A múltkori tündérmesébe illő elemekkel átitatott epizód után újra egy szó szerint varázslatos sztorit kaptunk. Az élményt ezúttal Adam Glassnak köszönhetjük, aki véleményem szerint az előző heti rész atyja, Robbie Thompson mellett a Carver-éra legtehetségesebb írói közé tartozik. Mostmár úgy látszik nem kell amiatt panaszkodnom, hogy nincs elég mágikus karakter az Odaátban, mert a szezon kezdete óta szerencsére nem csak Rowenát (Ruth Connell), hanem Oz varázslóját, illetve most egy mindenki által ismert boszorkányt is láthattunk.
A srácok ezúttal egy oregoni kisvárosban találják magukat, ahol rejtélyes körülmények között eltűnt emberek után nyomoznak. Először egy kocsmában balhézó férfi, majd egy gyanútlan fiatal nő vált köddé, és csak az első esetnek van szemtanúja, egy hajléktalan, aki meg van győződve arról, hogy az áldozatot ufók vitték el, és hogy virágillatot hagytak maguk után. Deannek (Jensen Ackles) és Samnek (Jared Padalecki) tehát eme halvány nyomokon kell elindulniuk, és nem is jutnak sokra, egészen addig, míg az idősebb Winchester szintén eltűnik. Dean egy pincében kialakított cellában tér magához, ám nincs egyedül, hiszen pontosan az a Tina (Madeleine Arthur) a szomszédja, akit előtte raboltak el. Ha ez még nem lenne elég borzalmas, még az is kiderül, hogy az elkövető „megfiatalította” áldozatait, így Tinának és Deannek is tinédzser testben kell flangálniuk. „Kicsi Dean” (Dylan Everett) képességeit és lekicsinyedett testét kihasználva kiszabadul a cellájából, hogy Sammel közösen megmentsék Tinát, és megöljék a fogvatartójukat, aki feltételezhetőleg varázsló vagy boszorkány. Mire azonban a testvérek visszatérnek, egy nemvárt ellenséggel találják szemben magukat.
Az ötlet ismét zseniális, na, meg egy picit bizarr is, amit az alkotóknak sikerült jó nagy adag poénnal megfejelniük – a humorforrás azonban nem csak Dean állapotából fakad, hanem egy briliáns, visszatérő popkultúra utalásból is, amin nekem még nem sikerült túltennem magam, annyira betalált. Ám az epizód nem vált teljesen könnyeddé még a vicces körítés ellenére sem: ugyan Dean visszatért tizennégy éves önmaga testébe, hiába problémázik a pattanásain, helyzetének azért mégis van egy hatalmas előnye, hiszen eltűnt a karjáról Káin Pecsétje. Mivel a srác (és Sam is) minden áron meg akar szabadulni a Pecséttől, ez az észrevétel elindít egy „mi lenne ha…?”-spekulációt, ami még bizarrabbá teszi a szituációt, ugyanakkor szimpatizálunk Dean érveivel.
És akkor most jöjjön két apróság, ami bökte a csőrömet – na, jó, egy apróság, és egy olyan baki, ami egy szezonnal korábban még apróság volt, most viszont már rettenetesen idegesítő. Először is, még mindig nem sikerült megbarátkoznom Dylan Everettel, mint fiatal Dean. Nagyon jól játszik a srác, de tényleg, tökéletesen át tudja adni a Jensen Ackles által kialakított idősebb karakter szavajárását, gesztusait, csak ne nézne ki totál másként. Nüansznak tűnik, de egy olyan stábnak, aminek sikerült tökéletesen beválogatnia Colin Fordot mint fiatal Sam, és volt már egy „kicsi Deanjük” Brock Kelly személyében (akinek megjegyzem, ugyanolyan rikító zöld szemei vannak, mint Jensen Acklesnek, ami azért valljuk be, elég ritka), miért kellett egy sötétbarna hajú, fekete szemű, kissé törékeny alkatú srácot behoznia? Számomra abszolút hiteltelen, ahogy ez a Dean egy mágikus lény seggét próbálja rongyosra rúgni.
A másik meg, hogy kezd rendkívül unalmas lenni a „Dean ex machina” végkimenetel. Komolyan mondom, lassan két évada az epizódok nagyjából hetven-hetvenöt százalékában Samet rögtön az első konfrontációnál kiütik, Dean bezzeg olyan badass, hogy még a Pecséttel erejével való küzdelme ellenére is ő a nap megmentője. Amikor pedig Dean nincs a képben, Sam egyedül akkor sem megy semmire, hanem általában be kell mellé pakolni Castielt (Misha Collins), aminek persze egyrészt örüljünk, mert hurrá, végre Cass is benne van az epizódban, de egyszerűen sírva tudnék fakadni attól, hogy ennyi tehetséges író ennyire nem tudja kihasználni a Sam karakterében rejlő megannyi lehetőséget.
Mindent összevetve, és a nem is olyan kis problémáit félretéve, az About A Boy történetét tekintve egy izgalmas, humoros és még az Odaát berkein belül is kissé furcsa, de szerethető epizód. Jövő héten ismét szellemekkel lesz dolga a srácoknak, úgyhogy sót, és vasfegyvereket elő!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback