Azoknak, akik ódzkodnak magyar filmre jegyet váltani, mert meggyőződésük, hogy a vígjátékokon – főleg a romantikusokon – átok ül, jó hírrel szolgálhatok: a Liza, a rókatündér képes lehet megtörni az átkot. Sablonos karakterek, erőltetett poénhelyzetek és szituációk helyett végre jól működő mesét, romantikus szálat, fantáziavilágot és eredeti stílust kapunk, az atmoszféra pedig, amelyet ezek az összetevők megteremtenek, éppen attól lesz „magyaros”, hogy nem akar görcsösen az lenni.
A történet szerint a naiv, romantikus lelkű Liza (Balsai Mónika) a volt japán nagykövet feleségénél (Molnár Piroska) dolgozik ápolónőként. Liza egyetlen társa a monoton munkában, amelyet még Édes Anna is nehezen viselne, a halott japán énekes, Tomy Tani (David Sakurai). Tomy azonban nem egyszerű szellem, aki csak azzal múlatja az időt, hogy táncol, énekel és falakon úszik át, hanem élet és halál kérdésében is dönt. Liza körül egyre gyanúsabb halálesetek történnek, az ő magyarázata pedig nem is lehet más, mint hogy ő egy rókatündér, a japán mitológia elátkozott, női alakban megjelenő csábítója, aki az őt megkívánó férfiakra halált hoz. A rendőrség is felfigyel a lány körül élők magas halandósági arányára, de csak egyetlen rendőr, Zoltán Zászlós (Bede Fazekas Szabolcs) hisz az ártatlanságában, és áll ki mellette. A rókatündéren ülő átok viszont – a vígjátékkészítéshez hasonlóan – megtörhető, csak meg kell találni a módját.
A Liza, a rókatündér minden percben tartogat olyan vicces szituációt, ami őszinte nevetésre készteti a nézőket. Nem kell hozzá mitológiai, kulturális vagy más háttértudás, bár a világ – mert jól működő, saját „mesevilág” tartozik a filmhez – valós elemekből építkezik. Ezek között szerepel például a róka–„tündér” mitológiája, vagy az olyan jól ismert budapesti épületek, mint a SOTE és a Képzőművészeti Egyetem, amelyek tökéletesen eltérő stílusú elemekként jól megférnek „Csudapest” eklektikus, főleg a polgári régmúlt és a szocreál közelmúlt vegyítéséből nyert városképében. A legapróbb tárgyaknak is megvan a szerepe, például a Mekkburgerben (mondanom sem kell, melyik étteremlánc alternatívája ez) a vendégek Bambit iszogatnak menzás poharakból. A régi átértelmezése és új összefüggésbe helyezése nem csak retro (ami menő), hanem egyedi is (ami még menőbb), és ez nem csak a részletekre igaz: a SOTE toronyépülete és a panelházak jól működő látványelemek, és a jelentés, amit magukra vesznek, egyszerre nosztalgikus és szokatlan. Végre eljutottunk oda, hogy a budapesti szocreál a fiatal generációk számára is izgalmas lehet, például úgy, hogy retro hangulatot jelenít meg.
A koherens világ megteremtése – úgy gondolom –, a rendező, Ujj Mészáros Károly és a látványtervező, Hujber Balázs sikeres együttműködésének eredménye, aki a Kontroll világának megalkotásában is nagy szerepet játszott. A film már az első pillanatban összeáll, minden építőkocka a helyén van, és illeszkedik a többi építőkockához. A cselekmény mesei szerkezettel dolgozik, és toposzokra épít, beleértve a karaktereket is, és ez annyira eredetien valósul meg, amennyire csak egy mesében lehetséges. A színészi alakítás is meglepően jó, a meglepőt pedig úgy értem, hogy a színészeknek nem volt előképük, mert a Liza, a rókatündér humora olyan játékot kíván, ami új, és az eddigiektől eltérő. Nagyon jól eltalált, sajátos karakter mindegyik szereplő: Liza a végletekig naiv, és ettől nevetséges, félénk lány, Zoltán az önzetlen szerelmes, aki mindig rosszkor van rossz helyen, de tipikus kisstílű csábító is van a történetben, nem is beszélve a gonosz szereplőről, akivel egy kicsit mégis tudunk azonosulni. A film attól lesz „aranyos”, hogy életre kelnek ezek a mesei típusok, és hogy két humorforrással dolgozik: az egyik a szereplők jelleméből ered, a másik pedig a szituációkból, amelyek között kapcsolatok is vannak, és fokozás, ismétlés teszi őket még nevetségesebbé.
A Liza, a rókatündér pörgős, könnyed és vicces. Egyetlen poén sem erőltetett, és a mese kezdettől fogva működik, ráadásul egy távoli – és népszerű – kultúra, a japán mitológia felé is nyit. A filmben egy kedves, japán nyelvű dal is elhangzik újra és újra, ami a világhoz még egy különleges színezetet ad, és megragad a néző fülében, de nem úgy, mint az idegesítő reklámszlogenek, hanem mint olyan dallam, amire érdemes emlékezni.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
