Egyszer, a pilot után, már ódákat zengtem erről a sorozatról, és azt hiszem, most sem tudok mást tenni, mint magamat ismételni: a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? a 2014/2015-ös szezon egyik legerősebb újonca.
Egy téli éjszakán, a Middleton egyetem campusán négy joghallgató, a szegény körülmények közül érkező, de eltökélt Wes Gibbins (Alfred Enoch), a törtető Michaela Pratt (Aja Naomi King), a csendes Laurel Castillo (Karla Souza) és a hímringyó Connor Walsh (Jack Falahee) éppen azon tanakodik, mihez is kezdjenek a náluk lévő, szőnyegbe csavart hullával. Bár először nem tudjuk, ki is az áldozat, az első epizód végén kiderül: az egyetem pszichológiaprofesszora, Sam Keating (Tom Verica) az, tanáruk valamint munkaadójuk, Annalise Keating (Viola Davis) védőügyvéd férje – ám nem ő a sorozat egyetlen áldozata. Ezen a ponton visszaugrunk három hónapot az időben, a tanév elejére, mikor is előkerül a diákszövetség tetején lévő víztározóból az eltűnt diáklány, Lilla Stangard (Megan West) hullája. A gyanú Wes szomszédjára, a drogterjesztő Rebecca Sutterre (Katie Findlay) terelődik, ám a srác hisz benne, hogy a lány ártatlan, ezért ráveszi Annalise-t, hogy vállalja el Rebecca védelmét – a nő pedig, mivel tartozik Wesnek, ebbe bele is megy, még úgy is, ha ez közben azt jelenti, hogy saját férje ellen kell dolgoznia, ugyanis sejti, hogy Lilla igazi gyilkosa nem más, mint Sam.
A szezon első fele két idősíkon zajlik: egyrészt haladunk a jelenben – szeptembertől kezdve –, és követjük a négy „elkövetőt” valamint ötödik társukat, a nagyszájú Asher Millstone-t (Matt McGorry), ahogy hétről-hétre gyakornokként részt vesznek Annalise bírósági ügyeiben, másrészt pedig folyamatosan előreugrunk decemberbe, és szépen, apró részletenként megtudjuk, ki is ölte meg Samet, és utána mit tettek a hullával. A két szál a kilencedik részben találkozik, amit bevallom, először kicsit unalmasnak találtam – ugyanis nagyrészt azokat a jeleneteket látjuk újra, kicsit más kontextusba helyezve, amiket a korábbi epizódokban is –, ám aztán jött az utolsó jelenet, ami bedobott egy hatalmas csavart, ami teljesen új fénybe helyezte az addigi eseményeket.
Amúgy igen, csavarok – azokban bővelkedik a sorozat, főleg az utolsó duplarész. Lenne egy jó tanácsom azoknak, akik csak most kezdik a szériát: semminek és senki nem higgyetek. Mikor ugyanis már azt hisszük, hogy tudjuk, ki a gyilkos – akár Samé, akár Lillaé –, akkor az írók bedobnak valami egészen váratlan csavart. Csak hogy tisztázzuk: az első évad után még mindig nem egészen egyértelmű, miért is kellett Lillanak meghalnia.
De ha félretesszük ezt a két gyilkosságot, a sorozat akkor is bővelkedik az érdekes alapanyagban, amiért megéri nézni. Egyrészt ott vannak a szereplők magánügyei: mikor megismerjük, a törtető Michaela éppen házasodni készül – vőlegénye, Aiden (Elliot Knight) ráadásul remek parti –, ám a lány egész világa megrendül, mikor kiderül, hogy Aiden és Connor egy bennlakásos középiskolába jártak, és viszonyuk is volt. Eközben Connor, aki szereti hetente váltogatni a partnereit, kicsit identitásválságba kerül, mikor belezúg egy rendszergazda srácba (Conrad Ricamora), akivel még az első részben fekszik össze, hogy rajta keresztül jusson bizonyítékhoz Annalise egyik ügyéhez. Laurel pedig, bár van barátja, beadja a derekát és összeszűri a levet Annalise egyik alkalmazottjával, Frankkel (Charlie Webber), aki híres arról, hogy szereti megdönteni a diákokat. Ám nem ő az egyetlen, aki a kedveli a fiatalokat – Annalise másik alkalmazottja, Bonnie (Liza Weil) pedig egy pont Asherrel kezd viszonyt. Azt pedig már csak tetőzi, hogy Annalise és Sam is megcsalja a másikat: Annalise egy helyi nyomozóval, Nate Laheyvel (Billy Brown), Sam pedig a halott lánnyal, Lillaval. Wes ítélőképességét pedig egyre jobban befolyásolják Rebecca iránti érzései.
Ehhez jönnek még a heti ügyek – Annalise ugyanis végig praktizál, és nem igazán érdekli, hogy kliensei ártatlanok-e, csak az, hogy megnyerje az ügyüket, és ezért bármit hajlandó is bevetni. Ahogy az első részben ki is fejti, három lépése van annak, hogy megússzunk egy gyilkosságot: hiteltelenné kell tenni a szemtanút, el kell tűntetni a bizonyítékot, és be kell vezetni egy új gyanúsítottat. Valamint az is megfontolandó, amit az évad végén mond: nem az számít, hogy kinek van igaza, hanem az, ki tudja elmondani a jobb történetet – és ezt amúgy be is bizonyítja. Esetei az évad folyamán lehengerlők, etikailag viszont enyhén szólva megkérdőjelezhetőek.
Amúgy maga Annalise karaktere is csodálatos – persze, ez egyáltalán nem meglepő annak tükrében, milyen zseniális színésznő is Viola Davis. Annalise egyszerre okos, rettenthetetlen, sőt, rémisztő, egy igazán erős női karakter, ám ez csak látszat – zárt ajtók mögött beleroppan a rá nehezedő súlyba, összeomlik, és egy ponton még teljesen cselekvőképtelenné is válik. Ennek a kétoldalúságnak vizuális megvalósítása is gyönyörű: szó szerint láthatjuk, ahogy Annalise leveti álarcát, mikor előbb leveszi parókáját, majd pedig lemossa sminkjét, mi pedig teljesen csupaszon láthatjuk a karaktert. Ezt pedig csak még zseniálisabbá teszi az a tény, hogy mindez Viola Davis ötlete volt.
A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? tipikusan olyan sorozat, ami folyamatosan próbára teszi a nézőt, hogy képes-e megszeretni a karaktert (hiszen mindenkinek van valami mocskos a természetében), és hogy képes-e kibogozni, hogy ki mire is készül. És mindezt remekül csinálja, ugyanis az évad végére, bár sok minden kiderül, több kérdés marad, mint amivel indultunk. Sőt, a „ki ölte meg a lányt?” (Who killed her?) továbbra is érvényben van, csak éppen más alannyal. Még szerencse, hogy az ABC már berendelte a következő évadot, amire ugyan még őszig kell majd várnunk.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
