A sorozat előző kötetétől, az Ötödik csapdájától nem voltam éppenséggel elájulva, és miután befejeztem, azon elmélkedtem, hogy vajon csak egy átvezető kötettel volt-e dolgom, vagy a széria minősége visszafordíthatatlan romlásba kezdett-e. A Hetedik bosszúja alapján úgy tűnik, szerencsére, az előbbi teóriám talált.
Három nappal az előző kötetben történtek után vesszük fel a cselekmények fonalát. Miután megküzdöttek a mogadoriakkal és az áruló Ötödikkel – ami csata Nyolcadik életébe került –, Hatodik, Marina és Kilencedik végre kikeveredik a mocsárból és eljut egy… Hát, nevezzük falunak a helyet, ahol a kocsmában találkoznak a helyi alkesszel, aki azt állítja, a mocsár mélyén van egy elhagyatott NASA kutatóbázis, amit elfoglaltak a mogadoriak – mire a három Védő „szépen” megkéri, hogy vezesse őket oda. Eközben, miután chicagói főhadiszállásuk megsemmisült, John, Sarah, Sam, Malcolm és a lorinok oldalára állt mog, Adam, valamint egy kisebb falkányi kiméra Baltimore-ban üt tanyát. Ám a csapat nem sokáig együtt, hiszen tudomásukra jut, hogy John és Sarah régi iskolatársa, Mark James tovább folytatta a Köztünk járnak honlapot, hogy így próbálja leleplezni a mogokat a lakosság előtt, Sarah pedig úgy dönt, hogy a fiúhoz utazik, hogy személyesen segítse munkáját, még a többiek D.C.-be mennek, hogy, Adam tanácsára, elfoglaljanak egy mog vezérkari bázist, az Ashwood-birtokot. Ám a cselekmény nem csak a Földön, hanem az űrben is zajlik: Setrákus Ra ugyanis foglyul ejtette és az Anubis nevű űrhajón, földkörüli pályán tartja Ellát, aki valójában az unokája, és mindent megtesz, hogy maga mellé állítsa a lányt, hogy egy napon majd együtt uralkodhassanak a Föld felett.
Az első pár fejezet alatt tartottam tőle, hogy ezzel a könyv is ugyanolyan lapos lesz, mint az előző kötet, leginkább azért, mert már az elején ugyanazt a hibát követte el: a cselekmény három (valójában négy, de erre majd még kitérek) szálon zajlik, három egyes szám, első személyű narrátorral – John, Hatodik, Ella –, akik fejezethatáron váltják egymást, ami alapvetően nem lenne probléma, csakhogy semmi sem jelzi, hogy éppen ki beszél. Nem, azt az olvasónak kell kisilabizálnia a szövegkörnyezetből, ami főleg az elején elég zavaró, viszont pár fejezet után egészen bele lehet szokni. Amit viszont pozitívumként kiemelnék ezzel kapcsolatban, az az, hogy a három narrátorból kettő lány, ami annak a tekintetében, hogy a sorozat az elején eléggé pasicentrikus volt, egész szép teljesítmény. Úgyhogy le a kalappal az írók előtt, mivel sikerült egy tényleges és működőképes uniszex regényfolyamot megalkotniuk.
De tovább a cselekményre: na, ott aztán bepörögtek az események! emlékeztek még, hogy az első kötetben mennyire fontos volt még, hogy véletlenül se derüljön ki, John mire képes, arról pedig végképp senki sem szerezhetett tudomást, hogy idegen? Na, ezt felejtsétek el! A Hetedik bosszúja egy teljesen más síkra lép át, a tét egyre nagyobb, a harc pedig már egyáltalán nem elszigetelt, az emberek háta mögött zajló. Nem, itt már erősen bejátszik a titkosszolgálat – visszatér Walker ügynök –, valamint néhányan a világ vezetői közül, és kiderül, milyen mélyre is épültek be a mogok az emberek közé.
Apropó, mogok: imádom, hogy végre nem egy arctalan gonosz-tömeggel van dolgunk! Azt már az előző kötetben kifejtették, hogy kétféle mog van, a tenyészmog és az igazszületésű – az utóbbi az, akit főleg irtani szoktak a védők, mivel őket úgy állítják elő, még az utóbbi az okosabb, genetikailag fejlettebb fajta –, ám ez a kötet ezt a szálat még tovább bontogatta. Feltűntek tényleges mog karakterek – végre voltak női mogok is! –, elkülöníthető személyiségjegyekkel, és abba is mélyebb bepillantást nyerhettünk, hogy mik a terveik. És mindez nagyon tetszett! Ráadásul ehhez jön még az, hogy a lorini szál is elmélyül, többet tudunk meg a védők feladatáról és céljáról, ami végcélra pedig utalnak ebben a kötetben, az egyszerűen lenyűgöző.
Amúgy ez az a kötet, ahol az eddig sci-fi és fantasy közt megragadt sorozat átmegy inkább az utóbbiba. Persze, továbbra is vannak sci-fi elemek – repülő csészealjak (amik valójában szalmakalapnak nevezett, kicsi, légtéri utazásra tervezett mog repülők), genetikai kísérletek, űrutazás, stb. –, ám a fantasy vonal – a random megjelenő különleges képességek, a Lorien nem mint egy bolygó, hanem mint egy entitás, különböző védővarázslatok – itt egy cseppet erősebb. Ám ez egyáltalán nem probléma, sőt nagyon is működik az egész. És ehhez jön még hozzá, hogy mennyire nagyot durran a könyv vége – komolyan mondom, az utolsó pár fejezet szinte már katarktikus –, valami egészen nagyszerűt hozva létre.
Viszont azért a történetet tekintve volt egy dolog, ami szúrta a szememet: az, hogy Sarah és Mark szála egy az egyben a színfalak mögött zajlik. Sarah elég hamar elválik Johnéktól, hogy csatlakozzon Markhoz, amit követően mindössze pár telefonhívás erejéig tűnik fel. Én meg csak ülök, hogy akkor most mi van? Mit csinál Mark? Milyen szövetségesei vannak? Hogy halad a mogok leleplezése most, hogy a munkát Sarah is segíti? Nos, ebből semmi sem derül a már említett telefonhívásokon túl. Utánanéztem a dolognak, két kiegészítő kisregény – egyenként nagyjából száz oldal – is foglalkozik Mark történetével, az I Am Number Four: The Lost Files: Return to Paradise és az I Am Number Four: The Lost Files: The Fugitive, amik közül, a leírás alapján, az utóbbi játszódhat közvetlen a Hetedik bosszúja előtt, és a későbbiekben talán a regénnyel párhuzamosan, ám ezek sajnos nem elérhetőek magyarul (de ezek után már tuti, hogy az angol verziót fel fogom kutatni).
Nagyot dobbantott a Hetedik bosszújának vége, éppen annyira, hogy most egy kicsit kínozzon a kíváncsiság, hogy mi fog történni a továbbiakban – egyrészt azért, mert alapból izgalmas és érdekes a történet, amit most felvázoltak, másrészt pedig azért, mert a könyv természetesen egy csata közepén, egy szép nagy csavart követően ért véget –, ám a folytatásra (az angolra), a The Fate of Tenre még augusztusig várni kell. Szerintem addig megyek, és előkaparom valahonnan a kiegészítő történeteket.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
