Nos, azt előre le kell szögeznem, hogy nem vagyok túlzottan oda a vámpírokért, és a horrort is csak nagyjából az Odaát-szintig bírom, tehát anno a Frászkarikához is úgy álltam hozzá, hogy lehet, nem az én filmem lesz – tévedtem. Sokak szerint nem nagy eresztés ez a mozi, azonban tény, hogy nagyon szórakoztató, és igen, néha megborzongunk, de most őszintén, kell ennél több?
Charley Brewster (Anton Yelchin) egy teljesen átlagos tini, aki Las Vegas külvárosi részén lakik, azonban élete fenekestül felfordul, amikor a szomszéd házba új lakos költözik, Jerry Dandrige (Colin Farrell). Charley legjobb barátja, a lúzer Ed (Christopher Mintz-Plasse) szerint Jerry vámpír, és eme meggyőződését nem is fél hangoztatni. Charley nem hisz neki, sőt, egy idő után azt is megelégeli, hogy a srác nem tud másról beszélni és összevesznek. Másnap Ed nem jön suliba, és mivel senki nem tud róla semmit, Charley nyomozásba kezd. Eközben egyre több fiatal tűnik el a környékről, és főhősünk merész lépésre szánja el magát: belopózik Jerry lakásába, és ott rá is lel egy csapatnyi áldozatra. Mivel egyedül esélye sem lenne egy vámpír ellen, ezért segítséget keres, amit egy Peter Vincent (David Tennant) nevű művész személyében meg is talál. Vincent eleinte elküldi Charleyt a fenébe, ám később belemegy a dologba, miután a vámpír Charley barátnőjét, Amyt (Imogen Poots) is foglyul ejti és megtámadja őt a lakásán, amikor Charley is ott tartózkodik. A nagy leszámolás azonban közel sem olyan egyszerű, mint azt gondolták volna.
A legnagyobb piros pontot a főellenség különleges szituációja kapja. De most komolyan: vámpír egy olyan helyen, ahol iszonyat meleg van és rengeteget süt a nap, ami jócskán leszűkíti szörnyetegünk mozgásterét? Zseniális! Ezt aztán az alkotók ki is használják, hiszen az érdemi cselekmények mind szürkület után mennek végbe. Ugyan Jerry nagy ritkán kimerészkedik nappal is (leginkább azért, hogy Charley anyjának udvaroljon), azért még mindig az éjszaka az ő birodalma – bár vicces lett volna egy nyakig felöltözött, napszemüveges vérszívó is látni. Apropó, ha már szóba jött a fő szörnyeteg: Jerry tipikusan az az alattomos vámpír, mivel jóképű és titokzatos, ezzel tökéletesen felkeltve mások figyelmét, ugyanakkor amikor leszáll az éj senki nincs biztonságban tőle. Viszont amikor valakit át akar változtatni, azt sem úgy csinálja, hogy az erejét kihasználva satuba fogja és megharapja az illetőt, hanem mézes-mázas szavakkal manipulálja az áldozatot, míg az igent nem mond.
A mozi másik nagy erénye a szereplőgárda: Anton Yelchin szerintem ha akarná sem tudna nem cuki lenni, Colin Farrell munkásságát én ugyan nem nagyon ismerem, ám itt meglehetősen jó volt, Imogen Poots pedig nem kap túl sokat a rivaldafényből, de szerethető az ő karaktere is. A pálmát azonban David Tennant viszi, aki közvetlenül azután vállalta ezt a szerepet, hogy kilépett a Ki vagy, Dokiból és sikerült egy teljesen különböző karakter bőrébe bújnia. Peter Vincent egy nagyon laza, eleinte bunkó, nemtörődöm mágus, akit viszont az idő előrehaladtával egyre jobban meg tudunk szeretni, így a film végére egyszerre akarjuk felpofozni és agyon ölelgetni, ami szerintem azért elég nagy teljesítmény – arról már nem is beszélve, hogy milyen jól áll neki a hosszú haj, a szemceruza és a selyemköpeny.
Van egy apróság, ami azért zavart, mégpedig az, hogy mennyire sötét volt az egész. Oké, értem én, hogy az éjszakai jeleneteknél nem lehet másképp, na, de a nappali eseményeknél is olyan volt a kép, mintha direkt valami sötétítő szűrőt alkalmaztak volna a készítők. Ettől eltekintve viszont a Frászkarika egy nagyon jó film. Rémálmokat valószínűleg senkinek nem fog okozni, úgyhogy a plüssmacit nyugodtan el lehet hagyni, azonban izgalmakból, humorból és némi morbidságból nem lesz hiány.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
