Az a baj a romantikus vígjátékokkal, hogy gyakorlatilag szinte mindegyik ugyanaz. Viszont mégis megnézzük őket, mert mindenki életébe kell egy kis rózsaszín. De ennek hatására készítik a stúdiók az újabb klónokat, mi meg csak bosszankodunk, hogy ez már megint ugyanaz. Ám mégis megnézzük. Ördögi kör ez…
Rebecca Bloomwood (Isla Fisher) újságíró egy kertészeti magazinnál, ám szenvedélye nem ez, hanem a divat – pontosabban a vásárlás. Ez olyannyira rányomja a bélyegét az életére, hogy még akkor is képes megállni, hogy megvegyen egy sálat – amire nincs pénze –, mikor éppen állásinterjúra tart egy neves divatmagazinhoz. Mire odaér az interjú helyszínére az állást már el is happolták előle, ám a recepciós arra biztatja, hogy próbálkozzon meg egy másik, pénzügyekkel foglalkozó újságnál, aminek irodái szintén az épületben vannak. Rebecca fel is megy, és jól le is ég – ráadásul reménybeli munkaadója az a férfi (Hugh Dancy), aki nem sokkal korábban segített neki megvenni azt a sálat, amit most visel, és amiről azt hazudta, hogy a beteg nagynénjének lesz. És az igazi csapás csak ezután jön: a magazin, ahol eddig dolgozott, becsődöl, és még arra is rádöbben, hogy féktelen vásárlásai során több, mint tizenhatezer dolláros tartozást halmozott fel, amit munka nélkül esélye sem lesz visszafizetni. Végső elkeseredésében lakótársa, Suze (Krysten Ritter) unszolására ír egy cikket a cipők fontosságáról a divatmagazinnak, ahová be sem jutott, és egy levelet annak a férfinak, aki interjúztatta, amiben elküldi őt a francba. Amikor azonban megcímzi a borítékokat, összekeveri a két levelet – aminek nyomán, a sors furcsa fintoraként, felveszik a pénzügyi laphoz.
Maga a film olyan szinten klisé, hogy szinte már öröm nézni. Szerkezetileg minden a megszokott recept szerint folyik: adott a kvázi-szimpatikus hősnő némi ambícióval megáldva, aki rögtön az elején zűrbe keveredik önön hibája miatt, a zűr folyamán találkozik A Pasival, a zűrből jól jön ki, egy ideig jól mennek a dolgai, majd beüt a krach (ismételten valószínűleg a saját hibájából), mindenki megharagszik rá, ám a végén mégis kijön a zűrből, és jöhet a hepiend.
Bár Isla Fisher alapvetően egy kifejezetten szimpatikus színésznő, az Egy boltkóros naplójában kicsit nehezemre esett megkedvelnem a karakterét, főleg azért, mert csak úgy halmozta a hülyeségeit. Hebehurgya volt, nem látta be a hibáit, és, ami leginkább piszkálta a csőrömet, a film második felvonása alatt folyamatosan olyan dolgok miatt ajnározták, amihez valójában marhára nem értett, hanem egyszerűen csak a környezete félreértelmezte a locsogását. Ám azért mégis csak voltak olyan megmozdulásai, főleg a film vége felé – arról nem is beszélve, hogy minden hibája ellenére azért egy jóindulatú csaj ő –, aminek hatására azért mégiscsak felébredt bennem a szimpátia irányában.
Vele szembeállítva Hugh Dancy – aki, lássuk be, elég komoly eye candy, vagyis plusz egy pont a filmnek – karaktere, Luke Bradon, nos… Majdhogynem unalmas. A pasi túlságosan visszafogott, szinte már jellemtelen, de értékelem, hogy ki akarta építeni a saját identitását, és hogy voltak álmai. Bár a románcukat Rebeccával kicsit jobban is felépíthették volna (viszont tény, hogy Rebecca barátsága Suze-zal nagyon szépen volt ábrázolva).
Szóval kiszámítható történet, moderálisan szimpatikus, és kissé sekélyesen ábrázolt karaktereket. Mégis volt valami ebben a filmben, ami elérte nálam, hogy ne húzzam a számat, miközben néztem. Ez részben talán Isla Fisher bájának köszönhető, részben a cuki kis humornak, ami néha-néha azért megvillan, akkor is, ha a készítők esetenként túlzásokba estek, részben pedig… Nos, nem tudom. Valami megfoghatatlan együtthatónak, ami vagy megvan egy filmben, vagy nincs.
Az Egy boltkóros naplója nem egy emlékezetes film – sőt, ha már ötvözzük a romantikus vígjátékot a divat világával, akkor Az ördög Pradát visel jelentősen jobb nála –, de attól még bájos, és egészen kellemesen szórakoztató. Ha másra nem, hát egy kis szombat délutáni kikapcsra megteszi.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback