Oldal kiválasztása

bettercallsaul_s01e05_pic1

A múltkori, szó szerint hősies események után még több jellemfejlődést láthatunk aprócska, ám kicsit sem elhanyagolható, és rendkívül jól időzített drámával fűszerezve. Főhősünk, munkáját tekintve tovább robog az amerikai álom eléréséhez vezető úton, ami alatt kisebb buktatókba ütközik, de átlépvén rajtuk győzedelmeskedik. Mindeközben azonban a magánéletében adódik egy olyan probléma, ami már régóta ott lappangott, és most felszínre tört.

bettercallsaul_s01e05_pic2

Jimmy (Bob Odenkirk) mini-hőssé vált Albuquerque-ben miután megmászta azt az iszonyat magas darut, hogy megmentse a bajba jutott munkást. Ebből az eseményből aztán ugyan próbál hasznot húzni, bátyja, Chuck (Michael McKean) előtt mégis titkolja az egészet, mert úgy érzi, kihatással lenne az amúgy is komoly egészségügyi problémákkal küszködő testvére állapotára. Hogy megakadályozza, hogy tette Chuck fülébe jusson, Jimmy eldugja a helyi újságot bátyja elöl, így kiiktatva az egyetlen médiumot, amiből az információkat szokott szerezni. Azért az idősebb McGillt sem ejtették a fejére, tudja, hogy a lap mindenkihez el kell, hogy jusson, és amikor rájön öccse turpisságára, ellopja szembe szomszédja példányát. Csakhogy a néni, akit eredetileg megilletett volna az újság, ráhívja a rendőrséget, ám a férfi többszöri felszólítás ellenére sem hajlandó ajtót nyitni, a biztos uraknak így erővel kell betörniük hozzá. Chuck a konfrontáció közben rosszul lesz, kórházba kerül, és Jimmynek ott kell szembesülnie a valósággal: bátyja nagy valószínűséggel beképzel egy lehetetlen betegséget, és mivel ön- és közveszélyessé is válhat, a pszichiátriai gondozás lenne számára a megoldás.

bettercallsaul_s01e05_pic3

A nagy kérdés az, hogy mi lesz ezek után Jimmy és Chuck kapcsolatával? Eddig ugyanis úgy tűnt, hogy Chuck, idősebbik testvér lévén vigyázott a sokszor bizony meglehetősen kicsapongó életet élő, zöldfülű Jimmyre. Most viszont, Chuck állapotának romlásával fordulhat a kocka: ha bátyja pszichiátriára kerül, Jimmy lesz hivatalosan a gondviselője, és ez érdekes változást hozhat kettejük kapcsolatának dinamikájában. Az sem elhanyagolható szempont, hogy Jimmynek ebben az esetben immáron a szó minden egyes értelmében felnőtté kell válnia, mert ha Chuck kiesik a képből, akkor maximum már csak Kim (Rhea Seehorn) tudná alkalomadtán jól fejbe kólintani vagy kihúzni a slamasztikából, de természetesen ő sem lehet mindig a férfi mellett.

bettercallsaul_s01e05_pic4

Kitérnék pár szó erejéig egy érdekes teóriára, amit néhány elszánt rajongó állított össze, és amit az alkotók félig megerősítettek twitteren. A sorozatban nagy hangsúlyt fektetnek a színek kontrasztjára, és páran megfigyelték, hogy a jófiúk általában kéket lásd Howard (Patrick Fabian) saját elnevezésű hamlindigó öltönyét , a rosszfiúk például Nacho (Michael Mando) az előző részben pedig általában vöröses árnyalatú ruhákat hordanak. Jimmy ilyen szempontból eddig nem nagyon illett a képbe, a mostani epizód végén viszont talpig fehérbe öltözve flangált az új munkahelyén, ami egyenesen angyali látszatot kelt. Mindez pedig tökéletes marketing a célközönség felé, ugyanis kedvenc ügyvédünk immáron az idősek jogaira fókuszál, és ki ne akarná, hogy egy jóvágású, elegáns és tiszta megjelenésű fiatalember képviselje az érdekeit?

bettercallsaul_s01e05_pic5

Ha lehet hinni a pletykáknak és a nemrégiben megjelent fotóknak, legközelebb egy olyan mellékszereplőnk kerül a rivaldafénybe, aki eddig is folyamatosan ott bujkált a háttérben, és tudtuk róla, hogy a későbbiekben fontos lesz (főleg Saul Goodman számára), csak azt nem sejtettük, hogyan és mikor jön el az ő ideje. Már csak öt nap, és kiderül!

Szerző

Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.