A Fargo egy hideg, sőt, inkább rideg minnesotai kisvárosban játszódik, abból a tipikus fajtából, ahol annyira nem történik semmi, hogy a rendőrségnek egy sima őzgázolásos autóbaleset is fokozott izgalmakat okoz. Minket kevésbé érdekel az őzvérbe és hóba fagyott, elhagyott autó, mivel rögtön az első két percben láthatjuk, mi történt pontosan, viszont a rendőrök csak lassan és értetlenkedve tárják fel a részleteket: a vezető eltűnt, a csomagtartó nyitva, a közeli erdőben pedig egy alsónadrágos, sértetlen, de fagyott holttestet találnak. Az ügynek csak a fiatal és tapasztalatlan, viszont éles szemű és tehetséges rendőrnő, Molly (Allison Tolman) tulajdonít megfelelően nagy jelentőséget, és amikor hamarosan újabb gyilkosság történik, összefüggést keres a két eset között. De hogyan jutunk el az újabb gyilkosságig?
Az autó vezetője, Lorne Malvo (Billy Bob Thornton), akit a gázolásos nyitójelenetben láttunk, enyhe fejsérüléssel bemegy a kórházba. Már a kezdetektől nyilvánvaló, hogy nem ismer emberséget, empátiát – például nem futott a csomagtartóból kiugró túsza után, mivel tudta, hogy reggelre úgyis megfagy. Teljes nyugalommal várakozik, és szóba elegyedik a mellette ülő szánalmas kisemberrel, Lester Nygaarddal (Martin Freeman). Lester a saját orrát törte be, amikor kicsinyes és rosszindulatú volt osztálytársa fenyegetésétől megrémülve beleesett egy kirakatüvegbe, ráadásul menthetetlenül gyenge jellem, aki hagyja, hogy a felesége zsarnokoskodjon vele, nem ért szót a biztosítási ügyfeleivel sem, és egészében véve egy életképtelen emberről van szó.
Lorne pár perc beszélgetés után Lester lényegébe talál, amikor emlékezteti, hogy nem kellene hagynia magát, a volt osztálytársa, Sam Hess (Kevin O’Grady) gonosz, és ő ártatlan áldozat. Egyébként Lester alagsorában függ egy plakát, aminek később jelentősége is lesz, azzal a felirattal, hogy „Mi van, ha neked van igazad, és ők tévednek?”. Lorne ezt az opciót kínálja fel neki: bármit megtehet, amit csak akar, mert senki sem tudja megmondani, mi a helyes és kinek van igaza. Felajánlja azt is, hogy megöli a gazdag iparos Sam Hesst, és ezt olyan érzelemmentességgel jelenti be, hogy nem kétséges, meg is fogja tenni. Sam halála tehát a második gyilkosság, de biztosak lehetünk benne, hogy több is fogja követni. Lester is lassan észhez tér, és kétségbeesett dühében, amely a normák szerint működő világgal szembeállítja, olyasmit tesz, ami elől alig tud elmenekülni, viszont meglepő módon úgy tűnik, nincs miatta lelkiismeret–furdalása.
Lester és Lorne karaktere nagyon hiteles. Egyikük a rideg világban eltévelyedett, bizonytalan, reszkető kisember, akit többek között azért is utálhatunk, mert emlékeztet a saját tévelygéseinkre, bizonytalan társas viszonyainkra, a másik pedig egy valódi – nem Amerikai Pszicho–típusú láncfűrészes szadista – pszichopata, aki a végletekig öntörvényű, senkit és semmit nem becsül, az arcáról pedig nem lehet őszinte érzelmeket leolvasni. Billy Bob Thornton zseniálisan alakítja a hidegvérű, intelligens gyilkost, aki álmos vasárnap délutáni nyugalommal sétál a város utcáin, keresztbe tesz azoknak, akik nem tetszenek neki, vagy pedig olyan szenvtelenséggel gyilkol, ahogy mások egy molylepkét kennek fel a falra, miközben mindenki őt keresi. Nem tudjuk, honnan jött, és mit keres a városban, és még csak azt sem mondanám, hogy ő a megtestesült gonoszság vagy a maffia embere, mivel kétszer is segít élet–halál kérdéseket megoldani Lesternek, de láthatóan egyáltalán nem tekint rá lojalitással vagy szánakozással, így azt sem tudjuk, mi oka lehet a segítségnyújtásra. „Jóindulatú”, vagy inkább annak tűnő cselekedet, gyilkosság és érzelemmentes, kizárólag racionális cselekvés egyszerre jellemzi Lorne–t, akitől a későbbiekben még sok meglepetést várhatunk, remélhetőleg egy lassan kibomló háttértörténettel körítve.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.