Oldal kiválasztása

Mindig pedzegettem a gondolatot, hogy bele kéne kezdenem a Különleges ügyosztályba, ám az immáron tizenhatodik évadát taposó, 1999 óta folyamatosan adásban levő sorozat mennyisége mindig megrettentett. Aztán véletlenül mégis beleszaladtam egy korai epizódba, és azóta falom a sorozatot, mert az nem véletlenül megy még mindig a tévében.

kulonlegesugyosztaly.s01.3

Olivia Benson (Mariska Hargitay) és társa, Elliot Stabler (Chris Meloni) nyomozók az New York-i rendőrség szexuális bűnelkövetők után nyomozó részlegénél dolgoznak, amit a többi rendőr simán szex csoportnak hív. Főnökük a már veterán Donald Cragen kapitány (Dann Florek), aki bár kissé szigorú vezető, mindig az igazságot pártolja és kiáll embereiért. John Munch nyomozó (Richard Belzer) a szkeptikus öreg róka a csapatban, míg társa, Brian Cassidy (Dean Winters) a legújabb nyomozó a részlegen, és talán ebből kifolyólag őt érintik meg leginkább az esetek. Monique Jefferies (Michelle Hurd) a csoport másik női tagja, aki keménységével és Munch folytonos piszkálásával vívta ki a többiek tiszteletét.

A különleges ügyosztály feladata minden szexuális vonatkozású bűneset felgöngyölítése, de emellett még az erőszak, szexuális indíttatású gyilkosság, és gyermekbántalmazás is. Az esetek olykor igencsak megviselik magukat a nyomozókat is, de pont ezért is dolgoznak emberek ebben a csoportban viszonylag rövid ideig. Ez alól kivétel Benson, akit családi háttere és makacs jelleme arra ösztönöz, hogy tovább és tovább haladjon ezen az úton, illetve minden elkövető, legyen az férfi, nő, vagy fiatal, megkapja a neki járó ítéletet, az áldozatok pedig az igazságot – de ez nem mindig következik be.

kulonlegesugyosztaly.s01.1

A Különleges ügyosztály durva sorozat, de nem olyan értelemben, hogy megmutatnak a nézőnek minden apró és véres részletet, hanem pszichológiailag brutális. Olyan hihető és megdöbbentő esetek kerülnek a csoport elé, ami után minden tévénéző gyomra fordul egyet. Én általában egybe darálom le az évadokat, pláne ha egy minőségi sorozatról van szó – ahogy ebben az esetben is – de a Különleges ügyosztály epizódjai annyira sűrűk és összetettek, hogy eddig még sosem sikerült egyszerre háromnál több epizódot megnéznem.

Nehéz kiemelni történeteket, mivel az első évad nem a show legjobbja, ugyanis itt a nyomozók még igencsak kétdimenziósak, és bár az írók próbálkoznak egy komolyabb háttér megalkotásával – mint például Stabler családi pillanatai –, valójában ezek nem sokat adnak hozzá a karakterekhez – de majd a második évad!

kulonlegesugyosztaly.s01.2

A bűnesetek epizodikusak, és sok esetben a bűntettől végig követhetjük az eseményeket a nyomozási szakaszokon keresztül egészen a bírósági tárgyalásig és az ítélethozatalig. Ám ezek sokszor nem hoznak elégtételt, mert a jog útvesztőjében néha az igazság is elvész. Igen, itt a karakterek még nem a legjobbak, de a történetek egyszerűen tökéletesek – ha valakinek néha bepárásodik a szeme, vagy megállítja a felvételt egy pár percre, nos, az ne érezze magát egyedül.

A New Yorkban játszódó esetekben pedig igazi színésznagyágyúk játsszák a mellékszereplőket: Angie Harmon a Született detektívek sztárja, Jennifer Esposito, Andrew McCarthy. Sőt, mivel a Különleges ügyosztály az Esküdt ellenségek spin-offja (amúgy ez meg húsz évig ment a tévében), ezért az eredeti sorozat szereplői, például Cragen kapitány barátai, néha felbukkannak a sorozatban, és hozzák magukkal a saját show-jukban megszeretett stílust.

kulonlegesugyosztaly.s01.4

A Különleges ügyosztály nem Gyilkos elmék vagy NCIS: Los Angeles szintű krimi, sokkal több náluk: nem szórakoztatni akar, hanem történeteket mesélni, szörnyű és brutális történeteket, amellyel felhívhatja a nézők figyelmét arra, hogy olykor nézzenek körül és vegyék észre az apró jeleket, így talán megelőzhetik a tragédiát. Úgy tűnik az NBC Amerika és a világ nevelője kíván lenni, és ezt egészen jól csinálja.

És OZ rajongóknak kötelező, mert majd’ minden kedvenc felbukkan a sorozatban legalább egyszer.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.