A kukorica gyermekei Stephen King egyik novellájának adaptációja, és egészen hihetetlen kultuszt alakított ki. Számtalan későbbi film és sorozat utal vissza rá, jelezve, mennyire alapvető dolognak számít ismerni. Az sem akármi, hogy az 1984-es változatot hat rész és egy 2008-as remake követte, így, ha beleszámoljuk az eredeti, 1983-as rövidfilmet, összesen kilencszer dolgozták fel mozgóképen ezt a történetet. Mindez azért elképesztő, mert A kukorica gyermekei egyébként nagyon rossz film.
A történet szerint egy álmos nebraskai kisvárosban egy csapat gyerek sötét szektát alapít, és megölnek minden felnőttet. Pár évvel ezután a városba téved egy pár, Burt (Peter Horton) és Vicky (Linda Hamilton), akiket persze a szekta vezetője, Isaac (John Franklin) azonnal fel akar áldozni „neki, aki a kertek alatt jár”, vagyis a gyerekek által imádott istennek.
Az első gondom magával a történettel van. A gyerekek lehetnek ijesztőek, ez igaz, de azt elég nehéz elhinni, hogy egy egész városnyi kölyköt beszippant valami sátáni vallás, kis földi helytartóval meg mindennel. Az pedig még ennél is valószínűtlenebb, hogy képesek „megtisztítani” a várost a felnőttektől úgy, hogy a külvilág ezt évek alatt se vegye észre, ők meg eléldegéljenek magukban. Honnan szereznek ételt? Ki gondoskodik a kisebbekről? Miért nem keresi az eltűnt felnőtteket senki?
Ha túllépünk az alapötlet fehér foltjain, maga a film akkor is szolgáltat jó pár logikai bukfencet. Például ott van Burt és Vicky, akik kívülállóként csöppennek bele ebbe a szürreális valóságba, ám ehhez képest elég furcsán viselkednek. A dolog ott kezdődik, hogy a gyerekszekta egyik tagja meg akar szökni, a többiek megölik, kitántorog az útra, Burt meg elüti. Vicky kicsit sírdogál, de azért nincsenek nagyon megrettenve, bedobják a testet a csomagtartóba, és nyugodtan mennek tovább, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Hívni a rendőrséget? Ugyan, minek! Csak elütöttünk egy elvágott torkú kisfiút, bárkivel megesik. Na, de aztán beérnek Gatlinbe, a gyerekek otthonába, és bár Vicky megemlíti, hogy semmi értelme egy kihalt szellemvárosban segítséget keresni, Burt úgy dönt, mégis jó ötlet csak úgy bemenni egy házba. A horrorfilmek szereplői nem a józan eszükről híresek, de azért ez mindennek a határa.
A helyzeten nem segít, hogy a színészi játék is hagy némi kívánnivalót maga után. Gyerekszínészekkel persze sosem könnyű (nem lehet mindenki Danny, a Ragyogásból), és ezekkel a gyerekekkel nem volt szerencséje az alkotóknak. Az épp nem az ő hibájuk, hogy nagyon furcsa fél-bibliai szövegeket kell mondaniuk, ami még akár működhetne is, de se az Isaacet játszó John Franklin, se a jobb kezét, Malachait alakító Courtney Gains nem tudott ijesztő lenni. Nem mondom, volt egy-két jó arcuk, de ennyi. Az őrült kisváros kevésbé őrült gyerekei, Job (Robby Kiger) és Sarah (Anne Marie McEvoy) pedig kifejezetten semmilyenek voltak.
A kegyelemdöfést mégis a film vége adja. Ő, aki a kertek alatt jár felbukkan a képernyőn, és bár ne tenné. Az egy dolog, hogy a film régi, de a technikát, amivel ábrázolták, már 1984-ben is jórészt rajzfilmekhez használták. Inkább nevetséges volt, mint bármi más. Azért sikerül elüldözni ezt a sátáni pacát a kukoricásból, Burt és Vicky pedig a kaland után azt tartják logikus lépésnek, ha fogják a két szimpatikus kölyköt, lelépnek velük, a többit meg hagyják a fenébe. Mindezt persze olyan jókedvvel, mintha nem most álltak volna szemtől szemben egy démonnal, vagy valami olyasmivel.
Hogy ne csak rosszat mondjak, azt meg kell adni, hogy volt egy-két működő jelenet, ami jól elkapta a hangulatot, és nem ártott a néhány jump scare se (mivel egyébként semmitől sem ijedt volna meg a néző). A zene érdekes választás volt, a latinul éneklő kórus illett a vallásos tematikához, és a legtöbb helyen jól kiegészítette a filmet.
Annak ellenére, hogy A kukorica gyermekei nagyon sok kérdést nyitva hagyott, nem kellett volna több részt csinálni, mert azok, ha lehet, még rosszabbak lettek. Tulajdonképpen érthetetlen a történetet övező kultusz. Kingnek annyi sokkal jobban kitalált története van, amik szintén alkalmasak lehettek volna egy ekkora franchise megalkotására. Miért pont A kukorica gyermekei? A film alapján nem derült ki.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
