Oldal kiválasztása

Egymás után jelennek meg a Flash képregény emblematikus gonosztevői, és bár kifejezetten túl durva leszámolások nincsenek, valami nagy határozottan közeledik. Csak az a kérdés, hogy mikor ér ide.

flash 1

A Flash csapatának ezúttal Dr. Wells korábbi kedvenc tanítványával, Hartley Rathawayjel (Andy Howarth) kell megküzdenie. Rathaway, az ígéretes zsenipalánta, hatalmas vagyon örököse volt, ám a szülei kitagadták, mikor megtudták, hogy meleg, és Dr. Wells is elfordult tőle, ki tudja, pontosan miért. A részecskegyorsító felrobbanása tönkretette a hallását, és az emiatt beépített hallókészülék alapján támadt az az ötlete, hogy szonikus fegyvert készít magának. Célja egyszerű: a bosszú.

flash 6

Szerencse, hogy a készítők ismét a képregényes verzió módosítása mellett döntöttek, mert a Rathaway által megtestesített gonosztevő, Pied Piper eredeti felszerelése semmiképpen sem illett volna a képbe. Így megint csak épp annyi változott, hogy a karakter felismerhető maradjon, de passzoljon a sorozat fél-realista stílusához. Ami a forrásanyag felhasználását illeti, a Flash még mindig kiválóan teljesít. Továbbra is fennálló probléma viszont, hogy nem igazán lehet együtt érezni az ellenséggel. Rathaway múltjában elég sok a fájdalom, hiszen mindenki elhagyta őt, és attól még, hogy nem túl kedves személyiség, fájhatna érte az ember szíve egy kicsit, de a sorozat egy pillanatra sem vált olyan nézőpontra, amelyből ez lehetséges volna.

flash 3

A The Sound and the Fury ütős kis rész volt, sok ármánnyal és sok akcióval. Érdekes volt látni, ahogy Rathaway színre lépésével Dr. Wells is reflektorfénybe kerül – roppant ügyesen van ütemezve az apróbb részletek felfedése a karakterrel kapcsolatban, hiszen mindig rengeteg kérdés marad, és még ez után a rész után sem lehetünk biztosak Barry mentorának jó vagy rossz mivoltában. Joe sem biztos benne, így nyomozást indít Wells ellen, persze Barry háta mögött – újabb időzített bomba a történetben. Ami viszont az akció részt illeti, kicsit megint visszaesett a képi megvalósítás színvonala, főleg a múlt heti szellemirtós leszámoláshoz képest. Barry kétszer ütközik meg Rathawayjel, és mindkétszer az a végső nagy dobás, hogy lehúzza a szonikus kesztyűit. Kicsit béna.

flash 5

A mellékszereplők azonban ezúttal nem panaszkodhattak, főleg Cisco kapott jó jeleneteket – láthattuk, hogyan kezdte pályafutását a S.T.A.R. laboratóriumban, megtudhattuk, hogyan érez az új zsenipalánta szerepe iránt, sőt még spanyolul is hallhattuk beszélni, ami nekem különösen tetszett és nagyon badass volt. Ezúttal Iris sem volt olyan fárasztó, mint lenni szokott – új újságírói állása ügyes húzás volt, kíváncsian várom, mi lesz belőle.

flash 4

Ezen a héten kaptunk egy mini Arrow-utalást is, hiszen a rész elején üldözött motorosok, a Royal Flush Gang korábban Starling Cityben garázdálkodott. Eddig mindig jól sült el, ha volt kommunikáció a két sorozat között, és szerencsére úgy tűnik, nem tervezik abbahagyni az Íjász és Flash történetének összefonását. Erre csak annyit tudok mondani: még crossovert!

Szerző

PillerEmi
Korábbi szerkesztő

Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.