Kevesebb időutazás, mégis jobb történet – a 12 Monkeys végre felvetett egy-két igazán érdekes kérdést.
Az Atari nagy része a jövőben játszódik, ahol Cole és Ramse régi csapata, a szadista Deacon (Todd Stashwick) vezetésével megpróbálnak betörni az időgépet rejtő bázisra. Eleinte úgy tűnik, a tervük sikerrel jár, mert valahonnan tudnak egy titkos bejáratról, és lerohanják az épületet. Utolsó mentsvárként Jones vissza akarja küldeni Cole-t Cassandrához, ezúttal véglegesen, hiszen csak így akadályozhatják meg, hogy mindez megtörténjen (a vírus kitörésével együtt). Csakhogy az időgép megsérül és csupán két nappal küldi vissza Cole-t, akinek így viszont sikerül megmentenie a bázist a fosztogatóktól.
Ebben a részben Cassandra minimális szerepet kap, ami aggodalomra adhatna okot, mivel korábban már írtam, hogy a jövőbeli vonal kicsit gyenge, hiszen az ottani karakterekről gyakorlatilag semmit sem tudunk. Az Atari azonban meglepően jó epizód – Cole-ra és Ramsere koncentrál, ennek következtében pedig fény derül pár érdekes részletre velük kapcsolatban. Beletekinthetünk portyázós napjaikba, és meglepve láthatjuk, hogy Ramse a jófiú. Valahol az eddigi részeket minősíti, hogy ez teljesen váratlan fordulat volt – inkább Cole tűnt a lelkiismeretétől szenvedő hősnek, aki nem tud megbirkózni az új világ kegyetlen szabályaival. Erre kiderül, hogy inkább azért van bűntudata, mert majdnem elárulta a barátját, de Deacon csapatának tettei nem zavarták túlzottan. Érdekes felfedezés ez a karakterével kapcsolatban, és kicsit azt is megmagyarázza, miért vette eddig látszólag könnyen a gyilkolászást.
A pár napos időutazás kapcsán szintén felmerült néhány érdekesség. Azt tudjuk, hogy az ugrásokat nem igazán lehet irányítani, és most már azzal is tisztában vagyunk, hogy rövidtávra csakis hiba folytán lehetett visszamenni – tehát nem lehet kijavítgatni a jövőbeli szál eseteleges problémáit. Kérdés viszont az előre elrendeltség. Csoda, hogy idáig nem beszéltek róla, illetve, alapértelmezettnek vették, hogy nincs, hiszen Cole küldetése pont a jövő megváltoztatása. Most viszont úgy tűnt, mintha mindennek pontosan úgy kellett volna történnie, ahogy történt, és ez elgondolkodtatta szereplőinket – vajon van értelme küzdeni a múlt ellen? Ez minden időutazó jogos kétsége, és nem lesz könnyű megszabadulni tőle, ha egyáltalán sikerül.
Cole azonban nem a kételyek embere, úgy tűnik, mert annak ellenére, hogy a küldetése eltörölni saját múltját, az epizód során végre elhatározza magát, és megpróbál közeledni Cassandrához. Nagyon furcsának tartom, hogy mindebből ezt a tanulságot vonta le, mert a dolog gyakorlatilag reménytelen. Ha a küldetés nem sikerül, Cassandra úgyis meghal, ha pedig mégis, Cole jelenlegi formájában megszűnik létezni. Tudom én, hogy a szerelmet nem lehet irányítani (rémes egy klisé), de ilyen helyzetben bátorítani sem kéne a másikat, nem? Láthatóan ebből semmi jó nem fog kisülni, pláne úgy, hogy Cole volt barátnője, Max, a bázisra került – már hiányzott a jó öreg, elcsépelt szerelmi háromszög.
Összességében azt lehet mondani, hogy az Atari az eddigiekhez képes kifejezetten jó rész volt. Érdekes dolgok derültek ki Cole-ról és Ramseről, bár például Jonesnak mindössze a keresztnevét tudtuk meg. Még mindig vannak hiányosságok, és már nem is mondom, mire hasonlított kísértetiesen Deacon szerepe, de ezúttal legalább felmerült pár fontos kérdés, és a rész lezárása is kellően, cliffhangeresen izgalmas volt.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
