Elérkezett az elkerülhetetlen alternatív dimenziós rész, és a 12 Monkeys egészen jól vette a fordulatot. Ahhoz képest, hogy az epizód egy része végül meg sem történik, a The Red Forestnek sikerült elkapnia a hangulatot.
Mikor Cole visszatér 2045-be, egy másik jövő várja, de nem a vírusmentes, amiben reménykedtek, hanem még rosszabb, mint a korábbi: az időgépnek otthont adó létesítmény a West 7 uralma alá került, Jones sosem találta meg Cole-t, és a vírus is egy évvel korábban tört ki. Kiderül, hogy mindez Cassandra idő előtti halála miatt történt így, ezért Cole-nak vissza kell mennie oda, ahol a nőt elrabolták, tehát meg kell mentenie. Ehhez Cassie volt barátja, Aaron (Noah Bean) segítségét kéri.
A The Red Forest végre megmutatja, hogy mi történik, ha Cole megváltoztat valami fontosat a múltban. A többiek semmire sem emlékeznek a korábbi valóságból, Cole-nak viszont komoly gondokat okoznak a dupla-emlékek, az agya túltöltődik az alternatív idősíkkal (pedig ez még csak kettő darab). Tehát nem csak amiatt kell aggódni, hogy az időutazás fizikailag gyengíti őt, de az elméjét is szép lassan lebontja, és a változtatások csak rontanak a helyzeten. Érdekes lett volna látni, mi történik, ha találkozik alternatív önmagával, de ezt a kérdést kikerüli a sorozat. A többiek jól működtek megváltozott szerepükben, és bár ez az idősík gyakorlatilag megsemmisül, mégsem teljesen értelmetlen, hiszen új információkkal szolgál a vírusról.
Mindenesetre Cole-nak ismét visszamegy, hogy megmentse Cassandrát. Azért kell Aaron segítségét kérnie, mert az ugrálástól és a megváltozott jövőtől nincs túl jól, de Cassie exének biztos lesz még más szerepe is, hiszen főnöke valamilyen módon kapcsolódik a vírus ügyéhez (bár erről a szereplők még nem tudnak). Szóval úgy tűnik Aaron „csapattag” lesz a következő részekben – a Nikita sorozat kedvelői örülhetnek, hogy Aaron Stanford és Noah Bean nem csak egy epizódra társultak. Karaktereik szórakoztató párost alkottak, főleg Aaron bénázása volt jópofa, bár Cole nyilván nem ezt mondaná.
Cassandra kevés szerepet kapott ebben a részben, de annál hatásosabbak a jelenetei. Sok a rejtély a 12 Majom szervezete körül – a sápadt férfi meg akarja ölni Cassie-t, de egy felettesének tűnő hölgy (Alisen Down) megtiltja, állítólag a főnök (The Witness) parancsára. Cassandrát bedrogozzák, amitől furcsa látomásai lesznek. Nem tudni miért, vagy, hogy mit jelentenek ezek a képek – megfejtésük nyilván az elkövetkező epizódok feladata lesz. Az egész helyzet hátborzongató és egyre sötétebb, ez már Cassie-n is kezd meglátszani.
Talán túl jó a sorozat abban, hogy mindig csak egy kicsivel több információt fed a fel a néző előtt, így elég lassan halad a történet. Ahhoz képest, hogy a The Red Forestben volt alternatív valóság és a 12 Majom vezetője is feltűnt, nagyon kevés újat tudtunk meg. A nyomasztó hangulat szépen felépült, így intenzív volt ez a rész, de jöhetne lassan valami fordulat a nyomozás tekintetében.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.