Továbbra is érzem, hogy az írók igyekeznek azon, hogy új történetszálakat hozzanak be, amivel majd tovább dolgozhatnak a harmadik évadban, és látom is ezekben a potenciált, viszont ez nem jelenti azt, hogy tetszik is, ami éppen a sorozatban történik.
Marie de Guise bátyja temetésére a francia udvarba érkezik, ám alig ér véget a szertartás, máris sarokba szorítja lányát, és emlékezteti őt, mennyire is fontos, hogy minél hamarabb trónörökösnek adjon életet – hogy ebben segítse, egy különleges szert is felajánl neki, ami segíthet a lánynak ellazulni. Francis elintézi, hogy Lolával közös fiát eljegyezzék egy rangos családból származó pár csecsemő lányával, ám az eljegyzés előfeltétele, hogy a szülők találkozzanak Lolával. Bash tovább kutat a titokzatos nő után, aki állítólag visszahozott az életbe egy férfit, ám az, hogy a nyomozás miatt sokat kell távol lennie az udvartól, feszültté teszi kapcsolatát Kennával – amit Antoine mindent megtesz, hogy kihasználjon, és hogy elcsábítsa a nőt. Eközben Greer egyre jobban belefolyik az utcalányok ügyeibe.
Azt hiszem, mostanában az a legnagyobb bajom a sorozattal, hogy nem folyik benne más, mint az elmúlt másfél évadban kialakított romantikus párosok szisztematikus szétcincálása. Komolyan mondom, jelen pillanatban a gyógyítónő szálát leszámítva, aminek viszont egészen értem, mi az értelme, szinte nincs olyan cselekmény-szelet, aminek ne az lenne az előre látható végkimenetele, hogy A és B együtt marad-e, vagy C szétválasztja őket. Mert mostanra valahogy megfeledkeztünk a vallási problémákról, őrült király sincs már sajnos és a próféciát is lesöpörtük az asztalról, és bár Anglia ott leskelődik fenyegetőn a háttérben, az is csak arra jó, hogy Mary és Francis minél több oldalról őrülhesse széteső félben lévő házasságát. Gonosz leszek, és kimondom: a Reign jelen pillanatban nem más, mint egy párkapcsolati melodráma, ahol a szappanoperába illő történetszálak mellett elvesznek az igazán érdekes történések.
Bár fair leszek: Greer története most elüt ettől a trendtől, de ő jelen pillanatban amúgy is más lapra tartozik. Egyfelől azért, mert vele már legalább egy évad óta játsszuk a szerelmi háromszöget, másfelől pedig azért, mert személyes története a többiektől teljesen függetlenül bontakozik ki éppen. Mindjárt mondom, mi ezzel a két dologgal a baj. Először is mintha az alkotók elfelejtették volna Leith-t – értem én, hogy Castleroy kvázi száműzetésben van (de akkor is, nem lehetne neki valahogy szólni, hogy mi a szitu?), de Leith-nek hatalmában állna, hogy valahogy segítsen a lányon, mégsem teszi – sőt, azt hiszem, azóta nem is láttuk őt, hogy Greert kiebrudalták az udvarból, pedig az alkotóknak illene megmutatnia, miként is reagált erre. A másik probléma vele az, hogy bár személyes története jelen pillanatban egész érdekes, viszont pont azért, hogy a többiektől teljesen függetlenül történik, nem tudom, hosszú távon mennyire tudnak vele – egyáltalán mennyire érdemes – foglalkozni az írók. Mert lássuk be: ami most érdekes, az nagyon hamar ellaposodhat, ráadásul nem tudom, hová lehet ezt még fokozni. De legyünk fairek, és bízzunk benne, hogy íz írók tudják, mit csinálnak, és van tervük Greer számára.
A másik dolog, ami csípte a szememet ebben az epizódban, az a Mary és Francis körüli problémázás volt – mert oké, jó a dráma, hogy most megpróbálják-e újra, kell-e a gyerek, külső fenyegetés, stb., csak éppen az a baj, hogy nem hiteles. Itt ugyanis abba a hibába estek bele az írók, hogy modern, középosztálybeli aggyal gondolkodnak, nem reneszánsz-kori, felsőosztálybelivel. Mert maradjunk a realitások talaján: kell az az örökös, sőt, tegnapra kell az örökös, és lehet foggal-körömmel küzdeni ellene, de Mary uralma tényleg csak akkor szilárdul meg, ha lesz gyereke. Tudom, hogy most ezzel minden romantikát kiszívok a sorozatból, de ha egyszer akkoriban ilyen volt az élet, akkor én sem nagyon tehetek mást. Szóval summa summarum, Mary és Francis kis tánca mai szemmel nézve egész jó dramaturgiailag, viszont abban a pillanatban, hogy belegondolunk abba, hogyan is járhatott akkoriban az emberek esze, rögtön megláthatjuk, hogy ez nem így működik.
De hogy ne csak negatívumokat mondjak: Catherine zseniális volt a nyitójelenetben, ahogy kommentálta Marie de Guise beszédét – na, ez az a Catherine, aki hiányzik, és akit imádok, és ilyenkor fáj csak igazán, hogy a melodráma kedvéért az igazán érdekes karaktereket (például Catherine-t és Narcisse-t) margóra szorítják. Ha pedig Marie, akkor hadd jegyezzem meg, hogy az ő története is jól sikerült, főleg az epizód végén behozott csavar sült el jól. Antoine mesterkedése lebilincselő, és bár gyakorlatilag ő is csak a párkapcsolati drámát keveri, legalább érdekesen teszi mindezt. Az utolsó pár jelent nagyon izgalmas jövőt vetít előre, amit hallva még azon is elgondolkodtam, hogy lehet, a következő szezonban nagyrészt új helyszínnel és szereplőgárdával fog dolgozni a sorozat?
Mindent összefoglalva, nem igazán tetszik az, ahol a Reign éppen tart – sokat változott a sorozat a kezdetek óta, és bár ezzel nincs egyedül, van, ahol jól jön ki ez a változás (khm, Agents of S.H.I.E.L.D., gondolok itt elsősorban az első szezon harmadik harmadára), van, ahol nem olyan jól. Azért még van hitem a szériában, és remélem, az elkövetkezendő részekben kicsit visszaszorítják majd a szappanos drámát, hogy több játékidő juthasson az olyan problémáknak, amiknek végkimenetele nem az, hogy megváltozik a szereplők közti kapcsolati háló.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Kedves Orlissa!
Bár értem mit akarsz az egésszel mégsem értek egyet azzal amit írsz. Nekem pont azért tetszik most a sorozat mert nem csak arról szól, hogy Mary és Francis álomvilágba ringatva magát mesés terveket sző hogy majd milyen csodás lesz az életük királyi párként. Kicsit életszagúbb az egész. Mindketten hibáztak sokat és megbántották egymást. Mostmár jobban hasonlít a kapcsolatuk az „átlagos” uralkodó párokéhoz. Persze hogy a legtöbb téma a szerelem körül forog, hiszen az irányítja a világot. Szerelem és politika és a 2 hogy befolyásolja egymást. Bash és Kenna kapcsolata is azért olyan nehéz, mert kénytelenek voltak elfogadni egymást és lássuk be hogy ez bár úgy tűnik jól sült el, jobban mint kellett volna, mégis csak nehéz. Marad egy keserű szájíz mindkettőben hogy nem választhattak.
Őrület most is volt, hiszen Cathline nem is kicsit kattant be, ami nekem nagyon nagyon tetszett személy szerint. Hozott egy kis színt a sorozatba. És annak is örülök hogy Henry megkattanását is meg tudták ilyen módon magyarázni.
Leithet én is hiányolom, de szerintem most azért van talonban mert nem akarnak minden jó poént egyszerre lelőni. Most Mary és Conde kapcsolata van terítéket. Ha az összes karakterrel egyszerre történnének világrengető dolgok, akkor egyik elterelné a figyelmet a másikról, plusz hamar nem lenne mivel előrukkolni. Greer-nek most meg kell tanulnia egyedül boldogulni, hiszen eddig mást sem hallottunk tőle, csak hogy milyen fontos hogy egy nő jól menjen férjhez és csak úgy tud boldogulni. Most majd rájön hogy egyedül is mennyi mindent véghez tud vinni ha ügyes és akkor meg fog felelni neki Leith is (speciel ezt eléggé nagy szemétségnek érzem, de akkor más volt nőnek lenni).
Mindent összevetve és örülök hogy Mary is ennyit változott és örülök Conde-nak. Egyrészt azért mert Francis számomra nagyon idegesítő, másrészt mert Conde-től Mary végre megkapja azt a támogatást és megbecsülést amit megérdemel. Persze Francisnak keménykezű királynak kell lenni és az uralkodók élete nem tündérmese, de amilyen áskálódást folytatott Maryvel szemben az kiverte nálam a biztosítékot. Mindig őszinteségről papolt és nesze neked. Kettejük kapcsolatának rendeződéséhez nagyon sok idő kéne, ha egyáltalán rendbejön.