Az első két résszel úgy voltam, hogy jó, cuki, de lehetne jobb is. A második kettőnél ráébredtem, hogy mennyivel mélyebb is ez a sorozat, mint azt először hittem. Az eheti két részben pedig már gyakorlatilag nem volt semmi, amit ne imádtam volna.
A Completely Mad… Alenában hőseink végre elérkeznek Valenciába, és Galavant már támadná is a kastélyt, ám Isabella, akiben tulajdonképpen már rég felébredt a lelkiismeret, ráveszi, hogy mivel bűzlik, előbb menjenek el egy kolostorba, ahol megfürödhet – így Isabella időt nyer, és még meg is gyónhat a kolostor vezetőjének (vendégsztár Weird Al Yankovich). Persze, a sorozathoz híven itt is van egy kis csavar: a valenciai szerzetesek ugyanis nem némasági, hanem éneklési fogadalmat tesznek. Eközben a palotában Madalena megunja, hogy tökkelütöttekkel van körbevéve, és a saját kezébe veszi a dolgokat: először is kideríti, hogy mire készül Richard, majd pedig mozgásba lendít egy ördögi tervet.
A Dudgeons and Dragon Ladyben Galavant és Madalena ismét találkozik, és a nő ki is fejti, hogy neki tulajdonképpen nem lenne ellenére, ha felmelegítenék a káposztát, mondjuk csak úgy, ha ő közben királyné maradhat, aminek hatására Galavant kénytelen eltöprengeni azon, hogy Madalena valóban szereti-e. Eközben Richard besokal, amiért mindenki átejti és keresztülnéz rajta, és eltökéli, hogy kideríti, miért is van ez így – és ennek a célnak a nevében, szakácsa tanácsára, felkeresi Xanaxot, a varázslót (vendégsztár Ricky Gervais).
Az utóbbi két hétben leginkább azon problémáztam, hogy kevés a játékidő, és ezért kiforratlannak tűnnek a történetszálak – nos, örömmel jelenthetem, az ötödik-hatodik epizódra az alkotók megtalálták az egyensúlyt, és így két gyönyörű, kerek, cselekménydús részt kaptunk. A humor, a zene és a karakterfejlesztés mellett a héten jutott idő a tényleges cselekményre, és ami még ennél is fontosabb, egész szép kis csavarokat sikerült beletenni a részekbe. Jó, nem azt mondom, hogy ezekre a csavarokra nem lehetett számítani, de azért ügyesek, sőt, az ötödik rész záróképe kifejezetten baljóslatú.
A két nagy vendégsztár, Weird Al Yankovich és Ricky Gervais remekelt, de bevallom, nekem az utóbbinak játéka is jobban tetszett, és karaktere is jobban a szívemhez nőtt (jó, de Ricky Gervaist már Muppets Most Wantedben is imádtam). Xanax, akinek már a neve is zseniális, haláli egy figura, egy beszívott spirituális vezető (mivel annak nevezheti magát, de varázslónak jogi problémák miatt már nem), az anyja padlásán (laboratórium) lakik egy emberré változtatott varanggyal, és bár segítőkész, folyamatosan felhívja a figyelmet a különböző szabályokra, nehogy jogsértést kövessenek el kuncsaftjai. Zseniális.
A Completely Mad… Alenában tetszett, hogy a szakács is kapott egy kis romantikus mellékszálat, duettje pedig Gwynne-nel (Sophie McShera), Madalena szolgálólányával bár kezdett kicsit átmenni kínosba, azért egész édes volt a maga beteg módján. Ebből a részből még kiemelném, hogy Madalena végre nem egy kvázi-eszközként jelenik meg (azt azért tisztázzuk, hogy azt leszámítva, hogy elindította a cselekményt, Madalena eddig elég passzív karakter volt), hanem ténylegesen odateszi magát, rendesen megbonyolítva a szálakat.
Ám mégis, bevallom, a Dudgeons and Dragon Lady jobban megérintett. Talán azért, mert ez az a rész, ahol gyakorlatilag minden fontosabb karakter megkérdőjelezte magát és az eddig történteket: Richard azt, hogy vajon miért olyan, amilyen, Galavant azt, hogy Madalena szereti-e, és ha nem, akkor az mit jelent számára, Isabella azt, hogy mihez kezdjen most, hogy elárulta barátait, Gareth pedig azt, hogy bár szereti az erős embereket (lásd: Madalena), ő mégiscsak Richardnak tartozik hűséggel, tehát akkor kinek is engedelmeskedjen?
És ezek a szálak gyönyörűen felgöngyölődnek, nézőpontok, hozzáállások változnak, összhang lesz ott, ahol eddig disszonáns volt, magyarán szólva a hatodik rész végére elérkezünk egy olyan ponthoz, ahol akár lelkiismeret-furdalás nélkül le lehetett volna zárni a történetet. De – haha – nem lesz lezárva, még nem, ugyanis még ott van Madalena ördögi terve (ide most úgy betennék egy nyelvnyújtogatós smiley-t!). Egy szó, mint száz, érdekes finálénak nézünk elébe.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
