Bevallom két dolog miatt vártam nagyon a Birdmant: egy, mert nagyon jó kritikákat kapott és a filmipar megújítójának nevezték, és kettő, mert Michael Keaton, az az a régi Batman gyerekkori hősöm. A film azonban magasra szárnyalt, de mint tudjuk, onnan nagyobbat is lehet esni. Íme a kritika arról a filmről, ami állítólag színt visz Hollywoodba, csak éppen azt felejtették el közölni, hogy ezalatt mocsokba tapossa a nézőket, kritikusokat, színészeket és úgy az egész „kiszolgáló személyzetet”.
Riggan Thomson (Michael Keaton), a régebben jobb napokat látott ünnepelt sztár most minden vagyonát összekapargatva színházi darabot rendez a Broadwayn, ám főszereplője nem túl tehetséges, ezért rá is ejt a fejére egy lámpát. A szintén a darabban szereplő Lesley (Naomi Watts) javasolja párját, Mike-ot (Edward Norton) a főszerepre. Riggan kapva kap az alkalmon, és mikor közösen próbálnak egy erőteljes jelenetet Mike-kal, akkor rájön, hogy mennyire nagy dobás lesz, ha ők ketten színpadra állnak.
Miközben a darab újra összeáll és a kezdeti előadások tartanak, addig Riggan elméje kezd darabokra hullani. A férfinak ugyan van egy aprócska telekinetikus képessége, ám ez annak köszönhető, hogy ő Birdman, vagyis valójában háromszor eljátszotta a kultikus szuperhőst a vásznon, aki azóta is Riggan elméjében fészkel és különös dolgokra próbálja rábírni a színészt. A darab szinte kölcsönhatásba kerül Riggan elméjének állapotával, és az sem segít a dolgon, hogy az alkoholista és egoista Mike mindent magának akarván bunkó megjegyzéseket tesz a sajtó előtt a rendezőre, vagyis Rigganra. De egy nagy színészt nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy feladja álmai darabjának színpadra vitelét.
Kezdjük elsőnek a jó dolgokkal. A színészi játék elképesztő, Keaton, Norton zseniálisan hozza a figurát, de a csajokat sem kell félteni, hiszen a főszereplő lányát alakító Emma Stone egy olyan monológot nyom le a létezésről és mellőzöttségről, hogy állítom az a film legnagyszerűbb jelenete. Továbbá minden színész egyéni monológja kiváló, zseniális, és legszívesebben megtanulnám az egészet. A probléma a filmmel ott kezdődik, hogy a jelenetek között az unalomig ismert frázisok, kiszámítható fordulatok találhatóak.
Igen, a film olykor önmagába süpped és elfelejti, hogy milyen nagyszerű dolgot is vihetne véghez, ha a hétköznapi párbeszédek és hétköznapi cselekvéseket is képes lett volna ennyire zseniálisan megkonstruálni, mint a monológokat. Az alkotók úgy tűnik belefáradtak ezekbe a nagyszerű kitörésekbe, és elfelejtették, hogy a kevésbé teátrális jelenetekre is oda kéne figyelni.
De nem is ez húzott fel leginkább a filmmel kapcsolatban, hanem a filmesek önnön gőgje és kritikus szemlélete mindenki másról, kivéve önmagukról. Ebben ugyanis a néző egy szemét bunkó, akit kizárólag az agyatlan akció érdekel, mert képtelen felfogni a drámát meg a mély érzelmet, a kritikus pedig egy előítéletes vén csoroszlya, aki rosszmájú, és egyetlen célja, hogy a minőségi munkákat a sárba tiporja. Nos, nem. És ha a Birdman készítői így gondolnak saját nézőikre, akkor az ő fejükben nagyobb káosz van, mint azt hinnénk. Ugyanis elárulok egy titkot, igen, néha jól esik agyatlan akciót nézni, de nem ez határozza meg a filmnézőt, ahogy egy valódi kritikus sem dönt előítélettel. Azt pedig már csak halkan jegyzem meg, hogy milyen negatív a Birdman alkotóinak véleménye a szuperhősös és animációs filmekről. Ez a lekezelő és bunkó hangnem pedig egy életre megutáltatta velem a filmet, pedig volt benne potenciál, tényleg taníthatott és kinevelhetett volna filmnézők egy érdekes generációját, akik a még minőségibb alkotások felé tendálnak. Ez a bújtatott arrogancia azonban nem segít, és számomra nem azt mondja a film, hogy tessék, okulj a hibámból és ne rontsd el a dolgokat, hanem azt, hogy mindenki hülye. Ezt pedig kikérem magamnak.
A Birdman lehetett volna az év filmje, mert mind a színészek, mind a monológok megadták ehhez a kellő alapot, az ügyes és friss kamerakezelés pedig valóban egy új szintre emelte az operatőri munkát. De a film felemás mivolta, gőgje és arrogáns lekezelő stílusa kiverte nálam a biztosítékot.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback