Nem titok, hogy mostanában nem voltam teljes egészében megelégedve a sorozattal, ám a szünetben robbant a hír, miszerint berendelték a harmadik évadot, amit én annak a jelének tartok, hogy az írók szerint még van annyi szufla a sztoriban, hogy összehozzanak belőle még egy szezont. És ennek nyomán mielőtt nekiestem volna az új résznek, elhatároztam, hogy ennek nevében teljesen pozitívan fogok hozzáállni az epizódhoz. Ez többé-kevésbé sikerült is.
Az előző rész végén felakasztottak mindegyikén megtalálják a sötét lovas jelét, amiről értesülve a kardinális kijelenti, hogy mindenki, akin ez a jel van, a gonosz szolgája, és hajtóvadászatot indít ellenük. Egy nemes asszony elő is lép, és bevallja, hogy látta a jelet Condén, ezzel menekülésre kényszerítve a férfit. A vér hercegének Mary segít eljutni bátyja, Navarre királyának franciaországi kastélyába, ahol a ravasz király tárt karokkal fogadja őket, és rögtön újabb tervek szövögetésébe kezd. Eközben a francia udvarban Francis és Bash morálisan megkérdőjelezhető tervet eszel ki, hogy rávegyék a kardinálist, vonja vissza a hajtóvadászatot a jelet viselők ellen, Kenna pedig gyanítani kezdi, hogy Catherine mérgezi Claude-ot, és mindent megtesz, hogy megmentse a lányt, akkor is, ha Claude a pokolba kívánja emiatt.
Nem azt mondom, hogy nem voltak hibái ennek a résznek, mert voltak, de azért számos dicséretre méltó pillanat is helyet kapott benne. De talán kezdjük azokkal a dolgokkal, amik csípték kicsit a csőrömet.
Túl sok a szál – olyannyira sok, hogy szinte már elveszek bennük, arról nem is beszélve, hogy mindez alig negyven percbe belesűrítve nagyon tömény hatást kelt. De, az írók erényére legyen mondva, most legalább ezek a szálak logikusan kapcsolódtak egymáshoz, egész szép kereket alkotva, akkor is, ha még nem egészen tiszta, hová is tartunk hosszútávon. Viszont egy hibába többször beleestek az alkotók az epizód folyamán, méghozzá egy olyan hibába, amire számos kreatív írással foglalkozó könyv figyelmeztet: elmondtak dolgokat, nem pedig bemutattak. Persze ez arra vezethető vissza, amit már mondtam – túl sok a sztori ennyi játékidőre, ezért bizonyos pontokon fel kellett pörgetni az eseményeket.
A másik dolog, ami nagyon zavar, méghozzá már egy ideje, az Catherine. Az anyakirályné volt a kedvencem az első évadban, de egy ideje már inkább idegesítő a karakter, semmint érdekes és lenyűgöző. Nagyjából sejtem én, hogy mit akarnak kihozni az írók ebből a „Claude ölte meg az ikreket”-szálból (biztos vagyok benne, hogy nem ő volt), de a látomás Henryről akkor sem több, mint olcsó hatásvadászat, egy mondvacsinált indok, hogy még több szexet tegyenek a sorozatba. Erre amúgy szerény véleményem szerint nem is lenne szükség – gondoljunk csak bele, mennyire szexi volt Bash és Kenna jelenete az epizód végén, mindenféle hatásvadászat nélkül!
És akkor a pozitívumok: eddig nagyon lógott a levegőben ez a sötét lovasok jele-mellékszál, most viszont egészen összerántották a dolgot, és végre kapott valami normális jelentőséget. Emellett az összes többi szál is egészen működött önmagában – leszámítva a Claude-Catherine–szálat, mint azt már említettem, bár a szereplők viselkedése önmagában ott is rendben volt, csak hát a szituáció háttere gyenge egy pöppet.
Régebben a megerőszakolós szálat is szidtam kicsit, mivel túl random módon behozottnak éreztem, viszont el kell ismernem, hogy mostanra már egészen dolgoznak vele. Mary lelki válsága nagyon szép, az érintéstől való ódzkodása és párkapcsolatai problémái Francissal egész szépen működnek, bár szeretném jelezni, hogy most már igazán történhetne vele valami pozitív dolog is, miután szegénykém az évad eleje óta folyton csak szív, és kezdünk elérkezni ahhoz a ponthoz, ahol ez már nem kelt szimpátiát a nézőben, inkább csak idegesíti.
Francis és Bash terve is jó volt, bár a végkifejletet már az elején ki lehetett találni. Viszont amit ebben a részletben szeretnék megdicsérni, az a homoszexuális szál. A Reign az évadban egyszer már próbálkozott ezzel, mikor csak úgy random megjelent két leszbikus szolgálólány, amit szidtam is, mivel ez a „fordulat” egyáltalán nem volt indokolt. Itt viszont remekül működött a homoszexuális szál, miután volt súlya és funkciója – a történetszálban megjelenő két férfi ugyanis az egyház tagja, így kapcsolatuk nagyszerűen rávilágít a Vatikán képmutatására.
Bár a sorozat hosszú távú terveit, mint már mondtam, képtelen vagyok behatárolni, azért van pár szál, ami igencsak érdekes dolgokkal kecsegtet. Az egyik ilyen szál Condé bátyjának – akinek már morálja is érdekes, a parti, amit az epizódban tartott, pedig egészen lenyűgözött, már csak a gyönyörű képi világ alapján is – tervei, a másik Condé vonzódása Maryhez. Ezeken felül kíváncsi vagyok rá, mi történhetett valójában az ikerhercegnőkkel, miután biztos vagyok benne, hogy halálukért nem Claude a felelős – én itt összeesküvés-szagot érzek, amit nagyon szeretek.
A Reign még mindig nem hozza azt a színvonalat, amit az első évad elején, viszont mintha kezdené összerántani magát. És mivel a készítők tudják, hogy még bőven van idejük cselekményt építeni, biztos nagy durranásokkal készülnek még, aminek kapcsán pislákol bennem a remény, hogy a sorozat még visszanyerheti régi fényét.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback