Bár az első évadát a sorozatnak kedveltem, a második már közel sem érte el a kezdeti színvonalat a rengeteg felesleges karakterével, az élettelen drámáival és a folytonos fillereivel. Azonban akad egy család, méghozzá a Tarrok, akik miatt érdemes megszenvedni a Defiance-szel – igazi guilty pleasure ez kérem szépen.
Mióta a Föld Köztársaság betette a lábát Defiance-be, az élet igencsak felfordult a városban az új polgármester, Niles Pottinger (James Murray). Datak Tarrt (Tony Curran) fogolytáborban csücsül, míg fia, Alak (Jesse Rath) igyekszik átvenni az üzleti érdekeltségeket, ám nem megy túl jól neki, így az anyja, Stahma (Jaime Murray) veszi át az üzleti ügyeket, annak ellenére, hogy a Kasztitán kultúrában ez tilos. Irisa (Stephanie Leonidas) eltűnése teljesen megbolygatta apja, Nolan (Gant Bowler) elméjét, és minden erejével a felkutatásán munkálkodik. Kenya (Mia Kirshner) eltűnése után Amanda (Julie Benz) átvette a Vágyálom bordélyház vezetését, és egész jól bele is jött új pozíciójába a volt polgármester.
Irisa joggal bujkált apja elől, ugyanis egy ősi istenséggel, Irsuval kötött egyesség fejében, aminek köszönhetően az apja visszatérhetett a halálból, átengedte neki a teste feletti uralmat, az istenség pedig minden eszközzel manipulálta Irisa elméjét, hogy még inkább a befolyása alá vonja az általa kiválasztott lányt. Ám a családi összeborulás nem várat sokat magára, és hiába a nagy veszély, mégiscsak jó azokkal lenni, akik számítanak. Amanda és az új polgármester baráti cseveje folyamatosan váltott át egy mélyebb, érzelmekkel teli kapcsolattá, ennek megtoldásaként Amanda tanácsadói posztot kapott Pottinger mellett.
A Tarr család pedig széthullóban van: Datak elzárva, Alak képtelen tiszteletet kivívni emberei között, így Stahma veszi át a hatalmat, és az már korábban is kiderült, hogy a kasztitáni nőket nem kell félteni, ez pedig hatványozottan igaz Stahmára. Ráadásul menye, Christie (Nicole Munoz) bejelnti terhességét, ami ismételten megbolygatja a családi viszonyokat. De a családot külső támadások is érik, mivel a környezetük nem nézi jó szemmel, hogy egy nő a vezető – csak éppen nem tudják, hogy milyen nővel is húztak ujjat!
A második évad történéseinek nagy része totálisan felesleges: bányaomlás, se veled, se nélküled kapcsolatok, kémkedés és még sorolhatnám. Ráadásul az egész mögött megbúvó nagy rejtély, vagyis Irisa és Irsu kapcsolata csupán az utolsó epizódokban kap nagyobb figyelmet, és akkor lesz valódi értelme is a dolognak, de cserébe ez meglepően logikus és koherens egész lesz, pedig én azt hittem valami zagyvaságot kaparnak megint össze.
És miért is éri meg megnézni a sorozatot? A Tarr család azok, aki önmagukban eladják az egész sztorit. A Kasztitán kultúra általuk került bemutatásra (amúgy ez az egyetlen idegen kultúra, amiről többet tudunk meg az öt közül), ráadásul a családon belüli adok-kapok játszmák hihetetlenek. Datak és Stahma folytonos harca, amely vagy az egyikkel végezne, vagy a másikkal, de mindig bebizonyítják, hogy egymás nélkül nem tudnak létezni sem. Mindketten tettek szörnyű dolgokat, és mindketten be is ismerték a másiknak, ráadásul az évad végén közös erővel hozták helyre az ügyeket, ami állítom, hogy a sorozat egyik legepicebb eseménye. A gyerekek, vagyis Alak és Christie kapcsolata sem felhőtlen, de ők is hasonló utat járnak be, mint az előttük álló példa.
Tisztában vagyok vele, hogy a sztorinak Irisáról és a városról kéne szólnia, de számomra akkor is a Tarr család pillanatai nyújtották a valódi élményeket. A Defiance nem egy jó sci-fi, de nem is rossz, és mivel csupán tizenhárom részes egy évad, így nem is igényel sok időt a nézőtől.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!