Alapjába véve érdekes és izgalmas történeteket mesélnek az írók, csak pont azokba a hibákba esnek bele, amibe a múlt héten is: túl sok a sztori, amiket inkább elmondanak, mintsem bemutatnának.
Francis szétosztja a Narcisse-tól elkobozott földeket, amiből – egy nemesi cím kíséretében – Bash-nek is jut, aki ebből egy birtokot anyjának, Diane-nek (Anna Walton) kíván adni, aki ennek hírére az udvarba is látogat, ám anyós és menny kapcsolata nem éppen rózsás, tekintve, hogy valaha mindketten ugyanannak a férfinak a szeretői voltak. Claude megkéri Bash-t, segítsen kinyomozni, mi történt valójában ikerhúgaival, miközben Catherine-t tovább kísérték a lányairól és férjéről való látomások. Francis még mindig küzd, hogy rendbe hozza kapcsolatát Maryvel, ám úgy érzi, felesége Condét részesíti inkább előnyben, és figyelmezteti is a királynőt, hogy milyen hatással lehet a jövőre most egy rosszindulatú pletyka arról, milyen természetű a kapcsolata a vér hercegével. Greer szorult helyzetbe kerül, mikor az egyik protestáns rab arról vall, hogy Castleroy is részt vett a palota elleni támadás megszervezésében.
Alapvetően egyik történetszál sem rossz, van, amelyik nagyon is messze van a rossztól, csak… Sietnek az írók, szinte átsprintelnek a sztorin, és ez már kezd kicsit zavarni.
Vegyünk példának Greer szálát, ami gyönyörű is lehetett volna. Nézzük csak, mennyi potenciál is van itt: egy nő a kora reneszánszban, távol a férjétől, korlátolt hatalommal annak vagyona felett, a királynő szolgálatában – ami miatt nem léphet fel a korona ellen –, egyetlen valódi segítsége pedig férje megmentésében a régi szerelme. Ebből csodákat lehetett volna alkotni, méghozzá egy erős női karakterrel a főszerepben, ehelyett az alkotók azonban szinte teljesen margóra szorították és elsiették az egész történetet. A rész végén hirtelen ütött be a krach, és az ítélethozatalt ismételten nem láttuk, csak a döntést közölték velünk (arról nem is beszélve, hogy ez a döntés látszólag csak Maryre és Greerre volt hatással, mindenki más úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna), ami, mint azt a múlt héten már említettem, komoly narrációs hiba. Mind a történet, mind a karakter megérdemelte volna, hogy egy epizód szinte csak ezt az eseménysort dolgozza fel – biztos vagyok benne, hogy lett volna benne hozzá elég anyag.
Ami Catherine-nel történik, az továbbra is idegesít, viszont úgy tűnik, az írók végre kezdik rendezni itt is a dolgokat. Azt hiszem, ismétlem magamat, de azért leírom: alapvetően az a probléma, hogy a látomások történetileg nem indokoltak, vagyis szinte csak azért vannak, hogy 1, Catherine-nek legyen valami történetszála és 2, legyen indok visszahozni Alan Van Sprangot. Viszont ezzel az a baj, hogy az eddig erős, a kastélyban minden eseményt a kezében tartó és tekintélyt parancsoló Catherine teljesen elgyengült, és nem csak szimplán sebezhető lett, hanem egyenesen szánalmas. Remélem, az epizód eseményei után vissza fogjuk kapni a régi ravasz, eszes, eltökélt, esetenként kegyetlen Catherine-t. (Ehhez annyit még hozzá kell tennem, hogy a kerti jelenet, mikor Catherine a hóban fogócskázik a lányokkal, egyszerűen gyönyörű volt.)
De ha már Catherine, akkor vessünk egy pillantást arra, mi is történt az ikrekkel! Beigazolódott az, amit már a múlt héten mondtam: az ikreket tényleg nem Claude ölte meg, és a valódi gyilkos személyére már ebben a részben fény derül. Ez először elég antiklimatikusnak tűnik, és nevetségesen hamar ki is derül, de szerencsére az epizód második felére az írók betettek még egy csavart, új kontextusba helyezve a problémát, és az utolsó jelenettel új konfliktust is nyitottak. A csavar jó, ezt aláírom, viszont azt mondom, hogy a gyilkos kilétének leleplezését még húzhatták volna kicsit, mert így kicsit úgy éreztem, mintha így az minden súlyát elveszítette volna.
A Francis-Mary-Condé szál szépen alakul, úgyhogy ezért viszont jár az íróknak a dicséret. Az érzelmek bontakozása mindkét férfi oldaláról teljesen hihető, az egymás iránt érzett ellenszenv is szépen kidomborodott. Az is egészen dicséretre méltó, ahol Mary áll ebben a problémában – ő mindkét férfi felé őszinte érzéseket táplál –, mint ahogy az is, ahogy Francis kifejtette Marynek, hová is fajulhat kapcsolata Condéval. Itt még azt is meg kell jegyeznem, hogy az alkotók gyönyörűen dolgoznak Mary érintéstől való irtózásával.
Bár már kezdi izgatni a fantáziámat, hogy mire számíthatunk még az évadban, azért van itt még finomítanivaló – például nagyobb hangsúlyt lehetne fektetni az ígéretesebb mellékszálakba, amik akár saját epizódot is kaphatnának. Viszont tény, ami tény, most kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy milyen következményekkel jár majd a legutolsó jelenet.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback