unalmas lett az egész. Persze, voltak jó pillanatai, és a befejezés is kellően keserédes, de inkább az van benne, hogy ezen is túl vagyunk, nem az, hogy jó lenne újra megnézni.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.