Miután végigpörgettem a sorozatot, úgy döntöttem, illene meglesnem az 1999-es filmváltozatot is, ami Washington Irving novellájának legismertebb feldolgozása. A rendező Tim Burton, a főszereplő Johnny Depp, ráadásul Tom Stoppard is belenyúlt a scriptbe, úgyhogy úgy voltam vele, hogy lehetetlen, hogy rossz legyen. Nos, rossz nem is volt, de azért nem vagyok vele teljes mértékben megelégedve.
Ichabod Crane (Johnny Depp) New York-i nyomozó elég furcsa szerzet: az tizenkilencedik század előestéjén ő már tudományos módszerekkel akar nyomozni, és ha esetleg talál egy hullát a Hudsonban, nem elégszik meg azzal, hogy a halál oka fulladás. Ezzel a hozzáállásával már igencsak csípi a helyi bűnüldözési szervek és végrehajtói hatalom csőrét, így a kerületi bíró (Christopher Lee) ultimátumot ad neki: vagy felhagy a kutakodással, vagy felmegy Sleepy Hollow-ba, egy álmos kisvárosba északra, ahol rejtelmes halálesetek történtek, és felgöngyölíti azokat. Ichabod persze az utóbbit választja, és el is megy Sleepy Hollow-ba, ahol az egyik gazdagabb földesúrnál, Baltus Van Tasselnél (Michael Gabon) és családjánál – ami feleségéből (Miranda Richardson) és lányából, Katrinából (Christina Ricci) áll – száll meg. Érkezésének hírére Van Tassel házában összegyűlnek a város vezetői, Steenwyck tiszteletes (Jeffrey Jones), Phillipse előljáró (Richard Grffiths), Lancaster doktor (Ian McDiarmid), és Hardenbrook jegyző (Michael Gough), hogy beavassák a nyomozót a gyilkosságok részleteibe, viszont amit megosztanak vele, azt Ichabod egyszerűen nem hajlandó elhinni. A férfiak szerint ugyanis a gyilkos nem más, mint egy kegyetlen hesseni zsoldos (Christopher Walken), akit húsz évvel korábban lefejeztek, és aki most – fej nélkül – visszatért, hogy ő maga is fejeket vegyen.
A felállás annyira klasszikus, hogy az már közkincs, de ezzel nincs baj, mivel tényleg jó alapanyag: rémisztő, izgalmas, van benne fekete mágia, fehér mágia, némi vér, némi romantika. Tulajdonképpen az is tetszett, ahogy feldolgozták a történetet – a nyomozás szép ívet írt le, itt-ott még meg is tudtak téveszteni kicsit, végig izgultam, ahogy szépen, sorban kidőltek a város nagy nevei, és a végső leleplezés, az, hogy mégis mire ment ki ez a játék, szintén ügyes volt. Ichabod és Katrina kapcsolata jól működött, megvolt a kémia, és végre kaptunk egy ártatlan, törékeny szöszke hősnőt, aki aktívan kivette részét a cselekményből, és önállóan hozzátett ahhoz, akkor is, ha közben egyszer-egyszer elájult.
Viszont Ichabod, jaj, Ichabod… Én bírom Johnny Deppet. Sőt, Ichabod karakterét is bírom a sorozatban, mert ott remekül működik az időből kiszakadt ember motívuma, ami kicsit átfordítva ebben a filmben is megvan (a sorozatos Ichabod a múlt embere a jövőben, míg a filmes a jövőé a múltban), de a Johnny Depp-féle Ichabod számomra egyszerűen nem működik, méghozzá azért, mert túl humorosra vették. Ne értsetek félre, Johnny Deppnek jól áll humor, sőt önmagában a karakter is egész kellemes, csak nem illett a filmbe. Mert ez tulajdonképpen egy fantasy-horror, ami elméletileg véresen komoly, hullnak sorban a fejek, egy fickót derékban kettévágnak, és ide egyszerűen nem passzolt ez a könnyedség. Én értékelem, hogy Tim Burton szereti ezt használni, és ez az abszurd, véres humor a Sweeney Toddban működött is, itt viszont aláássa a sztorit.
Egyszerűen nem tudom megállni, hogy össze ne hasonlítsam Ichabodot Depp egy másik szerepével, a Pokolból–ban feltűnő Abberline felügyelővel: ott Depp ugyan nem adott bele apait-anyait, de a felügyelőtől akkor is kirázott a hideg. Képes voltam komolyan venni a karakter, el tudtam hinni, hogy nagyra becsült nyomozó, számos benső démonnal, aki egy rettentő veszélyes és kegyetlen sorozatgyilkos után nyomoz. A veszélyes és kegyetlen sorozatgyilkos itt is megvan, csak a nyomozó nem hiteles.
Ichabod karakterét tekintetbe véve az is zavart kissé, hogy túl nagy hangsúlyt kapott a múltja, pontosabban az, hogy mi történt az anyjával (Lisa Marie), és hogy ez milyen hatással volt látásmódjára felnőttként. Ichabod első csapzott látomásai a múltról még érdekesek, feszültséget keltenek, de ahogy haladunk előre, úgy vesztik el jelentőségüket, mivel akkor hú, de nagy hatással nincsenek a cselekményre (mikor már azt hinnénk, hogy de). Őszintén szólva ezt a szálat akár ki is hagyhatták volna.
Már csak egy apróság: többször elhangzik a filmben, hogy mikor a Fejnélküli Lovas levágja valaki fejét, kardjával rögtön kauterizálja is a szöveteket, ezért van az, hogy alig találnak vért a gyilkosságok helyszínein. De ha a Lovas tényleg rögtön kiégeti az ereket, akkor hogy a francba fröccsenhet az első jelenetben látott áldozat vére a madárijesztőre?
Összességében nem rossz film Az Álmosvölgy legendája, már csak azért sem, mert jó alapra jó történetet épít, és teszi mindezt nagyon látványos környezetben remek színészekkel, csak hát – alig hiszem el, hogy ezt mondom – kicsit irtani kellett volna benne a humort, hogy a horrort komolyan lehessen venni. Vagy dagasztani kellett volna a humort, hogy az egész filmet ne lehessen komolyan venni.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
