Oldal kiválasztása

Meglepően sok szálon futott a mostani történet, ám ezt nagyon ügyesen kezelték az alkotók. Hosszú snittek, szép vágások, érdekes fordulatok – a The 100 tökéletesen előkészíti a finálét.

the100.s02.e10.4

Most, hogy végre egyesség született megindul a közös munka az égiek és a földiek között, Clarke a földlakók táborában maradva Lexával beszéli át a támadási tervet, ám a lány folyamatos ellenállásba ütközik a parancsnok tanácsadóival. Ráadásképpen Quin testvére részt vett a leszálló egység elleni támadásban, és meg is halt köszönhetően annak, hogy Clarke mentette az övéit és begyújtotta a rakétákat. Clarke ugyan próbált erősnek látszani, ám a tanácsadó megtalálta a módját annak, hogy megölhesse őt, ám Lexa okos vezetőként mindig figyel a sajátjaira. A terv legfontosabb pontja Bellamy bejutása a hegy belsejébe, ám ez egy igen hosszú és rögös út.

the100.s02.e10.2

Eközben a táborban Marcus és Indra képzik ki közösen a katonákat. Vagyis tennék, ha Indra engedné saját embereinek, hogy megtanulják a fegyverhasználatot, vagy legalább azt, hogy a fizikai edzéseken részt vegyenek. A helyzetet Octavia kívánja feloldani, ám ez csúfos bukással zárul, mikor Indra elzavarja őt, és az sem segít a helyzeten, hogy korábban összeverekedett a két csapat. Ennek a verekedésnek köszönhetően Jaha megkérte, az immár büntetésben lévő Murphyt, hogy vigye el fia sírjához, aki bár kéretve magát, azért mégiscsak megtette a korábbi vezető kérését, ám arra ő sem számított, amit Jaha valójában tervezett.

the100.s02.e10.1

Bár négy szálon futott a történet, mégsem éreztem zsúfoltnak ezt a negyven percet, ami nagyon ritka, és pozitív dolog. Mindenki kellően nagy hangsúlyt kapott, és sokszor nem elmagyarázták a dolgokat, hanem látatták a nézőkkel – ez különösképpen igaz Lincoln és Bellamy jeleneteire, aminek az utolsó pár másodperce megrendítően valós, és sokkolóan erős. Nem hittem volna, hogy egy gyakorlatilag mellék karakternek indult, ál Rómeónak ilyen szép és kerek egész háttérsztorit tudnak adni az alkotók, miközben az életre vonatkozóan fantasztikus és erős megszólalásai vannak.

A két tábor összeengedése hasonlóan feszült és egy kicsit felszabadult pillanatokat is hozott: a kezdeti ellenségeskedést felváltotta egy nagyon minimális tisztelet, aprócska kíváncsiság és egy lány dacos jelleme. Igen, Octavia nélkül esélyük sem lenne túlélni, és nem azért, mert a lány olyan marhára ügyes lenne, vagy legyőzhetetlen, hanem mert tudja mi a cél, tisztában van a helyzet súlyosságával és komolyságával. Octaviát az elején nem igazán kedveltem, mert egy felelőtlen kis csitri volt, ám, ahogy Bellamy is kifejtette, Lincoln nagyon jó hatással van testvérére, Octaviára – és ez már egy sokkal szebb szerelmi történet, mint Shakespeare Rómeó és Júliája.

the100.s02.e10.3

Nemsokára elérkezik a finálé, ami bizonyára epikus lesz, és bizonyára megint cliffhanger – szóval igen, puffogni fogok egy sort – ám az ilyen remek előkészítések után, illetve a második évad folyamatosan fejlődé színvonala után már nagyon várom. A The 100 megérdemelten kapta meg az újabb esélyt, a harmadik évad berendelésével a csatornától.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.