Véleményem az első két részről nagyon tömören összefoglalva a következő: értékelem, mit kíván a csatorna elérni ezzel a sorozattal, csak éppen nem tetszik, ahogy csinálja.
Huangék egy, a kilencvenes évek derekán D.C. kínai negyedében élő, Tajvanról származó kínai-amerikai család, és köszönik szépen, nagyon jól érzik magukat ott, ahol éppen vannak. Vagyis ez így nem egészen igaz, hiszen az apát, Louist (Randall Park) már kezdi kicsit zavarni, hogy felesége, Jessica (Constance Wu) bátyjának bútorüzletében kell dolgoznia, ezért úgy dönt, megvalósítja az amerikai álmot, és saját éttermet nyit – Orlandóban, Kaliforniában. Ez persze azzal jár, hogy az egész családnak költöznie kell. Jessica persze inkább maradna D.C.-ben a barátaik közt, de azért gyakori, leplezetlen panaszkodás mellett követi férjét, a nagymamának (Lucille Soong) nem sok hozzáfűznivalója van a dologhoz – talán azért, mert nem is beszél angolul –, a két kisebbik fiú, Emery (Forrest Wheeler) és Evan (Ian Cheng) izgatottan üdvözli a változást, míg a pár legidősebb fia, a tizenegy éves, hip-hop mániás Eddie (Hudson Yang) a háta közepére sem kívánja az egészet.
Szóval vegyes érzelmek dúlnak bennem ezt a sorozatot illetően. Egyfelől tök jó, hogy az ABC megugrotta ezt – már húsz éve nem volt Amerikában ázsiai család körül forgó tévé-sorozat (és a legutolsó ilyen is hatalmasat bukott), és ebben a korban, ahol egyre nagyobb hangsúlyt kap a különböző rasszok reprezentációja a médiában és a popkultúrában, nagyon is van létjogosultsága egy ilyen szériának. Sőt a csatorna még csak nem is szimplán vaktában lövöldöz, hanem valamilyen szinten valós eseményekből táplálkozik, hiszen a Fresh off the Boat alapját nem más képezi, mint a séf Eddie Huang élettörténete.
Nem mellesleg az alapszituáció sem rossz: adott egy kvázi diszfunkcionális család (márpedig a diszfunkcionalitás szitkomban általában működik), akik éppen most nyitnak új fejezetet az életükben, ami fejezet, tekintve, hogy egy kínai családról van szó, akik egy vadnyugati hangulatú steakházat üzemeltetnek, kellően abszurd. Meg aztán ott van a sorozat narrátora, Eddie, aki nem szimplán a fehérek közé akar asszimilálódni (hiszen a kínai negyedből az alapvetően fehérek lakta külvárosba költöztek), hanem rögtön a fekete rapperek/hip-hop énekesek által megteremtett szubkultúrában akar gyökeret vetni.
Csakhogy az a problémám, hogy semmi vonzót nem találok abban, ahogy ezzel az amúgy egész jó alapanyaggal dolgoztak. Nem vártam el, hogy azonosulni tudjak a karakterekkel, de az azért jó lett volna, ha tudok velük szimpatizálni – hát, ez nem jött össze. Az apa folyton idegesítően vidám, és néha már úgy érződik, hogy nem is igazán érdekli, hogy mi van a családjával – ami igazából beleillik az erősen patriarchális kínai családképbe, csak a karakter által állítólag üldözött amerikai álommal áll szöges ellentétben –, és egészen önző módon kiszakítja őket az addigi életükből. Az anya is idegesítő – hol amiatt, hogy mindent kontrollálni akar, hol amiatt, hogy túl görcsösen próbál beilleszkedni. A két kissrác lapos, Eddie néha kifejezetten ellenszenves, a nagyi meg akár cuki is lehetne, csakhogy jelen állapotában teljesen felesleges a sztorit tekintve (eddig epizódonként volt egy sora).
A történetvezetés, főleg az első részben, darabos, kidolgozatlan, ráadásul a pilot fontosabb eseményei gyakorlatilag mind benne vannak a trailerben. Az epizódok íve sem az igaz, és bár szitkomról lenne szó, egyszer sem nevettem, maximum a szám sarka rándult meg egyszer-egyszer. A család melletti mellékszereplők – az étteremben dolgozó Mitch (Paul Scheer) és Nancy (Jillian Armenante), valamint Huangék üresfejű, csordában közlekedő, szőke szomszédjai – szinte egytől-egyig skicc-szerűek és idegesítők.
Bár azért aláírom, volt egy-két jobb, egészen szívet melengető pillanat, ám főleg a második epizódban (aminek amúgy nem túl szimpatikus központi problémája az, hogy Jessica úgy gondolja, az új iskolában nem várnak el eleget a fiúktól, ezért délutánonként még nekiáll otthon korrepetálni a gyerekeket, aminek Louis csak örül, mert a nő addig nem az étteremben szekálja a vendégeket). Ilyen volt például a postás és a szomszéd kisfiú interakciója, vagy az, amikor az epizód végén Louis nekiállt kosarazni a fiúkkal. Szóval azért vannak enyhítő körülmények.
A Fresh off the Boatnak engem ugyan nem sikerült megfognia, és nem is fogom tovább nézni, ám azért örülök neki, hogy létrejött ez a sorozat – ha másért nem is, hát azért, rajta keresztül a kínai-amerikaiak is megfelelő reprezentációt kaphatnak. Csak mondjuk a széria maga lehetne egy picivel jobb is.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
