Az eheti epizód visszarepítette a nézőt a sorozat kezdeti gyökereihez: félelmetes thriller és laza vígjáték egyszerre, ami ugyanakkor komoly karakterfejlődést is eredményezett.
Míg Chas családjánál van, Zed pedig ágynyugalomra van ítélve, John belesüpped kicsit az önsajnálatba, ám a szokásához híven hirtelen megjelenő Manny útmutatást ad a férfinak, hogy mit is kellene inkább tennie a kanapén ivás helyett. John régi barátja, Ritchie egyetemén ugyanis szörnyűségek történnek, a korábban egyiptomi szeánszot tartó fiatalok sorra halnak meg. Ritchie ugyan az elején tiltakozik a részletek utáni kutatásban, hiszen őt érintette meg leginkább az Angliában történtek, de végül John ráveszi barátját, hogy nélküle nem tudja megmenteni a srácokat – és csak utólag derül ki, hogy ebben mennyire is igaza van.
A történet ezúttal Johnra koncentrál, ami nagyon jó, mert végre többet kapunk jellemének azon aspektusából, amit minden áron titkolni akar. Ritchie, aki az Astrával történtek óta nem önmaga, nyugtatókon él, és még korábbi okkult kutatását is lezárta tökéletes ellenpárja Constantine-nak. Míg John humorral és pimaszsággal üti el a dolgok élét, addig Ritchie ezt kíméletlen őszinteségével és vesébe látó tekintettel teszi, így talán ő válik az egyetlen emberré, aki képes megérteni Johnt.
A gyilkos ház gondolata nem új keletű, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne új színt belevinni (például az Amerikai Horror Storyban vagy A titkok könyvárában is sikerült), és ezúttal is ez történt. A sorozatgyilkos, aki a saját valóságát alkotta meg azért, hogy kiszakadjon a mi világunkból ötletes, ám ehhez kellett a vendégszereplő, William Mapother, aki már szinte zsigerből hozza a gonoszt.
A négy hallgató reakciója nekem különösen tetszett, hiszen végre nem tökkelütött idiótáknak állították be őket, hanem csak tapasztalatlan embereknek, akik nem érzik tettük súlyát, nem kérhetnek segítséget senkitől, és éppen ezért válaszokat keresnek – és az már tényleg nem az ő hibájuk, hogy rossz választ kaptak.
Végre kedvenc angyalunk, Manny is visszatért, és bár megint hirtelen bukkant fel, illetve tűnt fel, kivételesen most kevésbé volt rejtélyes – erre amúgy John is rávilágított – talán ez is a jele a kezdődő és egyre inkább elburjánzó sötétségnek? Ami viszont zavart, hogy erről a sötétségről Ritchie is tudott, pedig John korábban nem említette neki, így ezt egy picike hibának érzem az alkotók részéről – talán egy aprócska mondat, hogy Ritchie is észrevette ezt a különös jelekből feloldhatta volna ezt az apróságot, bár ez tényleg szőrszálhasogatás a részemről.
A másik dimenzióban létező valóság, és annak átalakulása parádés, és egy kicsit teátrális is, de ennyit még bőven elvisel ez a sorozat. A Whole World Out There az újabb bizonyíték arra, hogy a Constantine egy remek sorozat, és igenis van benne potenciál, emiatt pedig megérdemli a folytatást.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!