Ami Misplacednek a Selfie, az nekem az A to Z: egy tündéri, imádnivaló szitkom, amit természetesen tizenhárom rész után elkaszáltak.
A sorozatról ugyan már zengetem egyszer a pilotot követően, de azért álljon itt még egyszer röviden a történet: a központban egy fiatal pár, Andrew (Ben Feldman) – egy internetes társkereső munkatársa – és Zelda (Cristin Milioti) – egy ügyvéd – áll, akik szomszédos épületben dolgoznak (ráadásul irodáik ablaka egymásra néz), ám az elmúlt években valahogy mindig elcsusszantak egymás mellett. A sorozat első részében azonban megtörténik a nagy találkozás, amit rögtön vonzalom, és hamarosan kapcsolat követ. A széria ennek a kapcsolatnak a krónikája, méghozzá nagyon is édes, releváns problémákkal foglalkozó, minden negativitást nélkülöző krónikája. A központi párt még megtámogatja Zelda dívalelkületű lakótársa, Sophie (Lenora Crichlow), Andrew kissé zakkant legjobb barátja, Stu (Henry Zebrowski) (amúgy ez a kettő egy egyéjszakás kalanddal nyit, ami az évad első felében számos súrlódáshoz vezet), valamint Andrew főnöke, a profitorientált és szociálisan kicsit visszamaradott Lydia (Christina Kirk), és a srác két kicsit furcsa munkatársa, Dinesh (Parvesh Cheena) és Lora (Hong Chau).
Ami igazán tetszett a sorozatban, az az, amit már az előbb is említettem: egy csepp felesleges drámát vagy negativitást sem erőltettek bele. Igen, minden részben volt valami konfliktus: Andrew és Zelda még nem definiálta kapcsolatát, és attól fél, hogy a másik időközben más férfival/nővel is találkozik; képtelenek kicsit elvonulni, mert vagy Stu, vagy Sophie mindig útban van; megbeszélik, hogy együtt töltik a karácsonyt, mikor valójában mindketten úgy érzik, ez még túl korai – ilyen, és még számos ehhez hasonló probléma tűnik fel a tizenhárom rész folyamán, amikből mindegyiket sikerült édesen megoldani, anélkül, hogy gyakorlatilag bárkinek fel kellett volna emelnie a hangját. A legdurvább szituáció természetesen az utolsó részben tűnt fel, mikor is Andrew egyik exe, akivel barátok maradtak, pár napra meghúzta magát a srácnál, miközben Zelda úgy érezte, hogy a lány próbálja ellopni barátját. Ebben az epizódban ezért már volt pár szívszorító jelenet, de a rész így is pozitív hangnemben ért véget.
Andrew és Zelda párosát nagyszerűen kiegészítették a mellékszereplők, akikből pont annyit kaptunk, amennyit kellett. Sophie kifejezetten érdekes karakter, egyszerre karrierista figura, és olyanfajta nő, aki tragédiának éli meg, ha szingli, és emiatt néha rossz döntéseket hoz. Stu kicsit más tészta, ő ugyanis már kezdett átmenni a paródia-kategóriába: az agya és a szája közt semmiféle filter nem létezik, olyan dolgokról meg már nem is beszélve, hogy mivel fél a dörgéstől, viharos éjszakákon simán bebújik Andrew és Zelda közé az ágyba.
A két legjobb baráttal ellentétben Lydia kvázi külön létezik a többi szereplőtől, cselekményszálai többé-kevésbé önállóak, és csak bizonyos pontokon kapcsolódnak Andrew-hoz és Zeldához. Lydiát legfőképpen az internetes társkereső virágzása érdekli – mármint olyan szempontból, hogy mennyi pénzt hoz. Ez gyönyörűen le is jön abból a monológból, amit a pilotban nyom, amiben is kifejti, hogy a céljuk nem az, hogy boldog párokat hozzanak össze, hanem az, hogy minél több kuncsaftot szerezzenek, akik összejönnek, majd szakítanak is, hogy még tovább vegyék igénybe a cég szolgáltatásait. Lydia az elején nem éppen egy érző lényként jelenik meg, és viselkedése a szezon végén is még kicsit erőltetett, mintha csak utánozná a körülötte lévőket, de azért ő is elég érdekes fejlődésen megy keresztül: például romantikus kapcsolatot létesít, és arra is rájön, hogy néha hatásos, ha kedves az alkalmazottaival.
Mint már említettem, a szezon egy elég drámai résszel ért véget, ami nyújtott is valamilyen szintű végpontot, meg nem is. A záróakkordok kielégítők, nem érezzük úgy, hogy a sorozat nem kapott lezárást, és minden csak lóg a levegőben, viszont nem is hozza azt az „itt a vége, fuss el véle”-feelinget. Nem, a befejezés kicsit utalgat arra, hogy van ez még tovább is – már az is egy jel, hogy nem értünk a sorozat elején kijelölt periódus (Andrew és Zelda „együtt járásának” hossza) végére, de még ráadásul Katey Segal – aki minden epizód elejét és végét narrálta – is azt mondja kis monológjában a végén, hogy „ez a tévéműsor Andrew és Zelda kapcsolatának krónikája” – így, jelen időben, nem múltban.
Az A to Z egy nem túl csavaros, ám végtelenül bájos kis sorozat, ami, szerény véleményem szerint, azért többet érdemelt volna meg tizenhárom epizódnál. Viszont a befejezés ismeretében azért maradt bennem egy költői kérdés: nagy botorság lenne abban reménykedni, hogy például a Netflix berendel belőle még tizenhárom epizódot, hogy legalább az ABC végére érhessünk?
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
