Ugyan már a második évad is dobogós helyet foglal el a listámon, a harmadik egyenesen a legfelső fokára kerül fel. Ez a szezon már nyolc epizódból áll, ezzel együtt a lehetőségek is kibővülhetnek, és ki is bővülnek: rengeteg új szereplőt kapunk, akiket nagy számuk ellenére gondosan szőnek be a cselekménybe, több csavar van az immáron legalább öt szálon futó cselekményben, de természetesen a humorra sem lehet panasz.
Hugh Abbot (Chirs Langham) távozását követően egy középkorú nő, Nicola Murray (Rebecca Front) kerül a Szociális és Állampolgári Ügyek Minisztériumának élére. Nicola megválasztása a pozícióra nemhogy B, de inkább ZS terv volt a kormány részéről, legalábbis Malcolm (Peter Capaldi) elmondása szerint. Ennek ellenére az irodában mindenki reménykedik abban, hogy a hölgy jobban teljesít majd, mint elődje. Murray eleinte valóban egy energetikus, karizmatikus és ambiciózus nőszemélynek tűnik, azonban a sajtó már egy hét elteltével piszkálni kezdi a férje sötét biznisze és a lánya privátiskolába irattatása miatt. A miniszter asszony próbálja fenntartani a határozottság látszatát, ám szinte minden egyes médiaszereplése katasztrófába torkollik. Helyzetét még legalább három külső faktor is nehezíti: a Malcolmhoz hasonló pozíciót betöltő Steve Fleming (David Haig), aki kívülről egy aranyos bajuszos bácsinak tűnik, de legbelül maga az Antikrisztus, aztán a Peter Mannion (Roger Allam) vezette ellenzék is felébred és hevesen kritizálja Nicola új törvényjavaslatát, valamint maga Malcolm, aki szokásához híven nem bánik valami finoman beosztottjaival, így Nicolával sem. A szituáció a minisztériumban az idő múltával nemhogy könnyebbnek, hanem egyre nehezebbnek tűnik – aztán a kis csapatnak még a közelgő választásokkal is számolnia kell…
Kezdjük azzal, hogy kiosztok tízezer piros pontot az alkotóknak az ellenzék bevonása miatt, és azért, ahogyan behozták őket. Egy kis változás soha nem árt, ez tény, de ez már szinte kötelező lépés volt, ugyanis egy politikai témájú sorozatnak mindenképp be kell mutatnia az érme másik oldalát is. A szemben álló csapat, főleg vezetőjük, Mannion, rendkívül erősnek tűnik az elején: a főnök és Nicola egy rádiós vita alkalmával találkoznak először, és ott az az első benyomásunk, hogy Mannion, mint egy vérszomjas farkas élve fel fogja falni Murrayt, az aprócska bárányt. Szerencsére nem pont így történik, mivel Mannionról és beosztottjairól kiderül, hogy se nem jobbak, se nem rosszabbak, mint Murrayék, viszont rajtuk is könnyesre röhöghetjük magunkat.
Azért essék egy pár szó a miniszter asszonyról is, mert úgy érzem, egy kis védelemre szorul. Nicola Murray nem a legkompetensebb ember a posztra, de ebből a szempontból egyáltalán nem különb, mint Hugh Abbot sőt, azt kell mondjam, hozzá képest Nicola legalább próbálkozik. Egy olyan ember a mai politikában ritkaszámba megy, aki eltökélt, de ezt a tulajdonságát nem arra használja fel, hogy másokat eltiporjon, és ugyan Nicola még a bénázásait leszámítva is messze van a tökéletestől, például azért, mert el akarja simítani csaló férje gyanús ügyeit.
Sajnos vészesen közeledünk a sorozat vége felé, de előtte még dicsérném pár szó erejéig jelen évadunkat: a harmadik szezon a The Thick Of It csúcspontja, mind karakterizáció, mind cselekmény, mind humor szempontjából. Nagyon jót tett a szériának a meghosszabbított menetidő, mert így nem csak több jellemmel találkozhatunk, hanem sokkal izgalmasabb fordulatoknak is lehetünk szemtanúi, na, meg természetesen több a komikumforrás.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback