Most, hogy túléltük a közel három hónapos szünetet, a showrunnerek úgy néz ki, szent céljukká nevezték ki, hogy összetörjék a rajongók szívét. Más szavakkal: még én is majdnem sírtam ezen a részen. (Kit áltatok? Még mindig a sírás kerülget.)
A San Juanban történtek után a csapat visszatér a Játszótérre, ahol Skye, miután ki volt téve a Diviner Coulsonék számára egyelőre ismeretlen hatásának, karanténba kerül. A lány magát okolja Trip halálért – amit mindenki másképpen próbál feldolgozni –, ráadásul barátai egyre több aggasztó tényre figyelnek fel a templom összedőlésével kapcsolatban – például az óra, aminek Skye szívverését kellett figyelnie, belülről robbant szét, ám előtte még közel háromszázas pulzust rögzített. Jemma egy kisebb kutatócsoporttal még mindig Puerto Ricón vizsgálja a rejtélyes város maradványait, mikor összefut a teljesen átváltozott Rainával, aki végez a kutatócsoport pár tagjával – ám így Jemma képes DNS-mintát venni tőle. Eközben a bázison Coulson úgy dönt, kihasználja a Whitehall halála okozta hatalmi vákuumot, és addig csap le a HYDRA-ra, amíg az nem tér magához, Bobbi és Mack pedig mesterkedik valamiben.
Az Aftershocksot leginkább amolyan átvezető/levezető epizódként tudnám kategorizálni, köretként némi akcióval. Az elsődleges hangsúly Skye-on és azon van, hogyan próbálják a többiek feldolgozni a San Juanban történteket – ami amúgy könnyfakasztóan gyönyörűen sikerült. Ehhez jött Coulsonék villámháborúja a HYDRA fejesei ellen, ami külön érdekes, de nézzük csak szépen sorjában!
Skye esetében a legerősebb faktor a bizonytalanság, amit még megfejel egy szép nagy adag önvád. A lány teljes egészében önmagát hibáztatja a templomban történtekért, akkor is, mikor mindenki más ennek az ellenkezőjéről próbálja meggyőzni. Többet tud – vagyis inkább sejt – saját helyzetéről, mint a többiek, de ezt fél bevallani, mivel retteg a kiközösítéstől, attól, hogy majd másképp fognak rá tekinteni. Mostanában sokszor látom a fandomban, hogy a rajongók keseregnek Skye jellemfejlődése miatt, hogy már nem az, aki az első évadban volt, mire a válaszom: persze, hogy nem. Több soron összetörték a szívét, aztán még rá is tapostak, persze, hogy megkeményedett, változott kicsit. De a kérgesedő felszín alatt ő még mindig ugyanaz a hatalmas szívű, cserfes, szeretetéhes kislány, akit a pilotban megismertünk.
A többiek is remekeltek: Coulson dühöng, és szüksége van valakire, akin kiélheti dühét; Jemma magát okolja, mert úgy látja, a bajt tudományos kíváncsisága okozta; Mack besokall, mivel úgy érzi, minden annak a hozadéka, hogy Coulson és Skye megszállottan kutatta az idegen írást; Bobbi meghúzza magát, de azért próbál segíteni Skye-nak. A pontot az i-re Fitz teszi fel, akinek agysérülését gyönyörűen összekötötték a mideseason fináléban történt eseményekkel: Fitz az egyetlen, aki megérti, milyen az, mikor valaki nem ura a saját testének, mint ahogy azt is, milyen, ha az ember „más”. Utolsó, Skye-jal közös jelenete miatt pedig el sem tudom mondani, mennyire büszke vagyok rá.
Azt már az előző részekben is tudtuk, hogy Bobbi és Mack rejteget valamit, és bár az először talán olyan „ártatlannak” és talán kicsit szappanoperába illőnek tűnhetett, mint például hogy Bobbi rejtegeti Hunterrel közös gyerekét, akiről a férfi nem tud, az Aftershocks után úgy tűnik, sokkal komolyabb dolgok állnak a háttérben. Persze még mindig nem tudjuk, mit is terveznek pontosan – bár abban biztos vagyok, hogy nem a HYDRA-nak dolgoznak; az túl egyszerű lenne –, de azért már kaptunk egy kis ízelítőt belőle. Ja, és emlékeztek a cikkemre, amiben felsoroltam, mikre is várunk még választ? Hát, úgy néz ki, valamibe sikerült beletrafálnom.
Amit Coulson és May levágott a HYDRA vezérkara ellen, gyönyörű volt – bár egy ponton azért felmerült bennem, hogy most ezek ketten vagy nagyon hülyék (vagy az írók lustultak el), vagy nagyon cselesek. Természetesen nagyon gyorsan kiderült, hogy az utóbbi tézis a helyes. Kérem szépen, így kell megvezetni embereket, és bemutatni, mennyire menő módszer is a divide et impera. Amúgy ezzel a tettükkel érdekes hatalmi vákuum keletkezett az ellenfélnél, amit kíváncsi leszek, hogyan fognak megoldani – már pedig biztos, hogy a megoldás nagy durranás lesz, mivel van egy olyan érzésem, hogy amit ebben a részben láttunk, bármennyire is csavaros, csak valami nagyobb felvezetése volt.
Ami érdekes volt még ebben a részben, az Raina esete, ami aztán kimeríti a költői igazságszolgáltatás fogalmát. A nőt mindig is határozottnak, eltökéltnek és kifejezetten hiúnak ismertük (azért azok a selyemruhák tanúskodnak valamiről), erre most mi lett vele? Emberi sündisznóvá változott. Világ életében mást sem akart, csak továbbfejlődni, valami isteni lénnyé válni – mivel azt ígérték neki –, erre most megkapta, és szörnyszülött lett. Hát igen: vigyázz, mit kívánsz! Helyzetében még az is érdekes, hogy sorsáért Skye-t hibáztatja, mivel szerinte a lány ellopta a neki szánt ajándékot, és amíg ő átment tűpárnába, addig Skye „olyan gyönyörű maradt, mint mindig is volt”. Utolsó jelenete érzelmileg nagyon erős – és gyönyörű benne a kameramozgás –, és kecsegtetőn ér végét – kíváncsi leszek, hogy innen hová vezet majd a karakter útja.
Egy röpke jelenet erejéig Skye apja, Cal is feltűnt, aki éppen olyan zavart elméjű, mint eddig, és akit továbbra is csak a lánya, meg persze a bosszú érdekel. Lehengerlő volt, ahogy Rainával bánt, viselkedése már olyan szinten az abszurdum határát súrolja, hogy az már szórakoztató (élvezheti is Kyle MacLachan), viszont töredékes, izgatott monológja egyszerre rémisztő és kecsegtető – rémisztő Coulsonékra nézve, viszont nagyon is kecsegtető a nézők számára.
Természetesen amivel indult az epizód, azt a végére hagytam (szimplán azért, mert feledékeny vagyok, ezt nézzétek el nekem): ismét egy flashbackkel indítottunk, ezúttal 1983-ból. A jelenet főszereplői Skye anyja, Jiaying (Dichen Lachman), és a midseason finálé végén megismert, szem nélküli Inhuman, Gordon (Jamie Harris), itt még tinédzserként. A szcénában a fiatal Gordon éppen csak átesett a Terrigenesisen – amit amúgy most először nevén is neveznek a sorozatban –, aminek folyamán elvesztette a látását. Rémült és képtelen uralni az erejét, viszont Jiaying ott van, hogy átsegítse ezen a nehéz időszakon. A nő végtelenül türelmes és megértő, ami nagyon szimpatikussá teszi a karaktert (és láthatjuk, honnan örökölte Skye azt a hatalmas szívét), valamint az is kiderül róla, hogy már egy ideje foglalkozik Inhumanekkel, mintegy kis közösséget tartva egyben. Kíváncsi leszek, hogy mi lett ezzel a közösséggel a halála után, valamint arra is, hogyan voltak képesek ezt eltitkolni a S.H.I.E.L.D. elől.
Nagyon sokat kellett várnunk erre az epizódra, de megérte. Igen, összetörte a szívemet, aztán még kicsit meg is tiporta, de gyönyörű volt, mély, ahol kell, izgalmas, ahol kell, lágyan humoros, számos kérdést vetett fel, és ízelítőt adott belőle, mennyi potenciál is van még ebben a sorozatban. Úgyhogy kellően felcsigáztak, és most várom a jövő heti részt.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
