Tovább dübörög a Better Call Saul – már a pilot is nagyon ütősre sikeredett, és úgy tűnik, egyelőre a közönség is elégedett: az első epizód a közel hétmilliós nézettségével rekordernek számít a sorozatpremierek háza táján. A második résznek azonban élményben sikerült számomra felülmúlnia a debütáló epizódot. A cselekmény először most is lassan bontakozik ki, aztán viszont jó kis akciót kapunk, főhősünkről még többet megtudunk, és még jobban megszeretjük, azonban a mellékszereplők is szépen lassan éledeznek. Van egy olyan érzésem, hogy a későbbiekben sem fogunk unatkozni.
Múltkor ott szakadt félbe a sztori, hogy Jimmy (Bob Odenkirk) nyakig ül a slamasztikában, a két gördeszkás csatlósával (Daniel Spencer Levine és Steven Levine) együtt, akiknek segítségével akart magának ügyfeleket szerezni. A probléma ott kezdődik, hogy a két félnótás – akik egyébként arról híresek, hogy kirohannak autósok elé és balesetet színlelnek, ezzel pénzt kicsikarva a vezetőktől – rossz kocsi elé vetette magát, és hirtelen egy feltörekvő drogkartell fejesének, Mijonak (Raymond Cruz) a lakásán kötöttek ki, aki finoman szólva nem bánt velük kesztyűs kézzel. Jimmy kis idő elteltével aggódni kezd, a srácok után megy és megpróbálja meggyőzni Mijot arról, hogy vérontás nélkül, diplomatikusan rendezzék a konfliktust. A díler eleinte hallani sem akar erről, ám Jimmynek sikerül végül rábeszélnie, hogy válassza az arany középutat, ami a gördeszkásoknak attól még fizikai fájdalommal jár, de így is kisebb büntetést kaptak, mint amit Mijo eredetileg kiszabott rájuk. Ezt követően Jimmynek lassan fellendülni látszik a munkahelyi teljesítménye, kezd magabiztosabban beszélni a tárgyalóteremben, és kapja a fizetési papírokat is rendesen. Végül horgára akad az első olyan ügyfél is, aki személyesen keresi fel őt kezdetleges irodájában, ám nem pont az az ember, akire számított.
Ami a show atmoszféráját illeti, bizonyos szinten még inkább eltávolodik a Totál Szívástól: több az abszurd és komikus helyzet, mint a pilotban, a jelenetekben használt színek rikítanak, valamint a zene is inkább a nyolcvanas-kilencvenes évek zsaruvígjátékainak bénázásait, illetve olykor a tengerparti koktélozós bulik hangulatát idézi. Ugyanakkor sem a debütáló rész, sem a mostani nem volt teljesen mentes a brutalitástól – gondoljunk csak Mijo szcénáira. A fő hangsúly tehát lehet, hogy inkább a lazaságon és a poénkodáson van, ám a véres momentumok sem lógnak a levegőben, hanem tökéletesen beilleszkednek a cselekmény menetébe – ha az alkotók a későbbiekben is fenn tudják tartani a kettő közti egyensúlyt, a siker borítékolható.
Kicsit boncolgassuk megint Jimmy jellemét, mert már egy rész alatt sokat fejlődött – nem hihetetlenül sokat, de pont eleget. Még mindig nem Saul Goodmanről beszélünk, hanem James McGillről, aki azonban a Mijóval történtek (és a bátyjával történt beszélgetése) után mintha új erőre kapott volna. Nagyon érdekes megfigyelni, hogyan próbálja leküzdeni a szorongását: kialakította a saját kis tárgyalás előtti rituáléját, ami során úgy készül fel, mintha egy színdarabot kéne előadnia, vagy egy talkshow-t kéne levezényelnie. Jimmy magabiztos, furfangos, ugyanakkor igazságos ügyvéd akar lenni, nem pedig egy öltönyt viselő bazári majom, és célja eléréséhez végre meg is tette az első lépéseket. Betekintést nyerhettünk továbbá abba, milyen részegen, valamint a gyengéd oldalából is kaptunk egy kis szeletet, amint kolleganőjével (Rhea Seehorn) beszélget egy bárban. Az a szcéna egyébként különösen érdekes, mivel csak a zenét halljuk és azt látjuk, hogy mozog a szájuk, de arról fogalmunk sincs, miről folyik a diskurzus. Ez a megoldás picit hajaz a némafilmre, ami szerintem rendezői szempontból egy nagyon szép húzás, ám nem csak ettől különleges a jelenet, hanem mert egy cseppnyi drámával is át van itatva. Csak Jimmy reakcióját látjuk egy hangra, ami képes még a fülsüketítő zenén is áthasítani, ám aki figyelt az epizód első felében, annak egyből leesik, mire is emlékezteti Jimmyt az a zaj, és a főhőssel együtt borsódzik a háta.
Én eddig nagyon meg vagyok elégedve azzal, amit a Better Call Saul nyújt, és még csak a debütáló évad legelején járunk. Más, mint a Breaking Bad – ez most már talán nem kérdés –, de aki képes félretenni az előítéleteit, az mindenképp élvezni fogja, aki meg eddig is bírta Sault, annak igazi csemege ez a sorozat. Innentől kezdve viszont már csak heti egy részt láthatunk majd, úgyhogy beszámoló legközelebb jövő héten várható.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
