A harmadik évad volt a sorozat csúcsa minden szempontból, és, ahogy mondani szokás, a csúcs után általában hanyatlás szokott következni. A The Thick Of It negyedik szezonjában megvan minden, ami az előzőekre jellemző volt: a fergeteges humor, a politika kritizálása, remek szereplők, a cselekmény minden eddiginél kacifántosabb, pörgősebb – mindezek ellenére valahogy mégsem ugyanazt az érzést váltotta ki belőlem, mint az előzőek.
A választások után a korábbi ellenzék került hatalomra, így a Szociális és Állampolgári Ügyek Minisztériumában is személyzet váltás következett be: immáron Peter Mannion (Roger Allam) és beosztottjai foglalják el a még mindig selejtes minisztériumi épületet. A csapat nem sokkal megválasztásuk után a saját kommunikációs vezetőjük, Stewart Pearson (Vincent Franklin) unszolására leginkább egy hippi csoportterápiához hasonlító brainstorming tábort tartanak az Isten háta mögött, ahol még térerő sincs – ennek egyedül maga Pearson örül csak. Távollétük alatt azonban azt a hírt kapják, hogy Mr. Tickel, egy parlamentellenes tüntető öngyilkosságot követett el, és Mannion pártja közvetetten ugyan, de felelősségre vonható az egykori ápoló halála miatt. Az irodába visszatérve természetesen mindent próbálnak helyrehozni, eközben azonban az immáron ellenzéket alkotó Nicola Murray (Rebecca Front) és csapata azon van, hogy visszavágjanak az elvesztett választásért. Nem sokkal később viszont kiderül, hogy Mannionék többször is csúnya szavakkal illették Tickelt, ezek a kommentek napvilágot is látnak. A kormány erre reagálva pert indít mindkét team bevonásával, mivel kiderül, hogy Nicoláék keze is benne volt valamilyen szinten a dologban.
A dinamika érdekesen lett megoldva ebben az évadban: az első öt részben pörögnek az események, több helyszínen is megfordulnak a karakterek, de az utolsó három epizódban végig a tárgyalóteremben vagyunk. Igazából nézőként abszolút nem zavart ez a megoldás, minden eseményt jól lehetett követni, az pedig külön tetszett, ahogy a pert beleszőtték az alkotók a cselekménybe. Konkrétan végigkövethetjük majdnem az egész procedúrát: minden karakter vallomását láthatjuk mindkét táborból, sőt, még néhol aprócska betekintést nyerhetünk a bírók életébe is – egyszóval ezek a jelenetek nagyon részletesen ki lettek dolgozva, ám ez mégsem ment a szezon első felének a rovására.
Kivitelezés szempontjából Malcolm Tucker (Peter Capaldi) viselkedése is tetszett a tárgyalóteremben. Nem spoiler, ha elárulom, hogy kommunikációs vezetőként Malcolm bizony meglehetősen sok illegális, vagy „félig illegális” dolgot csinált, hogy mentse pártja bőrét, és ezek a lépései a vizsgálódások során felszínre is kerülnek. A férfi eleinte határozott, eközben viszont – képességeit és hatalmas szakmai tapasztalatát kihasználva – próbálja kibeszélni magát a helyzetből, ám amikor látja, hogy nem áll nyerésre, egyből átmegy támadó farkasba. Ez egy rendkívül emberi reakció, ami meggyőz minket arról, hogy Malcolm sem tévedhetetlen, és ő sem tud mindent helyrehozni – ugyanakkor természetesen bosszantó, főleg, ha ő a kedvenc karaktered.
Szídni igazából semmit nem tudok eme évaddal kapcsolatban sem, mert minden a helyén volt, sőt, a sztori szempontjából talán még felül is múlta magát a sorozat. Az meg, hogy nekem nem nyerte el a tetszésemet, hát, Istenem, van ilyen – mindenesetre ne tessék kihagyni, csak éppen epikus végre ne számítsatok.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
