A Togethernesst kizárólag a szereposztás miatt kezdtem el nézni: Melanie Lynskey és Amanda Peet egy sorozatban? Biztosan remek lesz, pláne mivel az HBO csinálja. Bár a show korrekt, vannak benne vicces momentumok, és a karakterek is komplexek, az egész totál érdektelen.
Michelle (Melanie Lynskey) és Brett (Mark Duplass) már jó ideje házasok, Los Angelesben élnek, és két szép pici gyerekük van, de valahogy a házaséletük már nem a régi, és egyikük sem tudja, mi lehet a baj. Brett testvérét, Alexet (Steve Zissis) kiteszik az albérletéből, és egyből fivérét hívja segítségért, aki meg is érkezik egy furgonnal, hogy magához költöztesse Alexet, aki feladván színészi álmait, inkább hazamenne az anyjukhoz Detroitba. Brett végül meggyőzi, hogy még egy napig maradjon, és utána, ha kell, elviszi őt Detroitba. Mivel Brett és Michelle a gyerkőcökkel az óceánhoz terveznek kiruccanni, így Alex is velük tart, na meg Michelle nővére, Tina (Amanda Peet) is. A kellemes kis családi délután után azonban Tinával szakít „barátja” (Ken Marino), amitől a nő kiborul, és Michelle győzködésére négyen elmennek egy közös vacsorára, ami aztán felforgatja az életüket.
A sorozat jól adagolja az információkat, ügyesen építi fel a történetet és mutatja be a hétköznapi karaktereket – és ez a legnagyobb baja, túl hétköznapi. Végig olyan érzésem volt, mintha a szomszédjaimat nézném a képernyőn (leszámítva az óceánt), ugyanis olyan emberekkel, mint Michelle, Brett, Tina vagy Alex nap, mint nap találkozunk, és nekem nincs túl sok affinitásom, hogy őket nézzem a képernyőn hetente negyven percen át.
A történet a családról szól, ez kétségtelen, egy bájos és kedves családról, akiknek megvannak a maga konfliktusaik, a sztereotip jegyekkel megspékelt szereplőik, a főleg családon belül érthető poénjaik – de nekem, mint kívülálló nézőnek sok érthetetlen volt. Bár azért az nagy bravúr, hogy a négy színész között annyira működik a kémia, hogy tökéletesen elhittem közöttük az évtizedek óta fennálló kapcsolatot.
Egy szóval nem mondom, hogy rossz lenne a Togetherness, sőt, valamilyen szinte kiváló, csak éppen hasonló történetet már sokan, sokkal jobban megcsináltak korábban. A váratlan helyzetek tényleg ügyesek, és a végszó is igen pozitív felhangú, csak hát unalmas. Nem úgy unalmas, hogy elalszom közben és/vagy beletekerek, hanem teljesen hidegen hagy a történet, a szereplők, a konfliktusok, és úgy minden a sorozatban.
Nem tudom hova tud kifutni egyáltalán a történet – bár azt sejtem, hogy Alex karrierjével bőven mutatnak majd be filmes fricskákat –, de nem is vagyok rá kíváncsi. A nyolc epizódosra tervezett első évad nem kerül fel a sorozatos palettámra – hacsak nem kap díjesőt, vagy ismerősi körökben nem kezdik el halálra dicsérni. Számomra ennyi volt a Togetherness.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
