Oldal kiválasztása

50.502

Mintha már említettem volna, hogy van egy olyan rossz szokásom, hogy olyan filmeket – rákos filmeket, második világháborús filmeket – nézek, amik csak arra jók, hogy összetörjék az ember szívét, ugyanis mindig van bennük egy rettentő szimpatikus főhős, akit megkedvelsz, és aki persze tuti, hogy meghal a végén. A Fifti-fifti, bár benne szintén a rák áll a középpontban, ebből a szempontból kivétel, mert bár bizonyos pontokon megropogtatja az ember szívét, azért össze nem töri.

50.501

Adam (Joseph Gordon-Levitt) huszonhét éves, egészséges, életerős seattle-i férfi. Élete, bár nem tökéletes, azért egész jó: van egy gyönyörű, festő barátnője, Rachel (Bryce Dallas Howard), akivel ugyan már három hete nem feküdt le, de azért nagyon szereti; egy remek barátja, Kyle (Seth Rogen), aki bár mindenben kiáll mellette, néha kínos helyzetekbe hozza; egy jó állása a közrádiónál, amit szeret, bár szinte senki sem hallgatja a műsorát. Ám az élete egy nap fenekestől felfordul, mikor hátfájás miatt orvoshoz fordul, mire kiderül, hogy ritka, rosszindulatú gerincdaganata van, aminek a túlélési esélye – az internet szerint – ötven százalék. Adam rögtön neki is áll a kezelésnek, aminek része a terápia is – így ismerkedik meg Katherine-nel (Anna Kendrick), a most doktoráló, éppen gyakorlatát végző pszichológussal, akinek ugyan még van hová fejlődnie, mégis segít Adamnek megküzdenie betegsége démonaival.

A Fifti-fiftit leginkább a Csillagainkban a hibához tudnám hasonlítani – bár ez utóbbi azért idősebb korosztálynak szól –, legalábbis olyan szempontból, hogy bár a középpontban a betegség áll, a film mégsem csakis a színtiszta drámából és a már giccsbe átmenő rák-kesergésből áll, hanem képes szinte könnyedén, egyes pontokon már-már humorosan állni a helyzethez. Adam például első kemós kezelésén pácienstársaival – két férfival, aki akár az apja is lehetne – betép a füves sütitől, Kyle pedig folyamatosan arra próbálja meg felhasználni Adam betegségét, hogy becsajozzon.

50.503

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne egy komoly drámai vonal a sztoriban. Adam élete tényleg hajszálon függ, és ennek következtében a srác végigmegy az ilyenkor szokásos lelki fázisokon: először fel sem fogja a helyzetet, aztán dühöng, aztán beletörődik, miközben egy egész szivárványnyi érzelmen megy keresztül. Betegsége kapcsolataira is rányomja bélyegét, pontosabban megmutatja, milyen is az igazi természete ezeknek a kapcsolatoknak: van, akivel a rák kapcsán rendeződik viszonya, van, akivel megerősödik, de olyan is, akinek az esetében Adamet a rák döbbenti rá, hogy el kell engednie.

Még egy nagy – általánosságban vett – dolog különbözteti meg a Fifti-fiftit a többi rákos filmtől: itt él a főhős (szeretném jelezni, hogy ez valójában nem spoiler, tekintve, hogy a történetet a forgatókönyvíró személyes élményei ihlették). Mert most komolyan, szinte minden egyes filmben/történetben, amiben valaki rákos, az bele is hal, pedig emberek, a rák nem egyirányú út, ezt igenis túl lehet élni. Bár lehet, hogy a gyógyulás dramaturgiailag nem olyan erős – de ettől még a Fifti-fiftiben működik ez a végkifejlett.

50.504

Láttam már egy-két szívszorító filmet rákos betegekről, volt, ami tetszett, volt, ami nem, de egyvalami biztos: nyers őszinteségével és pimaszságával a Fifti-fifti mindenképpen ott áll a dobogón.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.