„Ha nincs több hely a pokolban, a holtak a földön fognak járni.”
Bár nyugodt szívvel mondhatnám, hogy korábban belekezdtem egy George A. Romero-maratonba, de az őszintét megvallva, attól még egy kicsit messze állok, hiszen nem sok filmről írtam, amit az öreg készített – de már ez is valami, tekintve, hogy nagyon kevés horrorblogon találok Romero filmeket manapság. Szóval eljött az idő, hogy leporoljuk a zombik nagykönyvét, és bemutassam a sokak által nem ismert Holtak Hajnalát, az 1978-as eredeti művet.
Igen, a többség által megismert 2004- es film csak egy remake – mondjuk még a jobb kategóriából – de azért eltérések vannak Romero klasszikusa, és Zack Snyder feldolgozása között. Az eredeti filmben is váratlanul tör ki a zombikórság, de itt azért jobban tisztában vannak a dolgokkal, de olyan szinten, hogy a rádióban is erről beszélnek, egészen kedves kimaszkírozott rémeink inváziójáig. Hőseink Stephen (David Emge), Peter (Ken Foree), Roger (Scott H. Reiniger), és Francine (Gaylen Ross), a helikopteres menekülést követően egy plázában barikádozzák el magukat. Kész mámor, hogy itt sokkal kevesebb főt számlál a túlélő gárda, mégis nagyon életképesek. Egy kis öldöklést követő békés idejüket zavarja meg Blade (Tom Savini) és az ő bandája, akik nemes egyszerűséggel betörnek a plázába, és azt így minden komolyabb gond nélkül elözönölhetik az élőhalottak. A film vége keserédes – mármint a szereplők számára, nekem ellenben nagyon tetszett Romero papa húzása.
Ahogy mondtam, nagyon tetszik az, hogy bár csak négy szereplőt követünk nyomon, ebben az apokaliptikus világban, az a négy mind remekül kidolgozott és életszerű karakterek életszerű reakciókkal és cselekvésekkel. Még a rosszfiúkat is megtudtam érteni, hogy miért olyanok, amilyenek, hiszen az a világ, amit ismertek – és így azoknak a törvényei is – értelmüket vesztették, és sajátot alkottak helyettük. És, ha már jók és rosszak: itt a határ azért eléggé elmosódik a pozitív és a negatív szereplők között: bár egyértelmű, hogy kiknek fogunk szurkolni a film alatt, ők saját magukról is negatívan vélekednek, hogy rablók, hogy nem jó az, amit és ahogyan cselekszenek –, de a túlélési ösztön olykor mindennél erősebb.
De, hogy miért is vált Romero ezen filmje is kultikussá? Hiába nem mai csirke, azért álltak mögötte olyan személyek, akik naggyá tették, de olyan szinten, hogy 2015-ben is szinte csak jót tudok róla mondani. A stáb, bár nem profi színészek alkotják, a rájuk bízott szerepet remekül eljátsszák, a sminkmesterekre sem tudok igazán haragudni, csak ezt a moszat zöld színt a zombikon nem vágom. Talán mind vízi hullák?Höhö. Második dolog pedig, amit imádok, az az, hogy Romero – sok rendezőtől eltérően – nem finomkodik a hőseivel, simán a halálba küldi a nézők kedvencét ugyanúgy, mint a legegyszerűbb statisztát. Mert ez kell csinálni, kezeit csókolom mindenkinek! Egyik szereplővel sem szabad finomkodni, főleg nem egy zombis horrornál.
Mindent összegezve, az 1978-as Holtak Hajnala sajna nem fogja elnyerni mindenki tetszését (kor, stílus, és egyéb) dolgok miatt, és valószínűleg sokan jobbnak tartják az utódját (Holtak Hajnala), de én ennek a kijelentésnek csak félig adok helyt. Bár a 2004-es sokkal több érzelmi húrt megpendít a nézőben, ezek a szálak csak a felszínt súrolják, ellenben az 1978-as sokkal mélyebb érzelmi repertoárt tár elénk, még ha kevesebbszer is – csak fogékonynak kell rá lenni.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback