Bár már a Jojo Bizarre Adventure miatt megkaptam, hogy miért írok egy sorozatról, amit még nem feliratoztak le végig magyarra, így most a Nanatsu no Taizai-nál is előkapom azt az érvet, hogy olvastam a mangát, ami itt is remekül, és szinte tökéletesen – ha nem teljesen tökéletesen – visszaadja annak hangulatát. És mivel láttam, hogy van kereslet erre a sorozatra (Frissen megjelent és tavaszra várható animék), így most minden zokszó nélkül pötyögök a Hét Főbűn kalandjairól.
Történetünk egy alternatív középkori Britanniát tár elénk, ahol az emberek mellett békésen (és kevésbé békésen) élnek tündérek, óriások, valamint egyéb mitikus lények. A rend fenntartói a Szent Lovagok, élükön a nagylovag Zaratrassal, aki nemcsak, hogy szinte elérte azt, hogy lassacskán egész Britanniában béke fog honolni, de még az erejük miatt méltán rettegett Hét Főbűn nevű zsoldos csapatot is képes kordában tartani, közvetlen alárendeltjeiként. Ám beüt a krach, Zaratrast megölik, és mivel mindenki a heteket gyanúsítja, így a csapatnak menekülnie kell. Tíz évvel később csatlakozunk be ismét a történetbe, amikor is Liones fiatal hercegnője, Elizabeth találkozik az egykori csapat vezetőjével, a Harag Bűnével, Melodiassal, és nagyon hamar jóba lesznek. Később segít a „fiúnak” összegyűjteni a maradék hat tagot, ám ez több dolog miatt sem lesz egy könnyű kis sétagalopp.
Na, hol is kezdjem az ódazengést? Mondjuk a világgéppel és hangulattal: alapvetően ez a középkoros téma remek húzás, mert a középkort valamiért mindenki szereti – legyen az fiú, lány, öreg vagy fiatal, mert mindenki tanult róla, és a lányok imádják a lovagos-szerelmes történeteket. Itt mondjuk kezdetben ez a „szerelem” kimerül Melodias perverzkedésével, Diane, az óriáshölgyünk (és nem mellesleg az Irigység Bűne) féltékenységi rohamaival, és a volt Tündérkirály, King (a Restség Bűne) kis elpirulós jelenetivel. De ezek csak egy szóval illethetőek: cuki. Továbbá még ott a halhatatlanná lett Ban (Kapzsiság), és nem tudom miért a Bujaság bűnét viselő Gowther (ha csak nem számítjuk be, hogy nagyon lányos a kinézete), ám kettő még hátra maradt, név szerint Merlin (Falánkság) és Escanor (Kevélység). Ők egyelőre még csak pár pillanat erejéig (vagy még addig se) tették tiszteletüket a vásznon.
De nemcsak a Főbűnök tagjai érdekes figurák, mert maguk a Szent Lovagok is mind elég badassak, kezdve Zaratras öccsével, Dreyfussal, mellette szorosan ott lévő Hendricksonnal, akiről már az első pillanatban lerí, hogy ő lesz a főellen, de ott van még Zaratras fia Gilthunder – aki egy az egyben tipikus lovagregény főhős – vagy a gyengébbik nemet erősítő Guila-Jericho páros, és akkor még a kötelező őrült Helbramról, vagy a poénos Hauserről nem is esett szó. Méltó és erős ellenfelek, nem éppen szép múlttal. Személyes kis kedvencem nem kisebb személy, mint Camelot királya, Arthur Pendragon, aki itt most még csak egy kölyök, de már most erős és jó király, és egyszerűen nem lehet nem imádni.
Persze jó shounenhez mérten a csajok cukik, a harcok nagyok és véresek, a múltak szomorúak vagy titokzatosak – vagy mindkettő egyben –, és ezek együtt kiemelik a tömegből ezt az annyira azért nem egyedi, de remek stílusú kis animét. És nagyon remélem, hogy lesz folytatása a huszonnégy rész végeztével, és nem szúrják ki a szemünket egy utólagos kis OVA-val (pl: Deadman Wonderland), mert az a Nanatsu no Taizai egyszerűen megérdemli a jó folytatást – sok más pórul járt társához hasonlóan.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback