Lassan ébredeznek téli álmukból az amerikai sorozatok, és tegnapelőtt (azaz nálunk tegnap) az Odaát is visszatért. A midseason finálé számomra jó sok kivetnivalót hagyott maga után, főleg történetvezetési szempontból, de az új epizód, a The Hunter Games – piros pont a címért! – végre olyan, amilyennek egy Supernatural résznek lennie kell: izgalmas, olykor durva, véres, de ugyanakkor drámai.
Dean Winchester (Jensen Ackles) nagyon nincs jól. Legutóbb konkrétan vértől átázva láthattuk a finálé utolsó perceiben, ami egyértelműen arra utal, hogy a Pecsét bizony ismét erőre kapott. A helyzet súlyával Sam (Jared Padalecki), de maga Dean is tisztában van, és Castielhez (Misha Collins) fordulnak segítségért, aki még mindig a csökönyös tinédzsert, Claire-t (Kathryn Love Newton) próbálja észhez téríteni, kevés sikerrel. Castiel tudása a Pecsétről azonban nem elég ahhoz, hogy eltávolítsák, de még a bunker könyvtárában sincs elég információ. Úgy tűnik, az egyetlen lény, aki segíteni tudna, épp láncra verve csücsül a még mindig romokban álló Mennyország börtönében – igen, Metatronról (Curtis Armstrong) van szó. Castiel ki is szabadítja az univerzum legutáltabb angyalát, és a srácokkal közösen együttműködésre próbálja bírni az írnokot, de, mint tudjuk, ő Metatron, és még a levegővételét sem szabad elhinni. Közben a Pokolban is zajlanak az események, ugyanis Rowena (Ruth Connell) feltett szándéka, hogy megingassa Crowley (Mark Sheppard) uralmát, és egyelőre úgy tűnik, ez sikerülni fog neki.
Igen, nekem is az volt az első reakcióm, hogy „na neee, már megint Metatron?”. Igen, még mindig a Purgatóriumba kívánom ezt a nem mondom ki, hogy kit, mert a Pokol nem elég förtelmes. Igen, rendkívül élvezetes volt nézni, ahogy Dean gyakorlatilag péppé verte. A gonoszkodást félretéve, Metatront valószínűleg nem most láttuk először és utoljára a szezonban, mert egyrészt egyetlen alkalom miatt felesleges volna visszahozni (még akkor is, ha megkapta, ami neki járt, és ezt sokan biztosan elégedetten nézték), másrészt ne felejtsük el, hogy ő az az írnok, aki anno legközelebb állt Istenhez, tehát 99 százalék, hogy tud valamit Káin Pecsétjéről. Akár lesz köze Metatronnak az ő sorsához, akár nem, Dean jellemfejlődése továbbra sem marad elhanyagolható. Ha már szóba került Dean, hadd dicsérjem kicsit Jensen Acklest: igen, démon Dean is félelmetes volt, de a Káin Pecsétje miatt folyamatosan a sötét oldallal küzdő Dean még inkább az – még most is borsódzik a hátam attól, ahogy Metatronnal beszélt a bunkerban.
A Crowley-Rowena sztori is érdekesnek ígérkezik. Rowenáról tudjuk, hogy rendkívül erős boszorkány, aki több száz éves, rég feledésbe merült praktikákat ismer, és azt is tudjuk, hogy ezeket nem fél használni. Crowleyt rég nem láttuk ennyire bizonytalannak, gyengének és félősnek, ráadásul már Rowena érkezése előtt is akadtak lázadók alattvalói között. Ugyanakkor az is biztos, hogy a Pokol királyát sem ejtették a fejére (arról nem beszélve, hogy közönségkedvenc karakterről van szó), úgyhogy azért annyira őt sem kell félteni, csak kérdéses, mikor fogja észrevenni, mi folyik a háta mögött, és hogy mit tesz ellene.
Hölgyeim és Uraim, az Odaát visszatért, és úgy tűnik, minden úgy megy, ahogy annak mennie kell. Tény, hogy egy jó epizódot számtalanszor követett már egy halom rossz, és ez fordítva is igaz – mindenesetre én optimista vagyok a folytatást illetőleg.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback