Egy kedves, régi klasszikus, amiben Al Pacino az Ördög, Keanu Reeves vigyorog és Charlize Theron megőrül. Kell ennél több?
A történet szerint Kevin Lomax (Keanu Reeves) menő floridai védőügyvéd, aki egyetlen ügyet sem veszített még el. Miután parádés munkával felmentet egy tanárt (aki nagy valószínűséggel szexuális bűnöző) állásajánlatot kap – egy nagy New York-i cég keresi meg és bődületes pénzt ajánl neki. Kevin természetesen elfogadja a felkérést, és feleségével Mary Annel (Charlize Theron) a Nagy Almába költözik. Sötét dolgok történnek, először kisebbek, majd egyre durvábbak – Mary Ann szép lassan megőrül, Kevint pedig teljesen magába szippantja a munka, de főleg a cég vezetője, John Milton (Al Pacino) személye. Végig lehet tudni, hogy John maga az Ördög, mégis sok a meglepetés ebben a filmben.
Először is ott a roppant kidolgozott filozófiai háttér. Az ördög ügyvédje komoly társadalomkritikát fogalmaz meg, ami az elmúlt, lassan húsz évben mit sem vesztett aktualitásából. Az Ördög magáénak nevezi a huszadik századot, és nagy reményekkel néz a huszonegyedikre is. Hosszabb-rövidebb monológjaiban nagyon érdekes dolgokat mond, érdemes odafigyelni, még ha már szokatlannak is tűnik ennyi premier plán filozofálgatás. Ráadásul nem mindig olyan gondolatokat fogalmaz meg, amelyeket teljes mértékben el kéne ítélnünk – ilyen értelemben a film mondanivalója nem didaktikus, vagy egyértelmű. Mert akkor végül is kivel értünk egyet?
Időtálló és érdekes tematika az elidegenedés is. Míg Kevin saját hiúságának legyezgetésével foglalatoskodik, Mary Ann szép lassan elveszíti önmagát. Hagyja magát befolyásolni az otthona berendezésében, John tanácsára megváltoztatja a külsejét, gyerek utáni vágyában hallucinálni kezd, végül pedig teljesen szétesik. A változás gyönyörűen fel van építve, és nem csak az ő esetében – a karaktereknek abszolút ötös jár! Külön imádtam, hogy minden sátáni biznisz ellenére Kevin elvakultan hívő anyja sokkal ijesztőbb volt a random bedobott Biblia idézeteivel, mint maga az Ördög.
Ahhoz képest, hogy milyen régi a film, még a látvány sem rossz. Egészen a végéig (ahol azért kicsit kínos a „nagy szembesítés”) ügyes megoldásokkal dolgozik, sőt, egyes részeknél kifejezetten erős a képi világ – például amikor megmozdul a dombormű John szobájában. A hangulatra sem lehet kifogás, a filozofikus hangvétel mellett kellően horroros.
Mindenképpen érdemes megnézni Az ördög ügyvédjét – ez tipikusan az a film, ami sokadszorra is működik. Zseniális a színészi játék, jók a karakterek, érdekes a problémafelvetés, és a legutolsó jelenet! Az igazán elmés, megkoronázza az egész filmet, mikor már azt hinnénk, hogy egy sablonos, minden happy befejezést kapunk. „Hiúság: határozottan a kedvenc bűnöm.”
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
