Az utóbbi években elvesztettem minden bizalmam a magyar filmgyártásban, mert néhány alkotás (például: Álom.net, Kis Vuk) finoman szólva is túllépte a jó ízlés határát – így nem csoda, hogy a Liza, a Rókatündérhez is kezdetekben úgy álltam, hozzá ahogy. Ám mégsem vált be sötét jóslatom, mert Ujj Mészáros Károly filmje egy kissé sötét humorú, édesen romantikus kis vígjáték, némi túlvilági fűszerezéssel.
De mindent csak az elejéről: kissé nagyon naiv hősnőnk Liza (Balsai Mónika), ápolónője a volt japán nagykövet özvegyének, Márta néninek (Molnár Piroska). Szegény lány folyton a szerelmes regényét bújva álmodozik az igaziról, és ebből a búskomor életvitelből még egyetlen barátja, az elhunyt énekes Tomy Tani (David Sakurai) sem tudja kirántani. Az özvegy halálát követően megörökli annak házát, és kissé felbátorodva, de még mindig gyermeki naivsággal keresi magának a nagy Ő-t – de csak hullazsákokat kap. A körülötte történő gyanús halálesetek miatt a rendőrség is szemmel tartja a lányt, főleg a hozzá beköltöző Zoltán Zászlós (Bede Fazekas Szabolcs). Minden árgus szem ellenére a hullák hegye tovább növekszik, és Liza kezdi azt hinni, hogy átok ül rajta – hogy rókatündérré változott.
Hogy rögtön túl is essünk a negatív vonulaton: mint egy középfokú szürkeállománnyal rendelkezek a japán mitológiáról, így a Kitsune (rókadémon, yokai) le tündérezése egy picit fájt – később, a film ismeretében már értettem az elferdítést, s éreztem a jogosságát, mert ezzel is hozzáadott egy kalappal a kissé meseszerű hangulathoz. Ha már hangulat: a helyszínek, a környezeti elemek, mind-mind elhitették velem, hogy tényleg volt egyszer egy ilyen időszak Magyarországon – ami persze nem állja meg a helyét, de mivel ez egy mese, így nem éreztem oda nem illőnek.
Most evezzünk át egy picit a szereplőkre: mindenkit imádtam, kezdve a nőcsábász Henrikel (Schmied Zoltán), az Ezredesen (Reviczky Gábor) át, az ártatlan és gyermekien őszinte Lizával bezárólag, de a nagy kedvencem az Tomy Tani lett, és nem véletlenül. Alapvetően a zenétől, amit énekelt, majdnem táncra perdültem a mozi teremben, meg a karaktere is remekül passzos volt, alig beszél, és ha szomorú lett, legszívesebben adtam volna neki egy nagy ölelést. Továbbá ő okozta nekem a legnagyobb és legjobb meglepetést, de hogy ez pontosan mi is, azt nem lövöm le – szellembarátok nem fecsegik el egymás titkait.
Ám mivel ez egy romantikus film is, így ezt a szálat ki kell veséznem, amit most minden ellenérzés nélkül meg is teszek. Liza az a tipikus mai lány: vágyik a szerelemre, hogy szeressék, de csak a könyvein keresztül tudja ezt megtenni – amikor meg tényleg belép az életébe a szőke herceg, ő nem veszi észre. Zoltán Zászlós meg egy igazi terminátor, de vicces kívül: nem bírtam visszafogni a nevetést, amikor valami halálos kimenetelű baj történt vele, ám ő mégis mindig megúszta. Ő is az tipikus csendes behemót, aki kissé tétova és bénácska, de jót akar, és jót is tesz.
Szóval a Liza, a Rókatündér az utóbbi évek legjobb magyar filmje, amit (a szintén zseniális Magyar Vándorral ellentétben) a külföldiek is megértik – mind történet, mind humor szempontjából. Kiváló sztori, odaadó szereplőgárda, helyszín/kor összhang és temérdek humor, némi drámával karöltve. Na, kérem, így kell jó mozit csinálni! És engedelmetekkel, megyek férjet fogni – csak nehogy egy hullazsákban kössön ki a választottam.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback