Tudom, hogy elcsépelt frázis az, hogy milyen ritkán sikerül egy folytatás jobban, mint az elődje, ám ettől függetlenül még a St. Trinian’s 2 több szempontból is jobban teljesít elődjénél.
Új tanév veszi kezdetét a St. Trinian’s lányiskolában, persze a maga káoszával és újításaival – rögtön van egy új diákunk, Roxy (Sarah Harding), miközben Annabelle (Talulah Riley) feljebb lép a ranglétrán, és betölti az immár végzett Kelly (Gemma Arterton) prefektusi posztját. Már éppen kezdenének lecsitulni a dolgok, amikor Celia (Juno Temple) beszökik a könyvtárba (amiről sokan nem is tudták, hogy létezik), és megpróbál onnan elcsórni egy gyűrűt. Az új vezetői pozíciójába még bele nem szokott Annabelle megállítja az akciót, és vallomásra biztatja Celiát, mire az beismeri, hogy egy férfi bérelte fel rá, hogy lopja el a gyűrűt, amiért húszezer fontot ígért. A lányok elhatározzák, hogy jobban legombolják a férfit, ám mikor az eredeti összeg ötszörösét kérik a gyűrűjét, az eláll az üzlettől, majd embereivel megrohamozza az iskolát és ellopja a gyűrűt. Az igazgatónő, Camilla Fritton (Rupert Everett) ekkor meséli el a lányoknak a gyűrű történetét: négyszázhúsz évvel korábban az egyik őse, a kalóz Archibald Fritton (szintén Rupert Everett) eltulajdonított egy nagyobb adag aranyat az I. Erzsébet uralmát megdönteni készülő Lord Pomfreytól (David Tennant), majd a kincset elásta. Ezek után készítetett két gyűrűt, amik a rejtekhelyhez vezetnek – ezek közül az egyiket lopta most el a jelenlegi Lord Pomfrey (szintén David Tennant). A lányoknak persze több sem kell, rögtön elhatározzák, hogy megtalálják a második gyűrűt, majd pedig visszalopják az elsőt Lord Pomfreytól, hogy elhappolhassák a kincset a Lord orra elől.
Ami mindenképpen fejlődés az első részhez képest, az a szerkezet: itt már nincsenek felesleges mellékvágányok, és a tényleges cselekmény sem a film közepén indul be. Nem, itt van egy laza bevezetőnk, amit követően, úgy tíz perc után, már fel is tűnik az első gyűrű, és megindul előbb a szervezkedés meg a nyomozás. És mit ne mondjak, egész széles azoknak a dolgoknak a palettája, amit a lányok véghezvisznek ahhoz, hogy megszerezzék a kincset: van itt ördögűzés, belógás egy fiúsuliba srácnak öltözve, flashmob, és egy ponton az igazgatónő a visszatérő Geoffrey Thwaites (Colin Firth) oldalán még végig is imprózza a Rómeó és Júliát a Globe színpadán.
Ennek megfelelően a hangulat is, nos, ha nem is maradt ugyan az, mint az előző filmé, de azért erősen megközelíti azt. A második rész mintha egy kicsit könnyedebb, kicsit a valóságtól elrugaszkodottabb lenne, de ez nem is baj, ugyanis mindez a film élvezeti értékén nem ront. Esetleg azt kicsit kifogásolnám, hogy az első rész rengeteg visszatérő fontosabb szereplője mellett (mondom, még az azóta titkos ügynöknek állt Kelly is visszapillant pár jelenet erejéig) a Russell Brand alakította Flash nem tűnt fel újra a színen.
Amit még jónak tartok, hogy e mögött a film mögött, elődjével ellentétben, ahol a lényeg az iskola és anarchia fenntartása volt csupán, itt most megjelent egy erősebb tematika: a feminizmus és a nőgyűlölet. Jó, a feminizmus és a nőgyűlölet egy kifacsart-kitekert, már-már paródia verziója, de akkor is. Ugyanis Lord Pomfrey egy olyan titkos szervezet, az AD1 vezetője, ami szent célul tűzte ki, hogy elnyomásban – és a konyhában – tartja a nőket. A szervezet céljai persze nagyon sarkítva vannak – ezért is szórakoztatók –, de ettől függetlenül még rémisztő, hogy van, aki komolyan így gondolkodik.
És akkor a negatívumok, mert azért azokból is akadt, bár inkább apró hülyeségek formájában. Először is a szinkron: sajnos aki ezt a filmet fordította, az nem egyeztette össze az előző résszel, így lett a kolifőnökből prefektus, a top dívákból pedig luxus csajszik, miközben Juno Temple is új magyar hangot kapott. Mondjuk a szinkront illetően ezeken kívül csak egyetlen dologba kötné bele: hogy a magyar nézőnek is átmenjenek a feliratokon olvasható poénok, azokat néha bemondják hangalámondással – csakhogy egyszer hibásan. Ugyanis a falon van egy felirat, ami arra figyelmezteti a behatolókat, hogy – itt jön a csavar: az eredeti feliraton az áll, hogy „prosecuted”, vagyis vádat fognak emelni ellenük, csakhogy ezt a lányok átírták „persecuted”-re, vagyis a tábla végül azt jelenti, hogy a behatolók meg lesznek kínozva. Na, itt a magyar megragadt annál a verziónál, hogy a törvénnyel gyűlik meg majd a delikvensek baja.
Én személy szerint azt is nehezményezném, hogy rengeteg szereplőt lecseréltek az előző rész óta – ez mondjuk a legtöbb esetben azt jelenti, hogy egy új karaktert hoztak be egy már ismert pozícióba (pl. új vezetője lett a gyíkoknak), ami a szereplők skicc-szerűsége miatt meg is oldható, az viszont már tényleg csípte a csőrömet hogy a top dívák eddig némi diverzitást mutató trióját homogén szőke-kupacra cserélték. És ha már szőkék: azért ebben a filmben is megvan a totál felesleges karakter, méghozzá Roxy személyében – de őt legalább ellensúlyozza David Tennant, akinek a szerepe mondjuk kimerül abban, hogy gonoszan néz és ördögien mosolyog, de azt legalább piszok jól csinálja.
Ezeken túl több helyen felmerül még kisebb-nagyobb történelmi probléma (nem a korszakhoz megfelelő öltözet, Fritton kapitány korában még nem találták fel a teleszkópot, stb.), de mivel maga a film ilyen pimaszul elrugaszkodott a valóságtól, ezek igazából egyáltalán nem zavarók.
Szóval igen, ritka az, ha egy folytatás már csak arra is képes, hogy tudja hozni az elődje színvonalát, ám éppen ezért külön öröm, ha az ember talál egy ilyen filmet – a St. Trinian’s 2 pedig pont egy ilyen mozi.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
