Ha nagyon elfogulatlan akarnék lenni a Csocsó-sztorival szemben, akkor kis cikkem kimerülne annyiba, hogy ez a film is egy tipikus iskolapéldája annak a felfogásnak, hogy túl kell lépni a saját kereteiden, és hogy bizonyos dolgokért megéri a harc – még akkor is, ha látszólag semmi esély a nyerésre –, és ami a legfontosabb, hogy bármit elérhetsz a barátaiddal a hátad mögött. De, mivel nagyon tetszett a film, és amit eddig felírtam, az csak egy kis része a cselekménynek, így ki a bíróval a pályára – kezdődjön a meccs!
Kis animációs filmünk főhőse Amadeo, aki egy aprócska, elzárt falu örökös és verhetetlen csocsó bajnoka, ezzel a címmel pedig kisfiú kora óta büszkélkedhet, ám ezen kívül máshoz nem nagyon ért. Erre akkor ébred rá, mikor gyerekkori barátja és szerelme Laura a nagyvárosba akar menni tanulni, mert a lánynak van egy kitűzött célja a továbbiakra, Amadeonak ellenben nincs. Tovább fokozva a rossz dolgokat, hogy megjelenik a gyerekkorában csocsóban elpáholt Ász, immár a világ legjobb focistájaként, és nemcsak megveszi az egész várost, de még Laurát is ki akarja sajátítani magának. Az elkeseredett Amadeo egyetlen segítsége, az ő általa annyira imádott és véletlenül életre kelt aprócska csocsó figurák lesznek, élűkön Csékával. A közelgő meccs tétje pedig közel sem kicsi.
Nos, miért nem jó, hanem egyenesen remek Juan José Campanella filmje? Első és legfőbb előnye a szereplőkben rejlik: Amadeo tipikusan az a zseni, aki egyvalamiben remek, de a való élethez eléggé bénácska, de a logikus gondolkodás és a bátorító hangvétel mindig itt van mögötte Laura személyében. Velük szemben Ász, hiába a világ egyik leggazdagabb embere, és legjobb focistája, agyi és jellembeli szinten továbbra is egy durcás ötéves szintjén ragadt meg, aki nem tűri, ha bármiben is alul marad. A falu lakóinak néhánya majd csak a film végén kap komolyabb szerepet, és annyira nem is kidolgozottak, mint mondjuk Amadeoék vagy Cséká és csapata, de a maguk módján mind viccesek és szerethetőek.
Ha már Csékáék: a kis játékosok mindegyikét imádtam kezdve a folyton rébuszokban beszélő Öcsin, az egoista Beton át, egészen „a rivális” vörös csapat legkisebb tagjával bezárólag. Mind-mind focista sztereotípiák de ezeket a kis jellembeli fricskákat olyan aranyosan adják vissza a vásznon, hogy nincs az, aki nem tudná őket imádni. És akkor már csak egy komolyabb szereplőt hagytam ki: ez pedig Ász menedzsere. Ez a tag egy kisebb etalon a filmben, minden „ördög ügyvédje” jellegét leszámítva: ő tipikusan egy olyan személyiség, akit nem a nagy érzelmek vagy világuralom hajt, hanem csak a pénz és a hírnév, de az minden mennyiségben – továbbá ő mond ki egy, ha szabad így fogalmaznom, nagy igazságot.
„A csillagok lehullanak. A bálványok leomlanak – de a menedzser örök.”
Továbbá a grafika és a zenei aláfestés kifogástalan, a szinkronhangok is magyar részről (például: Varjú Kálmán, Csőre Gábor, Pálmai Anna) remekül el lettek találva, és mivel jómagam is nagy focirajongó volnék, nagyon tudtam élvezni a nem kevés meccset – akár a kicsi figurák, akár valódi emberek játszották, minden kis mozzanat remekül meg volt koreografálva, nem is beszélve a látványról.
Én bárkinek tudom ajánlani a Csocsó Sztorit, kortól, nemtől, fociszeretettől függetlenül egy remek film, mely alappéldája annak, hogy a sérelmeknek néha el kéne évülniük, főleg, ha annak semmi oka sincs. Gyerekes szülőknek és friss szerelmes pároknak egyaránt élvezhető, de ezt egy valag kölyökkel a hátad mögött az igazi élvezet megnézni – mert, ahogy ők szórakoznak rajta, az legalább annyira vicces, mint maga a film.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback