A macskák több horrorban is megjelennek, de Stephen Kingnek ezt a történetét nem ismertem, pedig ő is írt már félelmetes állatokról: vérszomjas bernáthegyiről (Cujo) vagy állattemetőről. Ráadásul túlságosan elfogult vagyok a macskákkal kapcsolatban (olyan értelemben, mint az ókori egyiptomiak), ezért nem voltam benne biztos, hogy el tudok képzelni egy gonosz, vérszomjas, kísértetiesen villogó szemű macskát, amint átkot szór az emberekre. A Macskaszem szerencsére nem ilyen történet, még csak nem is számít teljesen horrornak, inkább lidérces mesének, ami valószínűtlen elemekből rak össze három különböző történetet, ezeknek az egyetlen közös eleme pedig a cirmos kóbormacska, ami mindenhol ott van, és mindent lát.
A három történet közül kettőben a macska csak passzív szerepet kap, de a harmadikban ő a főszereplő, sőt, inkább hős. A három különböző eset más–más városokban játszódik. Először a macska felugrik egy teherautóra, ami egészen New Yorkig viszi. Ott felkapja egy ismeretlen ember, aki, gondoltam, házi kedvencet keres, de igazából egészen más célja van vele. A következő képben egy jól öltözött férfit látunk, akit egy barátja fuvarozott el egy olyan irodához, ahol elképesztően hatásos módszerekkel szoktatják majd le a dohányzásról.
Emberünk máris a váróteremben találja magát egy szinte hisztérikusan zokogó férfi mellett, majd láthatóan megkínzott állapotban megjelenik az ismeretlen felesége is.
Már ez a jelenet is elég szürreális volt nekem ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet, de a lényeg még csak ezután jön: már éppen meggondolja magát, és sietve távozna, amikor megjelenik egy ember, aki valószínűleg az igazgató lehet, bevezeti őt az irodájába, kérdéseket tesz fel a gyerekéről, azután megmutatja, hogyan is működik a híresen hatékony módszer. Egy szobát mutat, ami úgy van kialakítva, hogy vezesse az áramot, és itt látjuk viszont a macskát, akit az áram és egy kis zene segítségével szó szerint megtáncoltat. Az igazgató közli, hogy ha az ügyfél rágyújt, végignézheti ugyanezt a felesége főszereplésével, ha viszont másodszorra és harmadszorra is dohányozni próbál, egyre súlyosabb büntetések várnak rá és a családjára. A férfi először nem hiszi el, hogy tényleg minden egyes pillanatban figyelik őt, amíg bizonyos nyomokból rá nem jön, hogy tényleg így van, és ezután már csak az a kérdés, meg tudja–e menteni a családját, vagy eluralkodik felette a függőség.
Ez a történet a legjobb a három közül, mert szürreális hangulatával megborzongat, annak köszönhetően, hogy egy súlytalannak tűnő problémára halálosan komoly megtorlást ígér. Ezzel arra emlékeztet, hogy soha sem csak magunknak ártunk a függőségeinkkel, és, hogy milyen nehéz nekik ellenállni. Aki legalább hallomásból ismeri Stephen King életét, tudja, hogy ő is hosszú időn keresztül küzdött az alkohollal és a drogokkal, vagyis inkább anyagi helyzetének köszönhetően bőséggel fogyasztotta mindkettőt, ami azt eredményezte, hogy évtizedeken át keményen függő volt. Az ekkoriban (főleg 80-as évek) írt történetein ez meghatározó nyomot hagyott, és saját bevallása szerint van olyan regénye, amelyre egyáltalán nem emlékszik. A Macskaszem első története nyomasztó hangulatával nagyon jól megteremti azt a lelkiállapotot, amiben King azokban az időkben élhetett, ráadásul úgy, hogy ennek nem is volt tudatában.
A másik két történet nem ennyire érdekes. Stephen King szerint horrort írni könnyű, de jó horrort írni már egyáltalán nem, és ebben egyet értek vele. Az eredeti változatban lehet, hogy működik mind a három esemény, de a filmben egyre jobban csökken az értékük. Az alapsztori mindegyik esetben elég félelmetes, és a másodikban még nagyjából sikerül is beletenni valami pluszt, ami többé teszi az alaphelyzetet cél nélküli rémisztgetésnél, de ez a harmadikból már teljesen hiányzik.
A második történetben a macska egy milliárdos kedvence lesz, miután egy ismerősével fogadott arra, hogy a csúcsforgalmon élve átjut az úttest közepén rekedt állat, és ezzel kétezer dollárt nyer. A szadista, tipikusan lelkiismeretlen gazdag ember elrabolja felesége szeretőjét, és vele is fogad: ha körbekerüli a felhőkarcolót az alig talphossznyi padkán végigsétálva, akkor neki ad mindent, a feleségétől elkezdve a vagyona egy részéig, viszont ha ebbe nem megy bele, természetesen azonnal lelövi. A macska itt csak szemlélő, de azért kivárja a fogadás végét, mielőtt lelépne.
A harmadik történet egy vidéki kisvárosban játszódik, ahol a kis Amanda (Drew Barrymore) szobájának falában egy kis élőlény él: egy gonosz kinézetű, hegyes fogú, apró manó, aki álmában el akarja szívni a kislány lélegzetét. A macska szerepe itt végre cselekvő, ugyanis az ő feladata megmenteni Amandát a nagyjából tengerimalac méretű lénytől. Ez a történet már inkább nevetséges, mint félelmetes. Mindenkinek ismerős gyerekkorából a falban vagy ágy alatt lakó szörny története, de ez a lény inkább viccesen néz ki, nem komolyan vehető, hogy meg tud harcolni a macskával. Ebben a részben viszont, csak úgy mellékesen, jól érvényesült az a régóta köztudott tény, hogy kisgyerekek és állatok szerepeltetése a filmekben, reklámokban mindig vonzza a nézőket. Itt egyszerre láthatjuk az édes, szőke kislányt és egy hasonlóan édes, zöld szemű macskát. Lehet, hogy a szörny nem jött be, és az egész sztori elég butára sikeredett, de legalább lehet valamin olvadozni. A macska pedig természetesen csak pozitív szereplő lehet.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
A macska imádni való!
Naná, hogy olvadtam tőle! 🙂