Legutóbb ott hagytuk abba, hogy Oliver megküzd Ra’s al Ghullal, és veszít. Nem kell ismerni a képregényeket ahhoz, hogy ne aggódjunk igazán a sorozat főhőséért, és a folytatás nem is arról szól, hogy túléli-e az Íjász ezt a kis kalandot, vagy sem. Olcsó és felesleges feszültségkeltés helyett az Arrow megdöbbentően erősen kezdi az évet.
Roy, Diggle és Felicity folytatják a bűnüldözést, miközben Oliverre várnak, egyre kevesebb és kevesebb reménnyel. Végül ironikus módon Malcolm Merlyn szolgáltat bizonyítékot az Íjász halálára és a csapat szétesik. Az időzítés rosszabb nem is lehetne, mert közben megjelenik Danny Brickwell (Vinnie Jones), akin látszólag nem fog a golyó, és bizonyítékrablás segítségével kiszabadít mindenkit, akit az Íjász csapata elfogott az elmúlt nyolc hónapban.
A Left Behind története a sötétnél is sötétebb. Oliver nélkül a reflektorfény a sorozat mellékszereplőit világítja meg, azt, ahogyan az Íjász hiányára reagálnak. Szép aprólékosan van ábrázolva, ahogy a csapat eleinte még tartja magát – Diggle még fel is veszi a zöld ruhát, hogy fenntartsa a látszatot a világ számára – aztán lassan, de biztosan összeroppannak. Felicity ebben a részben is nagyot alakít, szívszorító pontossággal megy át a gyász fázisain és ő a kapocs egy másik leendő hőssel, Rayel, vagyis Atommal, akit kiábrándultságában és fájdalmában visszautasít – ez a vonal különösen jó volt. Ráadásul az egyetlen fény ebben a sötétségben Laurel, aki végre valahára felveszi a szuperhős ruhát. Nagyon itt volt az ideje, és elegánsan lett kivitelezve, mintegy fordított folyamatként – ahogy az Íjász csapata leépül, úgy határozza el magát és lép a színre Fekete Kanári.
Muszáj szót ejteni Danny Brickwellről is, aki a következő nagy ellenség, Brick, azaz Tégla. Vinnie Jones fellépése és akcentusa szépen illett a szerephez, így egy igazán jó karaktert láthatunk megszületni. Ráadásul a vele való harc itt is gyönyörűen hozta az Oliver hiánya okozta kontrasztot – eltűnik az Íjász, mire az áltata lesittelt bűnözők kiszabadulnak, és ezen még Diggle és Roy sem képes segíteni. Pedig kitettek magukért, a harcjelenetek koreográfiája eszméletlen volt – ez is a sorozat egy olyan aspektusa, ami egyre jobb és jobb.
A flashback ezúttal lényegtelennek tűnhet a rész közben, de a végére gyönyörűen összeérnek a szálak. Külön tetszett, hogy a készítők tényleg nem akartak azon lovagolni, hogy Oliver él-e, vagy meghal. Ehelyett több szerepet kapott Maseo, és rajta, valamint a visszaemlékezéseken keresztül inkább megmagyarázták, miért fogja túlélni ezt a részt az Íjász. Üdítően intelligens hozzáállás, és történetvezetési szempontból mindenképp dicsérendő döntés.
Egy szó, mint száz, az Arrow nagyon jól indul, és erről a pontról visszatekintve elképesztő látni, mennyit fejlődött a sorozat. Ügyes a dramaturgia, látványosak a harci jelenetek és majdnem az összes karakter úgy viselkedik, ahogy kell. Közben pedig újabb hősöket is kapunk, nem beszélve a brit akcentusú, de mégis vadállat gonosztevőről. Mi kell még?
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
