Hayao Miyazaki, rendező, író, animátor nevét nem csak a japán kultúra vagy animáció kedvelői ismerhetik, mivel alkotásai méltán világhírűek (például a Chihiro szellemországbant és A vándorló palotát a magyar mozik is játszották). Legutóbbi filmje, a Szél támad a visszavonult mester utolsó munkája, és ez sok mozzanatban megmutatkozik – mondhatni megkoronázza az egyébként is csodálatos életművet.
Jiro Horikoshi mindig is a repülésről álmodozott. Mivel rövidlátó, nem lehet pilóta, ezért úgy dönt, mérnök lesz, és repülőket tervez majd. Minden vágya, hogy valami gyönyörűt hozzon létre, ám a korszak, amibe született, nem az idealistáké. Japán a két világháború közti időszakban jár, számos probléma sújtja: természeti katasztrófák, tuberkulózis járvány és a kétségbeesett küzdelem, hogy az ipar behozza technológiai lemaradását a nyugati országokkal szemben. Jiro mindennek ellenére próbál boldogulni, belekapaszkodva az álomba, ami gyermekkora óta inspirálja.
Sok szempontból a Szél támad tipikus Miyazaki film. Felfedezhetőek benne a rendező korábbi munkáiban szintén megjelenő tematikák: a háborúellenesség, az álmokba és emberekbe vetett hit, a szerelem végtelenül kedves, felemelő, s közben önfeláldozó arculata. Habár a természetfeletti sem idegen tőle (ahogy Miyazaki korábbi munkáitól sem, sőt), a történet ezúttal számos szállal kötődik a valósághoz. Jiro Horikoshi a japán második világháborús Zero repülőgép feltalálója, az ő élete, valamint az író Tatsuo Hori munkássága ihlette a filmet. Ám a Szél támad nem csak a japán irodalommal teremt kapcsolatot – eleve a cím egy Paul Valéry vers, a Tengerparti temető egyik sorából származik („Szél támad!… Élni, próbáljunk meg újra!” – Kosztolányi Dezső fordítása), s az egész sor többször visszatér, számos más idézet mellett. Ehhez jönnek a valós történelmi események (pl.: az 1923-as nagy kantói földrengés), és mindez együtt a valóságba ágyazza a történetet, így a Szél támad a legkevésbé mesei jellegű Miyazaki munka.
A valóságosságot fokozza a viszonylag egyértelmű önéletrajzi felhang. Jiro, akárcsak Miyazaki, rajztábla fölé görnyedve tölti ideje nagy részét, a maradékban pedig ihlet után kutat. A fentebb már említett irodalmi utalások között több olyan szerző jelenik meg, akik Miyazaki saját bevallása szerint nagy hatással voltak egész életére, ilyen például Rosemary Sutcliff, Antoine de Saint-Exupéry és Ursula K. Le Guin. Az örök optimista Jironak azonban nehezebb dolga van, mivel alkotásait a hadsereg használja, s míg Miyazaki egyértelműen háborúellenes minden művében, addig a fiatal mérnök nem vesz tudomást repülői utóéletéről, egyedül a tervezés érdekli.
Talán a legnagyobb eltérés a Szél támad és a Miyazaki által rendezett többi film között, hogy ez a történet kivételesen nem való mindenkinek. Akár a Chihirora, akár bármelyik másik műre gondolunk, elmondható, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt élvezhetik, mindenki talál benne valamit, ami az ő korosztályának szól. A Szél támad azonban inkább felnőtt mese – nem azért, mert komoly kérdésekkel foglalkozik (hiszen ez mindegyik Miyazaki filmre igaz), hanem azért, mert ezt erősen szimbolikus módon teszi, és mert sok benne az olyan irodalmi és történelmi mozzanat, amit a kisebbek még nem érthetnek. Egyes motívumok már-már versszerűen vannak ábrázolva – ilyen a szél, amely számtalan jelentéssel szövi át a történetet. A változás szele a technológiai fejődés fellendülésével éri el Japánt, a repülők a szél segítségével emelkednek a levegőbe, de betegséget is hordoz Jiro szerelme, Naoko számára. A szél tehát egyszerre van jelen, mint természeti jelenség és mint szimbólum, segítő, de fenyegető jellegű is egyben.
A szél által mozgalmassá válik a látványvilág is, az animáció pedig, a Ghibli stúdiótól megszokott módon, lélegzetelállítóan szép. Sok helyszín és hatalmas terek jellemzik ezt a filmet, és természetesen különleges, repülő csodák, amelyek az utolsó csavarig ki vannak dolgozva. Ami teljesen váratlanul ért az a kantói nagy földrengés – hátborzongató ahogy a város alatt megmozdult a föld, gyomorba markoló látványt nyújt.
Mindent összevetve a Szél támad filozofikus hangvételű, művészien kivitelezett remekmű, és bár egy kicsit más, mint amit megszoktunk Miyazakitól, mégsem okoz csalódást. Olyan, mint egy nosztalgikus emlék, egy búcsúzóul szánt gondolat az ihletről, kreativitásról és alkotásról, mivel mindez a rendező és animátor életét ugyanúgy meghatározta, mint Jiro Horikoshiét.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
Trackback/Pingback