December óta az Arrow reflektorfényében nem főhőse, Oliver, hanem a mellékszereplők egyre erősödő gárdája áll. Mint azt korábban is írtam, ez kifejezetten jót tett a sorozatnak, szuper részeken vagyunk túl. Aki félt attól, hogy milyen lesz a nagy visszatérés, az fölöslegesen aggódott – úgy tűnik, sem az Íjász, sem a csapata nem veszt a lendületből.
Miközben Oliver útnak indul, hogy hazatérjen, Starling Cityben eszkalálódik a helyzet. Brickwell kiüldözte a rendőröket a város egy részéből, és szabadon garázdálkodik ott. Az Íjász csapata kétségbeesetten próbál úrrá lenni a káoszon, de az ellenség túlerőben van. Ennek ellenére visszautasítják Merlyn segítségét, mondván, hogy ennyire mélyre nem lehet süllyedni. Végül magához a városhoz fordulnak, és az eredmény egy hatalmas szuperhősök és civilek kontra rosszfiúk harc lesz.
Oliver a nagy csetepatéra tér vissza, de még pont időben ahhoz, hogy sok mindent ne kelljen csinálnia, így még ebben a részben is háttérbe vonul. A csapat pedig még mindig jó, mostanra egészen elboldogultak a felmerülő problémákkal. Az külön tetszett, hogy Oliver felbukkanását is megkeserítette Merlyn kérdése – a csapat nagy nehezen eldönti, hogy nem áll össze vele, mert a cél nem szentesítheti az eszközt, erre Oliver bejelenti, hogy Ra’s al Ghul legyőzésének érdekében ő viszont elfogadja a fekete íjász segítségét. Érdekes lesz látni, hogyan alakul a csapatdinamika ebben az új helyzetben, hiszen Laurel, Roy, Diggle és Felicity épp most tanulhat meg, hogyan kell a „vezér” nélkül együttműködni, erre az visszajön, ráadásul az első döntése számukra vállalhatatlan.
Üdítő újdonság volt, hogy a flashback részek ezúttal Merlyn múltjáról szóltak – ez a karakter is egyre inkább kikerekedik, és valószínűleg számíthatunk arra, hogy mostantól szervesebb része lesz az eseményeknek. Ráadásul még egy-két szereplő gyermekkori mását is láthattuk, ez mondjuk Tommy esetében kevésbé volt hatásos, de a kicsi Nyssa ennivalóan erőszakos volt.
Az Uprising egyetlen igazán gyenge pontja maga a felkelés volt: habár az epikus hangulat megvolt hozzá, nem igazán lett reális. Egészen furcsa, hogy a rosszfiúk közül senki sem vitt magával lőfegyvert, és a legtöbben érthetetlen módon puszta kézzel harcoltak. Az Íjász feltűnése is kicsit random volt ebben a jelenetben – Oliver egyik pillanatban kocsira száll, a másikban Roy orra előtt becsapódik egy zöld nyíl, ő elmosolyodik és kész. Nem tudom eldönteni, hogy ez túl sok balladai homály volt-e, vagy sem. Egy kis feszültségépítés azért lehet, hogy sokat dobott volna rajta. Mindenesetre Oliver beszéde Starling City lakosainak nagyon menő volt, klasszikus szuperhősös húzás.
Így hát, Brickwellt legyőzték, az Íjász visszatért, de messze nincs minden rendben. A történetre nem lehet panasz, izgalmas részek következnek – még egy újabb Arrow-The Fash crossovert is beígértek, úgyhogy a DC rajongók számára most szép az élet!
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
